Skócia

 Mottó: Succes begins with will. Many a race is lost before even a step is run. Life's battles don't always go to the stronger or to the faster person, but sooner or later the person who wins is the person who thinks they can

A siker akarattal kezdődik. Rengeteg verseny már az első megtett lépés elött vesztett játszma. Az élet csatáit nem mindig a gyorsabb vagy az erősebb nyeri, hanem inkább az aki elhiszi hogy képes azt megnyerni.

View Larger Map

Skóciába hágón keresztül tekertünk be, minek cserébe izelitőt kaptunk az ország pompás tájáról.

 

Estére egy CS szállás volt lebeszélve, egy fiatal lány és testvére fogadott minket Hawickban. Nagyon nagyon kedvesek voltak. A skót nemzeti kaját készitették el, a „Haggis, neeps and tatties”, azaz rizses hús, krumplival és fözött tökkel. 

Haggis, neeps and tatties

Meséltek Skóciáról, szókásokról, életfelfogásról, kultúráról, helyekről amit feltétlenül meg kell látogassunk.

London óta minden nap tekertünk, ezért rákérdeztünk, hogy pihenhetünk egy napot, mire jött az egyértelmű válasz, hogy természetesen. Másnap vacsorára Előd egy finom gulyást készitett, majd vacsora után, mivel a lány hegedű művész megadatott a lehetőség, hogy elöször életünkban hegedűt fogjunk a kezünkbe. Megtanultuk játszani a “jöjj el hozzánk télapó” cimű dalt.

Az egyik legértékesebb és legszebb CS élmény marad ez.

Hawickból a skót fővárosba vezetett utunk, ahol ismét a CS-nek köszönhetően egy fiatal magyarországi pár látott vendégül, Marcsi és Attila. Marcsi tanul, Attila dolgozik.

Edinburgh óvárosa őrzi a középkor varázsát: keskeny magas házak szorosan, egymás mellett domboldalra felhuzva, köztük végigszaladó macskaköves keskeny kis utakkal. 

Egy napot szántunk városlátogatásra, egy eléggé ködöset. A város határán van egy gyönyörű kis hegy, ahonnan pazar betekintést nyerhet az ember, ezt szerettük volna élvezni, de a köd miatt ez esett, maradt a belvárosi séta. Marcsi estére egy finom muroktortát (sárgarépatorta) készitett nekünk, meghintve egy kis vanilliafagyival.

Edinburghot elhagyva elértük a skót fennsik határát, ahol a hegy lábánál, figyelmeztetve lettünk, hogy az út a hágó tetején havas és emiatt útlezárás van érvényben.

Folytattuk utunkat, mig elértük a pontot ahol levolt zárva az út.

Haladtunk volna tovább, gondoltuk biciklivel csak átjutunk rajta, mikor jön a hágóról a hegyi auto, kiszáll belőle egy skót ürge fürge, megkérdezzük mi a helyzet, mire hangosan elkezdi hadarni angolul, de skót dialektuson, hogy oda felmenni most tiszta őrültség, lehetetlen átkelni a hágón az életünkkel játszunk és forduljunk vissza most azonnal, foglaljunk éjszakára szállást a közeli szállóban. Amugy se volt felhőtlen a kedvem, mivel egész nap ködben tekertünk és bosszantott, hogy gyönyörű helyeken tekerünk el úgy, hogy nem látunk semmit, de mikor elmondták, hogy mit csináljunk akkor csak füstölögtem. Szót fogadtunk, jó gyerekek vagyunk és SOHA SOHA nem kockáztatnánk az életünket. Úgy döntöttünk, hogy várunk egy éjszakát meglátjuk mi lesz másnap.

Természetesen nem a közeli szállóban kerestünk menedéket éjszakára, hanem kaptunk egy kis hétvégi házat benne vendégszerető emberkékkel. Egy idős házaspáré volt a ház kik, Edinburghban élnek és hétvégére igyekeznek elhuzodni a város zajától erre a csendes helyre.

Elpanaszoltuk nekik, hogy jártunk mire gond nélkül befogadtak arra az egy éjszakára. Kiados vacsorát és reggelit, pihe puha ágyikót, sok sok szeretetet kaptunk és kiprobáltuk a gyömbérizű Iron Bru-t a skótok nemzeti üditőjét. Vacsora után egy nagyon jó kis beszélgetés folyt le. 

Jackie es Ken

Ők is nagyon sokat meséltek a skótokról, ezuttal történelemről és politikáról többnyire. Ők meséltek skóciáról mi meséltünk Erdélyről. Aztán megkérdeztük, hogy nagyon dimbes dombos lesz az út az elkövetkező napokban, mire a férj elgondolkodott egy kicsit, majd egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán és mondta, hogy igen lesz egy két szép hágónk. Ezek a mosolyok a frászt hozzák ránk és ezt a mosolyt nem felejtjük el hisz az eddigi legnehezebb hágót hozta elénkbe utunk során.

Másnap megnyitották az utat lehetett tovább haladni. Elköszöntünk tőlük, majd elindultunk. Hamarosan elértük a hágó tetejét, ahol az emberkék javában sieltek. Számomra az egyik legviccesebb jelenet volt ebben a kalandban. Aki ott fennt volt mindenki sifelszerelésben lépegetett, mi ketten bicikliscipővel és két megrakott biciklivel tipegtünk. Ha szégyenlős lennék, szégyenemben elsülyedtem volna, de nem vagyok az, ezért csak mosolyogtam magamban. Még aznap elértük a mosolygos hágót, mely 20%-os volt. Egy kilométeren 200 métert emelkedett. Ez volt a legbrutálisabb hágó amivel valaha találkoztunk. Feltoltuk valahogy, de a skótok sem normálisak.

A hágókban az a jó, hogy onnan le is kell ereszkedni. 

Itt fogtam meg az eddigi csúcs sebességet: 83km/h,  úgy, hogy a hátsó kerekemben ki volt tőrve egy pár küllő, emiatt volt egy nagy nyolcas benne és a nyolcas miatt meg nem volt hátsófékem. A bicikli nagyjából esett szét alattam. Nekem meg mindazon járt a fejem, hogy vajon tekerjek még azon a pedálon vagy inkább ne feszitsem a húrt. Végül nem tekertem, pedig simán a 90 km/h-t is megfoghattam volna. Az első két napon a hires skót fennsikon ez a két jó dolog történt, találkoztunk két kedves emberkével és gurultunk egy nagyot. Sajnos minkét nap köd volt. Aztán harmadik nap mikor már nagyjából letekertünk a fennsikról akkor kisütött a nap.  

A következő napokba az idő feljavult és végül a Loch Ness-i tavat egy gyönyörű napsütéses időben jártuk be. Egy éjszakát sátraztunk a tó mellett, reggel egy gyönyörű koncertre ébredtünk, melyet a természet adott elő nekünk. 

Loch Ness

Loch Ness hires a benne lakozó szörnyről, Nessie-ről. Valóban egy nagyon szép helyen fekvő tóról van szó, de még millió ilyen tó van ami legalább annyire szép mint a Loch Ness. Mégis arról a millió tóról senki sem beszél senki sem tud. Ezt a tavat a szörny teszi különlegessé. Egy legenda, mely miatt emberek százezrei látogatják meg évente. Mi is mind bámultuk a tavat hátha épp most előbujik az a szörny. Nem tette. Előd volt a hibás, nem hitt benne eléggé. Loch Ness-t elhagyva ismét betekerünk a “hegyekbe”. A második felvonásban közepesen jó időt kaptunk el. Volt mit bámulni és igy élvezetesebb volt, de még mindig nem volt az a különleges, amiért olyan hires a skót fennsik. 

Eilean Donan var

A Skye szigetre igyekeztünk, azt mondták oda feltétlenül el kell menni, hát elmentünk. A szigetre érve visszatért a rossz idő, ezért úgy döntöttünk, hogy nem járjuk körbe a szigetet, hanem indulunk délnek Glasgow irányába. Meglátogattuk az Outward Bound Loch Eil-i központját. 

Útban a központ fele némelyest kitisztult az idő és kezdett értelmet kapni a fennsikjairól hires Skócia. Loch Eil-ből, utolsó felvonásban betekertünk a hegyekbe és ez volt az a pillanat ami valóban ámulatba ejtett.

Hasonlit a Moldoveanu csúcsra

Gyönyörű időben két napot tekertünk hatalmas gleccserformálta völgyekben, mely végül meggyözött a Skóciai hegyek vadságáról, brutalitásáról. Glasgowba ismét az Outward Bound biztositott szálláshelyet egy hotelben. Hotelből ismét farmra, majd március elsején áthajoztunk Észak Irországba.

Bár nem volt különösebb problémánk Skóciában, mégis úgy érzödik, hogy a skótok méltok hirnevükhőz. A szállásról: egymást követő éjjel aludtunk farmon, szénába tehenek mellett, majd másnap hotelbe, bezárt, üres, élettelen szobába. Mind a kettőnek varázsa van, de számunkra megkérdőjelezhetetlen, hogy hol telt, telik jobban.