Január 29én elértük Londont. Minden rendben velünk. Elnézést, hogy ily hosszu ideig nem került a blogra bejegyzés. A mai naptol arrafele rendszeresen (3-4 naponta) fog jönni egy egy új beszámoló, amig utolérjük önmagunkat. Ime az első bejegyzés:

Az utolsó egy hét Norvégiában...

...eseményekben gazdag szakasz (550 km) volt. Ahogy történt:

                        Laci még egy hatalmasat segitett rajtunk. Autoval délnek vitt 100 km-t.

Még aznap tekertünk egy 40 km-t az E39-en, mely azon a szakaszon már gyorsforgalmi út. Mivel az nem megengedett a biciklisek számára, jött az útfelügyelő auto, összeszedett minket és levitt Lyngdalba (20 km). Itt nem volt szállásunk, de kopogtattunk egy farmon, ahol gond nélkül elszállásoltak minket.

                        Másnap Előd hajtóműve felmondta a szolgálatot a semmi közepén. Volt nálunk minden ami a cseréhez kell, kivéve egy meleg helyet. Stoppoltunk, nem volt gond. Norvégiában kiáll 2 erdélyi srác stoppolni, ki veszi fel őket? Egy Zilah-i srác, István.

Van ez igy, tulajdonképpen meglepödtünk egy kicsit, de ez volt az útolsó alkalom, hogy ilyensmin meglepődöm. Elvitt a következő nagyvárosig, Kristiansandig, ahol kaptunk egy meleg helyet és Előd kicserélte a láncot és fogaskereket(!elöször 14000km után!).

 Volt szálláshely is Kristiansandtól 70 km-re, Arendalba. Egy Marosvásárhely-i pár várt minket (Csaba és Tünde), de a hajtóműcsere sok időt vett fel ezért nem tudtuk letekerni a maradék 70 km-t. Ekkor történt meg az ami eddig nem fordult elő, hiába kerestünk szálláshelyet nem kaptunk. Maradt a sátrazás. Ami megmaradt ebből a sátrazásból: tengerparton húztuk fel a sátrat, mely este alig-alig volt befagyva, de reggelre a fél fjordot jégmező boritotta. Nem volt gond.

                       

                        Sátrazást követő napon, fordult elő elöször, hogy éreztem leszállok a bicikliről, berúgom a sáncba, majd megyek magamnak. Fantasztikus, hogy Norvégiában minden egyes nap szembeszelünk volt. És nem akármilyen. Két hónapon keresztűl...

Na de erőt vettem magamon és tekertem tovább. Arendalban Csaba és Tünde fogadott minket, nem is akárhogy, puliszkával és csirkepaprikással. Egy nehéz nap után ez maga volt a menyország. Az ember egy ilyen út során megtanul értékelni dolgokat....

                        Csaba még egy meglepetést tartogatott számunkra, azaz a paripákra. Az INTERSPORT-tal megbeszélte, hogy egy kicsikét nézegessék meg őket támogatói alapon. 

Az INTERSPORT nyitott volt és igy a vaslovak rendbe lettek téve. Kicserélték a hátsó perememet, megjavitották az első csomagtartómat, az Előd bringáján kicserélték a bowden házat, centrálták és zsirozták az agyakat. Huuuuu, be jól gurultak, a javitás után, tiszta játék volt az egész. Hatalmas köszönet érte Csabának és az INTERSPORT-nak. Köszönjük szépen Tünde és Csaba, a két napot Arendalból. Egy szép emlék marad.

                         A maradék 250 km-t Osloig két nap alatt tettük meg. Első nap 160 km-t haladtunk, igaz egy kamion segitségével, dehát mi nem tehettünk rola, ott volt utunkban, aztán felvett és elvitt Hortenig, ahonnan Oslo már csak egy 100 km volt. Hortenben, a kikőtőben aludtunk, a vároteremben, ahol elméletileg nem szabad éjszakázni, mégsem szolt ránk senki. Reggel felkelünk bejön egy ürge-fürge, leül az egyik székre, hallgat majd megszolal, mondván, hogy na most vajon minket mi késztet arra, hogy ebben az itéletidőben tekerjünk. Mint kiderült ő volt az őr, aki felügyelte a várótermet és késő este jött, mi már aludtunk és nem zavarta meg álmunkat, mert látta, hogy nem szokványos hajléktalanok vagyunk....Aztán begurultunk Osloba...-10 fokba.

                        Osloba Pongrácz Zoltán fogadott minket. Ő Pestről ment ki dolgozni Osloba. Megetetett mint egy ünnepi ludat, elvitt Oslo látogatóba minusz tizen akárhány fokban, minek az lett az eredménye, hogy megfázott. Hideg volt, ez tény. De hatalmas köszönet érte, nem feledjük. Osloba, különleges volt a szoborpark, a karácsonyi vásár, a siugró pálya meg a hideg.

Rengeteg mindent kaptunk Zolitól. Köszönjük Zoli.

                        Osloból kifele hóviharba keveredtünk, az út lefagyott. 35 km-re a norvég fővárostól tehetetlen helyzetbe kerültünk, mozdulni nem tudtunk. Még 35 km-t kellett volna guruljunk, hogy elérjük a szálláshelyünk. Reménytelen helyzet . És akkor a fortuna asszonya ránk mosolygott, került egy autobusz mely, elvitt minket Mysenbe, ahol ismét melegbe tölthettük az éjszakát. Az utolsót Norvégiában.

Több mint két hónapot töltöttünk ebben a gyönyörű országban, melynek nagyrészét télbe tekertük. Rengeteg segitőkész emberrel találkoztunk, ennyi segitséget a nemzet lakosaitól nem kaptunk sehol másutt és kétlem, hogy az út során bármelyik nemzet felülmúlja, azt amit Norvégia adott nekünk. KÖSZÖNJÜK NORVÉGIA.