Nehany sor idezet Gellert Ostrozansky levelebol:

 

Entrance

Újra úton. Bekötöttem szememet és vaktában nekivágtam ismét meghódítani a számomra ismeretlent. Cél nélkül bolyongva, ha fáradtan, kinyújtózva, ha éhesen, éhesen maradva szelni ketté régmúlt birodalmak határát. ma ismét minden a helyére került, belső szerveim újra a régi ritmust járják, mintha ősi dobok uralnák minden lépésem, szivem dobbanásával együtt. Ahogy a tenger belésimul a part homokszemcséi közé, úgy - oly sebesen vált szivem dobbanása szinusz hullámról tangensbe. Nevetséges hasonlatok, de őszinték. Minden egyes szívdobbanással közelebb kerülök azokhoz a helyekhez, amelyek szent erekjeként magaslanak ki a monoton táj, illetve élet-kultúrából, vagy olykor könnyen alakotváltoztató papucsállatkaként simul a völgy erezetébe. Rajta hát, ne tétovázz, jöjj velem. Megmutatom mindazt ami szívembe szorult, a városok zaját, a magányos kóborlást a sötét utcákon, a még nálam is magányosabb napkorongot, ahogy álmosan szikrákat karcol a tenger síkjára, vagy ha éppen kedve támad, ezernyi fény-paplant tereget ki száradni a végtelen ruháskötélre, mely körbefonja a bolygó felszínét.

A napok néha oly rövidek, mintha csupán pár perc telt volna el napfelkeltétől napnyugtáig, máskor viszont, amikor előre megírt tervek és uticélok felé haladok, hosszúak, mert egyrészt azoknak kell leniük, hogy a tucatnyi élmény-csomag mind beléférjen, másrészt, mert a magány időn belül kiköltözik testedből egy időre, s elveszted azt a hitet, hogy nem az út számít, hanem az élmény, amit e út során örökre megjegyzesz és magadba zársz. Volt idő, mikor az életet örok utazóként képzeltem, s benne vele együtt látam önmagam, ki egy szál utizsákkal a vállán vágja ketté az út porát. Ma, ameddig nem tapasztalom az álmokat csak egy kicsit is valóságosan, addig nem vagyok képes értük harcolni, mert szinte biztosan tudom, hogy úgysem teljesülnek. Az álmok valóra váltásához fokozatos munka, felkészülés és meditáció szükséges, amely teljes egészében testi és szellemi egyaránt. Ha így folytatod, lassan már örök álom lesz a világod, örökké úton, magányosan - sose találva haza, s az álmod az lesz majd egyszer, hogy te is ember légy, hogy közéjük tartozhass. Lehet, de most inkább elterülök homokpadlós lakosztájomban a szabad ég alatt és várom, hogy az idő megajándékozzon egy újabb előadással, amelyet a nappal együtt ad elő, a kellő időben, a kellő helyen, épp előttem. Boldog vagyok, hogy itt lehetek. Ilyenkor ne törődj a napi rutinnal. Itt, ebben a pillanatban, mikor a nap elérkezik a színpad kapuihoz, felér a lépcsőn, meghajol s elkezdődik a játék. Csak élvezd az előadást, hisz egész nap erre vársz. Élvezd és tapsolj szívedben. Úgy nézd végig, mintha e pillanat soha többé nem jöhetne vissza, érzékelj minden egyes mozdulatot, hallgasd, mégha síri csend is van. Nem kell hogy megértsd, nincsenek szabályok. Minden amit látsz, legyen az valóság vagy képzelet, már megtörtént egyszer, veled vagy nélküled.