Leonberg

Leonbergben Németh Csaba fogadott és látott el vendégszeretetével , nem is kicsit. Hosszú hosszú idő után ehettünk újra szalmakrumplit és hát ettünk is éjjel nappal amennyi csak belénk fért. A szalmakrumplit jó hideg sörrel, meccsnézéssel és lustálkodással nyomtattuk el annak rendje és módja szerint.

A paripákat is megegyengettük egy kicsit. Fékpofát állitottunk, mert időközben koptak, láncot és fogaskerekeket tisztitottunk, aztán megcseréltük az első gumi kűlsőt a hátsó kűlsővel, mert a bicikli hátsó fele nehezebb volt, igy 3000km után kétszer jobban megkopott mint az első kűlső gumi. Na szóval azért nem lustálkodtunk állandóan.

Aztán kimentünk sörözni egyet, egy kis jóizlésű kocsmába, ahol éppen kedevezményesen osztogatták a sört, mégpedig úgy, hogy egyet fizetsz kettőt kapsz. Miután megbeszéltük az élet nagy problémáit és hazasegitettük egymást, még lefekvés előtt természetesen ettünk egy kis szalmakrumplit. Csak mert jólesett.

Mi tagadás, jól jött az a két nap pihenő Leonbergben. Könnyes búcsú után útnak indultunk Stuttgart felé.

Stuttgart, München

Stuttgart központja elkápráztatott és nem feltétlenül az ott található épületektől, azok is gyönyörűek, de sokkal jobban tetszett az, hogy életre kelt városra találtunk. Az emberek kivannak ülve a parkokba, sakkoznak, kártyáznak, beszélgetnek, elvannak. Olyan mint egy hangyaboly. Nagyon hiányzott ez a kép. Sajnos Magyarországon és Ausztriában eléggé kihaltak a települések, Budapest kivételével. De hát Budapest főváros…
Ugyan ezt láttuk Ulmban és Münchenben is és ez sokkal jobban tetszett, mint az óriási középkori épületek.




Münchenből kifele jövet épp az éjszakai szállásunkat keresgéltük, amikor is a németekre jellemző kedvességgel odajött hozzánk egy házaspár és megkérdezték, hogy segithetnek-e valamiben.

“Elpanaszkodtuk” bajunkat és hát a baj már nem is volt baj. Joaqim és Brigitte látott minket vendégül azon este. Érdekes az volt, hogy ők reggel korán elmentek munkába és hát mi még ott aludtunk továbbra is. És hát ez nem volt gond nekik. Sőt müzlit és tejet készitettek ki nekünk reggelire. Pakolászás után rendet hagytunk magunk után és továbbálltunk. Emlitésre méltó a kutyusuk, sajnos a nevére már nem emlékszem, nagyon okos kutya. Joaqim elrejtett valamit a házban úgy, hogy a kutya ne lássa, majd mondta, hogy keresse meg és a kutya minden alkalommal megtalálta. 

Berchtesgaden

Mielőtt elhagytuk volna Dél Németországot meglátogattuk Berchtesgadenben a Samhuber családot. Ez egy újabb regenerációs pont volt számunkra. Berchtesgaden egy sportoló számára maga a paradicsom. Van ott minden: gyönyörű tó (Königsee), gyönyörű hegyek (az Alpok), na meg a friss hegyi levegő. Nyáron lehet úszni, biciklizni, szaladni, kajakozni, télen pedig a téli sport kedvelői probálhatják ki a sipályakat, még bobpálya is van.

Otthon éreztük magunkat ezen a tájon. Két napot töltöttünk itt és nem unatkoztunk egy percet sem. Első nap Schorsch volt az idegenvezetőnk, majd második nap úgy döntöttünk, hogy egy kis kikapcsolodásként menjünk el egy egynapos gerinctúrára. A cél a Hoher Göll volt (2521m). Útközben meglátogattuk a “Sasfészket”, mely Hitler hétvégi nyaralója volt.

Hitler "Sasfeszke"

Tudta ő hogy hova kell épiteni egy nyaralót, én sem épiteném különb helyre. A Hoher Göllt is elértük, mely épp a német-osztrák határon fekszik. Végül a kikapcsolodásra tervezett napból egy eseménydús, de fáradtságos nap lett. A hegy megdolgoztatott.
Ezen két nap alatt Gizella fözőtt finom és vitamindus ételeket. A szervezet nagyon örvendett neki, és hát mi tagadás mi is. Nagyon kedvesek, Outward Bound oktatok voltak valamikor, esténként meséltek nekünk sok szépet és jót, miközben néztük a naplementét, mely vörösbe öltöztette az Alpokat.

Elod, Schorsch es Gisella

Salzburg

Salzburg a világörökség részéve van nyilvánitva, nem véletlenül. Mintha nem is e világi lenne az a város. Kolosszális épületek, hatalmas vár, az ember kis hangyának érzi magát benne. Rengeteg látnivaló van és aki teheti az látogassa meg. Nagy nehezen kaptunk egy kis domboldalt, melyről be lehetett látni a várat, meg a vár alatt húzodó katedrálisokat, kozépkori utcákat.

Salzburgból kifele ismét a szálláshelyünket keresgéltük és hát olyan helyet akartunk ahol nincsenek csupasz csigák. Mert bizony ám nagy probléma Dél Németországban és Ausztriában a csupasz csiga, annyi van belőlűk, hogyha ehető lenne, akkor a kajával sem lenne probléma. De sajnos nem ehető. Egy ház udvarán épp egy emberke töltögette a kis úszómedencéjét és úgy gondoltuk megkérdezzük, hogy alhatunk-e az udvarán, mivel egy ilyen szép, gondozott füves területen csak nem lesznek csúszómászok. Megengedte, dehát elárulta, hogy bizony az ő udvarában is sok a csiga. De volt neki egy kis ugrálója, amin a gyerekek szoktak ugrabugrálni. A probléma megis oldodott és az éjszakát az ugrálon töltöttük.

Bécsig a Dunaparton

Biciklisut a Duna parton

Salzburg és Linz között minden egyes tengerszemben megfürödtünk. Nagy melegek voltak, és ha voltak tavak akkor hűsűltünk is. Mielött még Linzbe értünk volna az út menti árokban találtunk egy őzikét, aki látszolag egy balaset áldozata lett. Mivel nem volt szivünk csak úgy otthagyni őt, elsiettünk ez első házhoz és elmagyaráztuk mit láttunk. A ház tulajdonosa a hir hallatán rögtön ült az autóba és közben hivta az állatorvost. Hogy mi lett az őzike sorsa nem tudjuk, mivel mi folytattuk utunkat, de remeljük, hogy jól van.

Linzben nem volt sok látnivaló, eléggé iparvárosnak tűnik. Ami emlitésre méltó, hogy innen Pozsonyig a Donauradweg  nevű biciklis úton tekertünk a Duna parton végig kb. 300 km-t. Rengeteg biciklissel találkoztunk. Az emberek nagyon jó kis kikapcsolódásnak tekintik a Dunaparti biciklizést. És hát az is. Felemelő érzés a hatalmas Duna mellett tekerni. Remélem, majd egyszer a Marosparton is végigtekerhetünk, biztos az is szép lesz.

Megfürödtem a Dunába. Vicces volt, bementem a vizbe és térdig sem ért a viz. Jól van, megyek befele biztos elmélyül. Bementem 10 m-t és sehol semmi, csak térdig érő viz. Hát gondolom magamban, ilyen nincs. A nagy Dunában akarok úszni, és térdig ér a viz… Megyek, megyek, aztan egyszer csak hopp, kellett ússzak

Lubic a Dunaban

Magyarok találkozója Bécsben.

Estére döcögtünk be Bécsbe, megálltunk megbeszélni hogy s mint legyen tovább. A semmiből Kati szól hozzánk. Kérdezi mi járatban, mi felelünk. Kiderül, hogy minden hónap első keddjén a Bécsi magyarok kiülnek egy söröcskére. És hát mi pont a hónap első keddjén csöppentunk Bécsbe és Kati pont erre a találkozóra sietett. Meghivott minket és mi elfogadtuk. Nagyon sok kedves emberkével ismerkedtünk meg. Mint útolag kiderült, elég rég kinnt vannak már Bécsben, ez azért van mert egyszerüen nem fogadták el az otthoni társadalom által nyújtott feltételeket és jobb életre vágytak. Nem volt egyszerű nekik beolvadni egy teljesen idegen környezetbe, de a hosszú kitartás meghozta az eredményét.

Kati es Lehel

A találkozó után, Katinál töltöttük az éjszakát. Reggel elbeszélgettünk egy kicsit, majd rövid búcsúzkodó után elindultunk Bécs látogatóba. Ugyanaz mint Stuttgart, Ulm, Munchen, Salzburg. Nekem kedves emlékeim vannak ezen városról, hisz egykoron motorbiciklivel tekertem fel Bécsig, résztvenni a futomaratonon, és eltölteni ott egy-két gyönyörű napot.

A Schönbrunn kastélyt akkor nem sikerült meglátogatni, de viszont most megtettük. Meglátogattuk a Stefans Domot és még rengeteg történelmi épületet. Este megnéztük a Német-Spanyol focimeccset. A második félidőt egy biciklis futárral néztük meg, ülvén a járdaszélen. Meccsközben beszelgettunk. Laza fickó volt. Mesélt erről arról, meséltünk mi is erről arról. A futárkodás volt a főtéma, meg az árakat hasonlitgattuk Ausztria és Románia között. A srác felajánlotta, hogy van pár fékpofája amire már nincs szüksége és ha elmegyünk hozzá akkor nekünk adja, valószinüleg alhattunk is volna nála. Én nem szerettem volna elmenni azon okból kifolyólag, hogy másnap Pozsonyban kellett találkozzunk a családdal és már késő volt, nem volt kedvem meg fölösleges km-et leroni. Előd úgy gondolta, hogy elmehettünk, alhattunk ott és másnap mehetünk Pozsonyban. És biztos hogy ezt is megtudtuk volna valositani. Dehát az egészből egy jó nagy veszekedés lett és végül Bécsből kifele egy hidon aludtunk. Egyszerüen nem tudtuk megbeszélni ezt a dolgot.

Talalkozas a csaladdal Pozsonyban

Nagy öröm volt szeretteinket viszontlátni. Vették a nemkevés fáradtságot és felutaztak Pozsonyba csak hogy minket lássanak, segitsenek. És hát láthattak, ott ragyogtunk előttük épen, egészségesen. Hozták az utánpotlás kaját nehogy kihaljunk a nagyvilágban. Rengeteg finomságot kaptunk, azt sem tudttuk mihez nyúljunk. Köszönjük kedves Édesanyánknak a sok sok finom kaját amivel elhalmoztak minket. Imolának köszönöm a tésztát, Kedvesemnek meg a túros gombocot meg a házicsokit. Mind mind finom volt..A hirtelen öröm és a gyors pakolászás után, felmentünk a várba egy kis gyors városnézésre, hisz onnan belátni egész Pozsonyt. Nem hiszem hogy valaha is gondoltuk volna, hogy szeretteinkkel épp a Pozsony-i várban fogunk elidőzni. A vár meg a parlament látogatása után, még egy röpke sörözésre futotta, ahol igyekeztünk mesélni utunkról, történéseinkről, aztán mindenki indult a maga dolgára.

Egy nap tekerés Tamással

Pozsonyban, a várban volt megbeszélve a találkozó. Miután elbúcsuztunk a családtól délután 6 körül, rá nemsokára találkoztunk Tamással. Rövid ismerkedő után, felkértük legyen az idegenvezetőnk Pozsonyban illetve Szlovákiában egy szakaszon. Az idegenvezetés remekül megy neki, hisz sikerült egész Pozsonyt bejárnunk.

Pozsonyt elhagyva egy remek kis tavat szemelt ki éjszakai szállásnak. Esti mosakodás után jöhetett a vacsora, mely most amolyan terülj terülj asztalkám volt, hisz Tamás gondoskodott arról, hogy ne maradjunk éhesek és szomjasak, na meg ott volt az otthonról kapott finomabbnál finomabb kaják. A kettő kombinációjaként kisült egy jó nagy zöldségsaláta bécsi szelettel, meg utánna egy kis túrosgomboc. Jólesett rég ettünk zöldségsalátát. Jöhetett az esti beszélgetes a tűz meg egy-egy sör mellett. Megbeszéltük az élet nagy problémáit, hogy  Tamásnak tervbe volt Romáig utazni bringával és nagyjából meg is volt tervezve minden, dehát a munka közbeszólt és igy úszott minden.

A reggel jól kezdödött, napsütés finom gyümölcssaláta, ennél több nem is kellett. Reggeli meg pakolászás után Tamás vezetett minket Galanta fele, ahol egykori szobatársa Gellért lakik. Útközben találtunk egy gyönyörű kis tengerszemet, lehűsűltünk benne. Jól esett hisz akkora, már nagy volt a meleg. Sajnos az út minősége, meg a rengeteg frissen kapott csomag megviselte az előrehaladásunkat, elég sokszor lepotyogott valami a bicikliről. Ebéd időre értünk Galantara, ahol Tamás meghivott bennünket ebédre egy kis vendéglőbe. Közben megjött Gellért. Ismerkedtünk, beszélgettünk. Gellért beutazta már Europát tavaly nyáron vonattal. Összeségében két remek fickót ismerhettünk meg Szlovákiából. Gellert nagyon jól tudja mit akar az élettől, Tamás is csak ő habozik néha néha egy kicsit. Örvendünk ennek a találkozásnak, mindig jó dolog új barátokra lelni.

Tamas es Gellert