Gerinctúra a Grossglockneren

Eljött a pillanat egy újabb álom megvalositására. A cél, feljutni a 3798m magasban lévő Grossglockner csúcsra, Ausztria legmagasabb csúcsára.

Lienzben kezdtünk el érdeklődni a csúcs mászhatósága felől, és hát lehangoló hírekkel gazdagodtunk. Azt mondták  az információs irodában, hogy a hó túl nagy és hogy csak túravezetővel lehet megmászni a hegyet. A hegy lábánál jobb híreket kaptunk: megtudtuk, hogy lehet kölcsönözni hegymászáshoz szükséges felszerelést (jégcsákány, hágóvas) és hogy bár a hó nagy, de attól még lehet menni és hogy az időjárás is kegyes lesz hozzánk.

Első nap:
Kora reggel kikölcsönöztük és bepakoltuk a gerinctúráhóz szükséges felszerelést, majd biciklire ültünk és még tekertünk kb 10km-t. Elértük a Grossglocknerházat 2100m körül, itt hagytuk a bicikliket, majd délután 3-kor kezdetét vette a gerinctúra. A napi cél az Erzherzog Johann menedékház elérése volt, melyet különböző információk szerint 6 óra alatt el lehet érni. 3000m-ig nem nagyon találkoztunk hóval, körülbelül itt jutottunk fel a gerincre is. A gerincen haladva tovább, a csúcs felé 8-9 ora körül ránk köszöntött a köd és mivel a jelzés is kezdett egyre ritkább lenni, úgy döntöttünk, hogy nem megyünk tovább és behúzodunk egy kis odúba, mely a sziklába volt bevésve. Behuzodván megvacsoráztunk, megittunk egy pohár forró teát, és lefeküdtünk azzal a reménnyel, hogy másnapra minden kitisztul és tudunk haladni rendesen.

Második nap:
Hajnali 5-kor keltünk és valóban szép tiszta volt az ég, ködnek csak a messzi távolban volt nyoma. Útra fel. Elindultunk az Erzherzog Johann menedékház felé, ezuttal a hágóvassal a lábunkon. Minden jól ment a hó fagyott volt, lehetett haladni, csak hát ismét megjött a köd, és ez teljesen bezavart nekünk. Amig nem volt köd addig láttuk a messzeségben a menedékházat és bár nem volt turista jelzés azért jól tudtunk haladni. Viszont a ködben, egyedüli irányadónk az iránytű, a józan eszünk és egy korábban elkészitett fénykép volt a házról. Az igazi kihivás ettől a pillanattól kezdödött. Megtalálni a menedékházat, teljes ködben, útjelző táblák hiányában, és olvadozó hóban mely jelentősen megnehezitette az előrehaladást. Kemény fizikai illetve pszichológiai megprobáltatás elé voltunk állítva a hegy és az időjárás által. Többé kevésbé találomra haladtunk előre, egyre lassabban. Körülöttünk szakadékok és hát a köd miatt sokszor pengeélen haladtunk. Előd egy adott pillanatban megcsúszott és kapásból 10m-t csúszott lefelé. Szerencsénkre a hó már annyira olvadt volt, hogy felgyült alatta és igy szerencsésen megállt. Hámba voltunk, kettőnk között egy 15m kötél. Több órás keresés után még mindig nem találtuk a menedékházat, amit már rég el kellett volna érjünk. Pszichésen kezdtünk kiakadni. Az egónk csak azt mondta, hogy ez nem jó, induljunk visszafelé. Nem adtuk fel, mentünk tovább, kerestük a menedékházat, tudtuk hogy valahol itt kell legyen. De nem volt...Azt mondtuk, hogy jól van, még egy utolsó probálkozás és ha nem, akkor megyünk le a hegyről. Nem láttunk 3 méternél többet előre. És az utolsó probálkozás bejött. Átázott  bakkancsokkal, pszichésen megviselve, az utolsó pillanatban, déli 1-kor megkaptuk az Erzherzog Johann menedékházat. Boldogok voltunk, nem is kicsit. Innen a csúcs 2 órányira volt, de úgy döntöttünk, hogy ködben nincs értelme csúcstámadást indítani ezért egy forró tea mellett átmelegedtünk és egy jó nagyot aludtunk. Még ide tartozik, hogy velünk egyszerre ért fel 4 magyarországi a menedékházhoz, ők más irányból jöttek. Ők úgy döntöttek, hogy még akkor megtámadják a csúcsot. Meg is tették 3-an közülük, az egyik hölgy a kimerültség miatt úgy döntött, hogy inkább a menedékházba megvárja őket. Elmentek 2 óra körül és hát ugye kb. 5 óra az út a csúcsig s vissza, ők a köd miatt 6 órát csináltak. Este 8-ra értek vissza a menedékházhoz és onnan még visszaakartak menni a völgybe, mely még legalább 6 órás út lett volna, teljes ködben. Nagy nehezen meggondolták magukat és végül a menedékházba aludtak. Nagyon jó döntés volt az.

Harmadik nap:
5-kor ébredtünk és lestük hogy mi lesz. Szép lassan kitisztulni látszott ezért gyorsan kaptuk magunkat és csúcstámadást intéztünk fél 8-kor. Fagyott hóban jol haladtunk, és fél 10-kor elértük Grossglocknert (3798m). Útközben szép idönk volt mire csúcsot értünk befelhősödött.
Egy kicsi pihenő és a fényképezkedések után visszaindultunk, a menedékháztól elvettük a maradék felszerelést és irány a völgy. Estére értünk le a Glocknerhaus-hoz, kisebb üggyel bajjal, gleccserhátakon “csúszkálva”. Teljesen kimerülten értünk le.

Összegzés:
Soha soha ekkora megprobáltatást nem éltünk át hegyen, és bár voltak veszélyes helyzetek, azért az őrangyalok ott voltak és vigyáztak ránk. Egy fantasztikus élmény volt megmászni a hegyet. Köszönjük a hegy szellemének, hogy megengedte azt, hogy mi ott lehessünk és hogy onnan épségben lejöhettünk.