Norvegia

Nordkapp

A sarki fényt volt szerencsénk Finnországban megtekinteni és már csak egy pár napra voltunk egy újabb gyönyörű látványtól, Nordkapp-tól. Az érzés, hogy közeledünk a világ vége fele egyre erősebb lett. A természet teljesen megváltozik ahogy az ember átlépi a határt. Eltünik az erdős rész, maradnak a kopár, puszta sziklák és megjelenik a viz, a fjordok.

Micsoda élmény az emberi szemnek, látni ahogyan a tenger a sziklákkal, hegyekkel ötvözödik. Hatalmas párost alkotnak. Érezni a levegőben a puszta erő jelenlétét. És ilyen gyönyörű helyen kellett mi feltekerjünk Nordkappig. Európa legészakibb pontja egy nagy szigeten található, a Mageroya szigeten és egy közel 7 km-es alagúton kell átmenni ahhoz, hogy az ember a szigetre jusson.

 Ennek az alagútnak a legmélyebb pontja 212 m-rel a tenger szintje alatt vonul át. 3,5 km keresztül az ember csak lefele gurul, majd 3,5 km-t felfele teker. Nagyszerű érzés. Az alagút után már csak 40 km választott el bennünket, hogy elérjük Európa legészakibb pontját. Ezt az utolsó szakaszt csomagok nélkül tettük meg, hisz a szigeten két szálláslehetőségünk is volt. Csomagok nélkül is nehezen ment ez az utolsó szakasz, majdnem egész végig felfele kellett tekerjünk szembeszélben. Az utolsó 500 m-en, egy kis nyeregben egy hirtelen oldalszél egyszerűen lesepert az útról.

A következö mozzanatban az ember szeme már a  Jeges óceánnal barátkozik. Egyszerűen nem tudom szavakba foglalni, hogy akkor mit éreztem. Azt látni, érezni kell. Turisták jöttek autobusszal, készitettek egy pár képet aztán ültek vissza a buszba. Mi meg csak ültünk ketten és vigyorogtunk. És tudom, hogy azok a turisták közel sem érezték azt amit mi éreztünk. 10.000 km tekertünk amig Nordkappra értünk. Talán ennél jobban nem lehet értékelni bármit is. Egy életre szól.

Arnt Egil barátságos otthona.

Egy hetet töltöttünk Nordkapp szigetén, 2 éjszakát Christian Vendler otthonában, 5 éjjelt Arnt Egil barátságos kis kuckójában. Mindkettőt a couchsurfingen keresztül volt szerencsénk megismerni. Arnt otthonában találkoztunk Alan Bezard, francia vándorral. Alain jelenleg 56 éves és 23 éves kora óta járja a világot vándorként.

Legutobbi kalandja az idén télen volt, Helsinkiből felgyalogolt Nordkappra 4 hónap alatt. Aki többet szeretne tudni erről az utról itt talál részletes leirást: http://helsinkinordkapp.blogspot.com/
Két csodálatos embert irmertünk meg Arnt és Alan személyében. Ettünk, ittunk, beszélgettünk, pihentünk, jól éreztük magunkat. Eredetileg egy éjszakát kértünk Arnt-tól, de minden este csak annyit mondott talán még kellene maradjunk egy napot. És ezt komolyan mondta és mi meg szivesen maradtunk. Nem éreztük fölöslegnek magunkat.

Az időjárás kedvezett, szélcsend volt, napsütés. Megkértük Arnt-ot vigyen el autoval a legészakibb pontra. Ő a kezünkbe nyomta a kocsikulcsot és mehettünk.

Igy, volt szerencsénk két alkalommal is Nordkappon járni.
Még aznap délután kicsónakáztunk az öbölbe halászni. Előd bedobta a horgászbotot és máris fogott egy halat.

 A nagy izgalomban fényképet akartam késziteni, sietségemben az egyik lapátot elengedtem és az szépen eluszott a csonaktól. Vicces volt. Csak bámultuk ahogy az evező távolodik. Végül visszaszereztük és folytattuk a horgászatot tovább, aminek az lett az eredménye, hogy egy óra alatt 6 halat fogtunk. Nem semmi, igy öröm halászni. Egy hátránya volt ennek a horgászatnak, hogy jól megfagytunk, de a kis kuckóban hamar átmelegedtünk. A halat indulás elött ebédre elfogyasztottuk. Otthon éreztem magam ebben a kis kuckóban, köszönhetően  Arnt-nak és Alan-nak Gyönyörű pozitiv példája lehet az emberiségnek ez a két emberke. És tanultam tölük.

Dél irányában

Nordkapp szigetét elhagyva, a következő célpont Tromso városa volt, ahol vártak minket. A távolság a két pont között kb.600 km. Jó időnk volt szépen csendben, szembeszélben tekertünk délnek, közben gyüjtögettük a sörösdobozokat, hogy keressünk egy kis pénzt is. Lehetőség adodott kipróbálni egy fekvő biciklit Arnold jovoltából.

 Minden jól ment egész Storslett városáig. Ott számunkra megkezdödött a tél. A meteomokusok nagy mennyiségő csapadékot josoltak, lehűlést és ennek következtében havazást az elkövetkező 4-5 napban. Volt egy probléma, hogy sátorban nem lehet aludni, más szállás után kell nézni. Élelmiszerüzlet elött ültünk, egyszer csak jön egy emberke biciklivel, megáll, hozzánk szól barátságosan, egy rövid párbeszéd után, Előd megkérdi, hogy nem-e tud egy szállást biztositani arra az éjszakára. Az emberke gondolkodik, elnézést kér, engedjük meg menjen be vásárolni és közben gondolkodik. A gondolkodásnak szállás és kocsmázás lett a vége. Egy teljes lakást kaptunk két északára. A kocsmázásnak meg másnaposság lett a vége.

Vendégszeretetben volt részünk.
Köszönjük: Stein A. Blix Johnsen, Tommy Henriksa, Sverker Bohlin

Oktober 10

A havazás miatt úgy döntöttünk, hogy nem megyünk Tromsö-be hanem délnek megyünk Narvik városába, ahol egy CS szállásunk volt. Storslett városát elhagyva, egész nap esőben, kb. 2-3 fokban tekertünk. Mi többnyire tengerszinten haladtunk, tengerszint fölött 100 m-rel havazott.
Estére átázva, átfázva értünk Olderdale városába. A sátor szóba se jöhetett. Szépen bekopogtattunk egy-egy házikóhoz és megkérdeztük, hogy lenne-e annyi fedett helyük számunkra ahova éjszakára behuzodjunk. A negyedik kopogtatásra jött az igen válasz. Egy idős pár fogadott be minket éjszakára és nem a garázsba kaptunk helyet hanem a lakásban. Meleg teát, vacsorát, reggelit kaptunk. Mikor Agnor Matthiasen ajtót nyitott, akkor az első mondata az volt: ti meg lehettek fagyva. Nagyon-nagyon kedvesek voltak és mikor másnap indultunk, már ott volt az arcukban az aggodás, hogy mi lesz velünk. Mi meg megigértük, hogy vigyázunk magunkra és hogy értesitjük őket hogy létünk felöl.

Oktober 11

Elindultunk. Tudtuk, hogy még sok csapadékban lesz részünk. De ez a csapadék már nem eső volt, hanem hó. Egész áldott nap havazott. Karácsonyi hangulatunk volt.
Egy kis incidensben volt részünk, két nagyauto összekoccant a hátunk mögött. Csak az autok szenvedtek kárt.

Estére Skibotn településre érkeztünk úgy, hogy a biciklik félig levoltak fagyva. Bementünk az üzletbe a dobozokat leadni, mire kijöttünk teljesen lefagytak. Első, hátsó fék és váltó, minden.

Az üzlettel szemben volt a rendőrség Égtek a lámpák, igy hát elmentünk oda szerencsét probálni. Nem volt sikeres, a lámpák égtek, de senki nem volt ott. Különben Norvégiában ez szokás, hogy állandóan égnek a fények. A rendőrőrstől a következő házig többnyire toltuk a biciklit. Bekopogtunk. Kibújt egy idős bácsi, mondjuk mit szeretnénk, mutatja, hogy egy perc, becsukja az ajtót. Hamarosan újra nyilik az ajtó, ezuttal egy nő jön ki, köszön nem várja, hogy mondjunk semmit, annyit mond hogy, ti megvagytok fagyva, gyertek be. Bemegyünk forró csokit kapunk, mesélünk, kik vagyunk honnan jövünk mi a célunk. Kiderül, hogy a nemrég nyugdijba vonult rendőrkapitány otthonába csöppentünk. Aznap este is a házban kaptunk szállást.
Másnap képeket mutattunk, meséltünk. Indulás elött kajával pakoltak fel minket. A nő szemében ott volt az aggodás. Biztattak, hogy az időjárás nekünk kedvez és hogy hátszelünk lesz.

Oktober 12.

Nos, nem volt hátszelünk, inkább szembeszél, mely szép pirossá varázsolta orcánkat.
Csapadék is kevesebb hulott, mikor hó, mikor eső formájában. Az éjjelt  egy kis műhelyben töltöttük.

Oktober 13.

A csapadék nagyrésze elvonult, az ég is kitisztulni látszott estére.

Szembeszelünk sem volt, igy elöször hosszú idő után tekertünk egy nap 80 km-t. Bár nem esik és nincs szembeszél azért a hideg kiszivja az emberből az erőt.
Találtunk egy pénztárcát mindenféle irattal, kevés pénzzel megpakolva és mikor azon tanakodtunk, hogy ezt most, hogy juttassuk vissza a gazdájához, épp arra jött egy rendőrautó. Leintettük és nagy boldogan, meg elégedetten átadtuk a pénztárcát a rendőröknek.
Az éjszakát Setermoen városába, a BARDU-I sportegyesület székházában töltjük. A kopogtatásnak az lett az eredménye, hogy pont a klub elnökéhez kopogtattunk be, aki felajánlotta nekünk ezt a lehetőséget. Mi meg örültünk neki.

Az időjárásról.

Nagyon-nagyon kegyes volt hozzánk eddig az időjárás. Amit az elmult pár napban megéltünk, ezt már Finnországba meg kellett volna éljük. Eddig a pillanatig a kedvünkben járt az időjárás, most mintha azt mondaná, hogy bocs fiuk, most egy picit belezenditek, de aztán majd megint jobb lesz. És mi tudjuk, hogy jobb lesz. Az időjárás nem az ember ellensége, ez ellen fel lehet készülni. Nem látok semmi rosszat abban, ha az ember hóban teker. Mi élveztük és szerintem élvezni fogjuk továbbra is. Felöltözünk és tekerünk. Néha fázunk és átmelegszünk. Ennyi. 

A kérésről és az emberi vendégszeretetről.

Kérni és adni nem szégyen. Hogy az emberek segitségét kérjük az nem egy rossz dolog.
Nem egyszerű kérni sem és adni sem, de ha az ember él a lehetőségeivel, akkor azáltal több lesz, sokkal több. Sokszor az járt a fejemben a napokban, hogy vajon mit érezhet az az ember aki minket visszutasitott ilyen időben és mit az aki minket befogadott otthonába egy éjszakára. Én úgy gondolom, lehet naiv vagyok, hogy ha majd még egyszer az életben valaki bekopogtat hozzá, akkor azt már nem fogja visszautasitani.