Prágától Berlinig

Prágától északra, közel a cseh-német határhoz található a Svycarsko nemzeti park. Itt található Europában a legnagyobb természetes kőkapu.

A kőkapu alatt találtunk kb. 55 cseh koronát, ami 2 euro körül van. Ebből a pénzből vettünk fagylaltot és fogyasztottuk el az Elba folyó partján.

Érdekesség, hogy a határ elötti falucskában a lakosság nagyrésze ázsiai volt. Uzsorások, akik legfőképp cigarettából, de minden egyébből igyekeztek pénzt csinálni. Még román sört is láttunk árucikként. Mivel a németeknél drága a cigaretta, a környező országokhoz képest, ezért sok német lakós átjár a határon a cigaretta miatt és nemcsak. A vendéglői árak háromszor annyiba kerülnek Németországban, mint a környező országokban.

Az Elba folyó partján bicikliztünk Drezdába és egy alkalommal hajókáztunk is rajta, mivel nem volt más lehetőségünk.

Estére értük el a várost, de a városlátogás másnapra maradt. Drezdában jó tágasak az utcák, az épületek közötti terek. Amúgy Drezda egy gyönyörű város, különben minden egyes város amelyiken átfolyik egy nagyobb folyó az hangulatossá, szinessé válik. Drezdában is az óváros az Elba egyik felén, mig az újabbik fele a városnak a folyó másik felén terül el.

Drezdából kifele, kisebb eltévedés után, Berlin fele vettük az irányt. Semmi különös Berlinig, többé kevésbé egy egyenes úton tekertünk át hatalmas erdőkön.

Berlinbe érve, Előd azon nyomban dupladefekttel gazdagodott.

Aztán másnap reggel elindultunk várost látogatni. Előd ismét defektet kapott. Jó rózsás volt a hangulat. Szóval igy kezdödött a nap. Berlin központja az Alexander platz. Itt szétváltunk, mivel egy kicsit magányra vágytunk. Én körbejártam a központot, Előd közben megoldást keresett a sok gumidefektre. Egy bringásboltban meg is találta. Ugyan is itt találkozott Lacival, aki aznap este vendégül látott minket. Laci Magyarországról került előbb Svédországba, majd Németországba. Négy éve él Berlinben. Az ő jóvoltából ettünk svéd kecskesajtot, meg libanoni shaormát. A kecskesajt kimondottan finom volt.

Berlint két főtéma jellemzi: a II világháború és a Berlini fal. Legalább is egy turistának ez szúr szemet. Elég nagy jelentőséget adnak ennek a két történelmi eseménynek. Még ami érdekes volt számomra, hogy Berlin lakossága mennyire szines. Gondolok itt származásra, stilusra, viselkedésre.

Berlintől a tengerpartig.

Berlintől 80 km-re, Krochlendorfban van egy Outward Bound központ, ott volt számunkra szállás biztositva. Nem is akármilyen ellátásban volt részünk, hisz kastélyban aludtunk, épp a reggelit nem hozták ágyba.

Krochlendorf egy kis falucska távol a főúttól. A pihenésre, kikapcsolodásra vágyoknak tökéletes hely.

A következő éjjelt a senki földjén töltöttük, a német-lengyel határon. Nem kötekedett senki velünk, hogy ott alszunk.

Innen már csak egynapi tekerésre volt a tengerpart, melyet végül estére el is értünk.
De az a nap nem volt a mi napunk. Előd ismét dupladefekttel kezdte a napot, majd kenyeret kellett volna vásárolni ebédre, de a banki rendszer megzavarodott, ezért a bankkártyával nem tudtunk vásárolni. Volt nálunk kevés euro, probáltuk beváltani. Megkérdek egy személyt mégis merre találunk egy bankot vagy váltóirodát, észre sem vesz. Mintha nem is lennék ott. Megkérdek egy másikat ugyanaz. Aztán elindulunk magunkra, találunk egy bankot. Ott nem váltják be az eurot zlotyira. Megyünk tovább. Kapunk egy személyt, aki valahogy nehezen elmagyarázza, hogy merre találunk pénzváltót. Végül megkaptuk, beváltottunk 5 eurot, 20 zlotyira, lehetett vásárolni. Igen ám csak ekkor már kopogtak a szemek…

Dabkiban láttuk meg a Balti tengert. A tenger morcos kedvében volt, nem nagyon lehetett lubickolni, de azért Lehel megtette. Egy kicsit, egy rövidet lubickolt, de olyan nagyon nem élvezte.

Talán a tenger volt a hiányzó láncszem ebböl a nyárból. Jólesett ott lenni, a tengertől néhány száz méterre tekerni, hosszú-hosszú kilométereken keresztül. Felemelő érzés.

A tengerparton

Néhány napot voltunk a Balti tenger közelében. Jó volt újra reggelente tengerparton sétálni, vagy esténként hallgatni a tengert. Egyik reggel séta közben egy vaddisznóval találtam magam szemben. Számomra vicces volt. Ott állt öt méterre tőlem. Várt egy kicsit, majd hipphopp gondolt egyet és gyorsan befutott a tengerbe. Lubickolt egyet majd odébbállt. Vicces volt na. Mosolygok, ha eszembe jut.

Meglátogattuk a Slowinsk-i nemzeti parkot, ami Leba és Rowy között található a Balti tenger mentén. Ezek úgy mond vándordünék, melyek a szél segitségével évente 3-10 métert elmozdulnak.

Meglátogattuk Gdanskot, Lengyelország kikötő városát, majd elindultunk Varsó fele.

Volt rossz napunk úgy hogy ideje volt, hogy legyen egy jó napunk is. Ezen a napon ehettem sok-sok málnát egy lengyel gazda jóvoltából, egy benzinkútnál találkoztunk sáromberki cigányokkal, akik hot-dogot vásároltak Elődnek, vizet vettek nekünk és még adtak 10 zlotyit (2,5 euro). Mert “românul tot român rămâne”. Aztán a következő benzinkútnál én kaptam egy csokit egy lengyel emberkétől. Majd legvégül Varsóban találtunk a földön 20 zlotyit.
Vannak napok és napok....

Varsó

Hejj az a szembeszél mennyit bosszantott. 350km-t tekertünk Varsóig többnyire szembeszélben. Varsót épp úgy mint Krakkót, a Wisla folyó szeli át. A folyó egyik partján az óváros, másik felén az újváros. Varsóban láttam a legszebb szökőkútat, meg a legnagyobb épületet valaha is. Ez az épület a Kúltur és Művelődési Palota.

Bielowieza-i Nemzeti Park

Lengyelország és Fehéroroszország határán található. Ez volt számunkra az útolsó állomás Lengyelországban. Idegenvezető segitségével bejártuk az őserdő egy részét. Heten voltunk a csapatba: 2 francia, 2 belga, 1 skót és mi ketten. A túra végén a francia srácok meghivtak egy ebédre meg egy sörre. Jó kis kommunikáció kerekedett ki belőle. Végül meghivást kaptunk Franciaországba.

A nemzeti parkban található bölény. Szerte a világon kb. 4000 példány él, ebből 900 Lengyelországban, többnyire a Bielowiezai Nemzeti Parkban.