Útinapló - Európa két keréken

2011-08-19T15:36:00.006+03:00

Fejlemények

Meghirdettük, hogy mikor és melyik útvonalon érkezünk haza, az elmult néhány percben megszületett az is, hogy melyik nap körülbelül hol leszünk. Íme:

21-én este Szolnok környékén alszunk (a 4es úton megyünk Szolnokig)

22 -én este Orosháza környékén alszunk

23-án este Arad után alszunk

24-én este Arad és Déva között félúton alszunk

25-én este Déva környékén alszunk

26-án este Gyulafehérvár után alszunk

27-én este Radnót környékén alszunk

28-án délután begurulunk Marosvásárhelyre

Telefonos információt a következő telefonszámokon lehet kérni:

Váczy Ida: 0742 791 861
Keresszegi-Petrás Előd: 0740 65 49 40 (ez a telefonszám csak 24-től arrafele lesz elérhető)

A Cason magyarországi cég jóvoltából nyomon lehet minket követni:

Klikk ide!

2011-08-17T14:56:00.004+03:00

Hírdetmény

Az alábbi útvonalon fogunk hazaérkezni. 27-én este Marosvásárhely közelében leszünk. 28-án 14:00-ra érkezünk a Sportcsarnok elé.

Nagyobb térképre váltás

2011-08-11T23:37:00.000+03:00

Élménybeszámoló

Augusztus 11-én, a Szentgotthárdi lelkes hallgatóságnak megtartottuk az első élménybeszámolót. Az előadás sikeres volt, sok sok mosolyt csaltunk az arcokra, melynek kimondottan örvendtünk. Az előadás jutalmaként kaptunk sok sok, finom szelet zsiroskenyeret, melyet mint egy kicsigyerek, élvezettel fogyasztottunk el. Köszönjük az embereknek, hogy megtiszteltek jelenlétükkel. Egy képes élménybeszámolót csatolok az eseményről:

Holnap reggel , azaz augusztus 12-én továbbállunk Esztergom fele. A követekző két napban 250km tekerni való vár ránk.

2011-08-03T17:01:00.000+03:00

Egz csipetnyi Olaszország, Albánia, Montenegro és Horvátország.

Ahogy elhagytuk a nyugati partvonalat és bevonultunk a hegyekbe, minden magváltozott: a táj, a természet, az emberek, a hangulat. Első nap a gyümölcsfák örvendeztettek meg zamatos termésükkel. Ettünk körtét, sok sok szedret, szilvát. Következő nap az emberek kedveskedtek házi borral és egy kis ebéddel. Ez elöször történt meg Olasz földön.

Ahogy közeledtünk a keleti tangerpart fele, ismét megjelent a rendetlenség, a szemét, a káosz. Július 26-án elértük Barit itt úgy döntöttünk, hogy nem tekerünk többet Olaszországban, hanem áthajózunk Albániába és ott a tengerparton folytatjuk tovább a tekerést fel Horvátországon át, Magyarország irányába.

A hajójegy harminchárom euroba került, este 11-kor indult Durres városába. A délutánt városnézéssel, internetezéssel töltöttük, majd estebédeltünk és megittunk egy palack bort. Kilenc óra körül felmentünk a hajóra, eljártunk egy örömtáncot, végül három órás késéssel, hajnali kettőkor a hajó útnak indult. Nem csalódtam Olaszországban, mert nem voltak elvárásaim, de valahol többet vár az ember egy ilyen kaliberű országtól.

27-én, 11 óra körül a hajó kikötött Durresben. Az első tapasztalatok rémisztőek: szegény emberek futnak a hajóból leszállok elébe, pénzt kéregetvén. Ez a kép a nap hátralévő szakaszában megváltozik, nem látni többet kéregetőket. Kiderül, hogy nagyon kedves emberek közé csöppentünk, ilyenfajta kedvességgel eddig nem találkoztunk. Az emberek vendégszeretők, mindenki üdvözöl minket. Hasonlóra Írországban volt példa, a kettő mégse ugyanaz. Valahogy több melegség árad ezen üdvözletekből. Az ország mintha auto-orientált volna. Úton útszélen benzinkút, automosoda, javitó műhelyek. Ha van kocsid úr vagy, ha nem akkor egy senki

Július 28-án elértük Montenegrot. Ahogy északnak tekerünk egyre rendezetteb a tengerpart, a települések. Estefele találkoztunk két belga biciklisvándorral, akik egy három hónapos kalandra vállalkoztak, az idősebbik !18! éves volt, a fiatalbbik !17!. Belgiumból tekertek le Isztanbulba. A legfiatalabbak akikkel útunk során találkoztunk. Azon gondolkodtam, hogy mire ők annyi idősek lesznek mint mi, addigra körbejárhatják a földet biciklivel.

Ezekben a napokban rengeteg magyar családdal találkoztunk. Volt akivel egy köszönés erejéig, volt akivel elbeszélgettünk egy órát. Volt akit mi szolitottunk le, volt aki minket szolitott le.

Július 29-én elértük a Kotori öblöt, benne Kotor városával. A városa és környéke egyedi. Maga a város egy hatalmas öbölben fekszik, mely helyenként elszűkűl, helyenként kitágul. Élmény látni egy világjáró hajót elúszni egy egy ilyen szűk helyen, háttérben húzodó magas hegyekkel, vagy egy kis szigeten lévő templomot.

Kotor óvárosában volt egy gyönyörű élményem. Az óvárosban sétáltam, odajön hozzám egy leányzó és mondja, hogy vásárt akar kötni velem. Elmondja, hogy egy négyzetméternyi helyet adna el nekem az óváros területéből, azt magammal vihetem bárhová ahova akarom. Cserébe láthatatlan pénzbe kellett fizessek. A mosolyszerzés volt az egésznek a lényege, és kapóra jött mert addig a pillanatig azon a napon, nem mosolyogtam. Meghozta a kedvem a nap hátralevő szakaszában, sőt még a következő napokra is jutott belőle. Este sörözés és rumozás közepette megünnepeltük, hogy 27 éves lettem. Ezt az éjszakát Montenegroban töltöttük.

Másnap délelött elértük a horvát határt, melyet egy hatalmas dinnye elpusztitásával ünnepeltünk meg. Úgy ellaktunk, hogy moccani sem birtunk. Horvátország déli partvonalán fekszik Dubrovnik városa, mely végülis egy hatalmas erőditmény, egy gyönyörű város, dinnyeevés után ezt látogattuk meg. Mint minden történelmi, hangulatos városban itt is turisták ezrei nyűzsőgnek.

A várost elhagyva a partvonalon tovább tekertünk a partvonalon északnak a koraesti órákban, mikor találkoztunk egy svájci és két angol biciklissel. A svájci(25) a balti államokban csavarog biciklijével, a két angol(25 illetve 26, www.comeridewithme.org) egy tandem biciklin indult útnak India fele. Végül mmindannyian megálltunk, kerestünk egy alvóhelyet, majd vacsora és rum mellett elbeszélgettünk.

Eseménydúsak és pörgösek napjaink.

Jelenleg Augusztus 3-án, Split városát elhagyva tekerünk a Plitvicei tavak, Zágráb fele. Augusztus 11-én este 6 órától, Szentgotthárdon tartjuk az első hivatalos élménybeszámolót. Augusztus 14-én érünk Kürtre, Tamás szűlőfalujába, ott pihenünk néhány napot, majd onnan tekerünk Budapestre megnézni a tűzijátékot.

Augusztus 21-én Budapestről elindulunk hazafele. A hazaérkeyés pontos dátumát illetve utvonalát egyenlőre még nem tudjuk.

2011-07-23T17:35:00.000+03:00

Svájc

Első alkalommal semmit nem láttunk a Svájc-i Alpokból. Második alkalommal gyönyörű időt fogtunk ki és a Szélyes család gondoskodott róla, hogy lássuk és élvezzük a szép oldalát Svájcnak. Sőt az élmények mellé ajándékba kaptunk még egy laptopot.

Bernbe Zsuzsi fogadott minket. Még aznap este szabadtéri moziba vitt minket kikapcsolodni. Száz kilométer tekerés után tökéletes lazitás volt.

Másnap, pénteken délelött pihentünk, délután Zsuzsi megmutatta Bern-t. Bern kis és csendes város, gyönyörű központtal, mely tele van kútakkal. Egyedi a mackó család jelenléte, az Aare folyó partján, meg a rózsakert.

Az estét már Zsuzsi szüleinél, Sancánál és Évánál töltöttük Langnau im Emmental-ban, egy kiadós vacsora és egy römi játszma mellett.

Szombaton is Zsuzsi gondoskodott, hogy jol érezzük magunkat. Kezdetben elvitt egy kis falucskába, ahol az Emmentali sajtot készitik. Megtekintettük, hogy készitik napjainkban e hires sajtot, illetve hogyan készitették a múltban. Utánna elmentünk megvettük a laptop-ot, majd Bernbe kötöttünk ki az Aare folyóban. Az Aare Bern-i szakasza széles, gyorsfolyású, hideg és tiszta. Szokás, hogy az emberek A pontban beugranak a folyóba, engedik vitetni magukat az árral, B pontban kiszállnak a folyóból, majd a folyó partján visszasétálnak az A pontba. Jó móka. A viz kissé hideg volt, de egy gyönyörű élménnyel gazdagodtunk. A móka után ismét autoba ültünk és mentünk megtekinteni az Aare szorost.

A szoros megtekintése után Sancánál és Évánál kötöttünk ki, kik vacsorával vártak minket. Vacsora után Monopolyztunk egyet, majd lefekvés.

A vasárnapi napon Sanca és Éva vitt el minket Dél-Svájcban található Aletschgleccserhez, mely a legnagyobb gleccser az Alpokban.

Gyönyörű idő volt, nagyon jol éreztük magunkat. Hazafele úton már nem birtuk, aludtunk és horkoltunk J. A Grimsel hágón át vitt a hazafelevezető út, ezen a hágón kell majd mi is áttekerjünk biciklivel, Olaszországba vezető utunkon. Az ilyen dolgokat nem jó előre látni. Elszontyolodtunk rendesen, vigasztalásul a hágó tetején fagyit kaptunk, ettől máris jobb kedvünk lett, de azért Bernig nagyjából átaludtuk az utat, kisebb nagyobb horkantásokkal. Bernbe érve, jóformán megse pihentünk Zsuzsi vitt minket 3dimenzios moziba, természetesen a mi kérésünkre. Ez is újdonság volt számunkra. Megnéztük a Transformers cimű filmet. Különleges volt.

Eredetileg úgy volt, hogy hétfőn indulunk tovább, de a fáradtságra hivatkozva kértük Zsuzsit engedjen pihenni hétfőn, kedden majd indulunk. Kérésünk teljesült, a hétfői napot pihenéssel, regenerálodással töltöttük.

Mozgalmas, eseménydús hétvégét töltöttünk Svájcban, köszönhetően a Szélyes családnak. Nélkülük negyedannyit sem éltünk volna meg. Millió köszönet Zsuzsi, Sanca és Éva.

Végül kedden reggel útnak indultunk Olaszország, Milano fele. Első nap végig az Aare folyó partján tekertünk egész a Grimsel hágó lábáig. Itt egy helyi farmer család engedélyével lesátraztunk. A családtól vacsorára kaptunk egy kis helyi sajtot és cseresznyét, reggelire meg friss tejet.

Reggeli után 10 órakor elindultunk a hágón felfele. 26 km emelkedő, kb 1500m szintkülönbség, melynek tetejét végül fél 2 fele értük el. Ezt a hágót sem fogjuk elfelejteni. A tetőn van egy jéghideg tó, szemrebbenés nélkül szöktem bele a vizbe. Jéghideg volt, de nagyon jólesett a felfrissülés.

S bár elértük a hágó tetejét, örömünk nem volt felhőtlen, mert tudtuk, hogy még vár ránk a Simplon hágó, mely kb. ugyanakkora szenvedéssel jár mint a Grimsel.

Rövid pihenő után leereszkedtünk a völgybe, elérve a Simplon hágó lábát. Az éjszakát ismét egy helyi farmer családnál töltöttük, kik estére barackos rétessel kedveskedtek, reggel meg gondoskodtak, hogy hágónak ne induljunk üres hassal.

Végül nem volt olyna nehéz a Simplon, mint a Grimsel és ennek kimondottan örvendtünk, még akkor is ha nem mosolyogtunk. A hágó tetejéről márcsak épp be kellett gurulni Olaszországba.

Július 7-én elértük Olaszországot.

Mekkora utat tettünk meg idáig, mennyi élmény, mennyi km van a hátunk mögött, te jó ég.

Olaszország

Az első éjjelt a hegyek lábánál töltöttük, a Maggiore tó partján.

Az első nap után az olaszokról egy pozitiv kép alakult ki. Egy kicsit furcsák, közömbösek, néhol nemtörődőek, de segitőkészek és ahogy beszélnek azt nem lehet nem kedvelni. Némelyikük a kezével is szeret magyarázni, ilyenkor csak mosolyogni lehet. Az emberekről még annyit, hogy nagyon nagyon sok a román. Talán még több mint Spanyolországban.

Másnap Milanoba tekertünk, ahol, érkezésünket megelőzőleg, egy hatalmas jégeső sepert végig, igy a város friss levegővel fogadott minket. Milanoig nem éreztük a nagy meleget, dehát ez még északon van.

Milano a divat városa és ez meglátszik az embereken, az utcákon, melyek divatboltokkal vannak teli. Maga a város nem egy nagy szenzáció, mégis akadnak benne szép elemek, mint a dóm, a kastély, a körülötte levő parkos övezet, vagy éppenséggel a San Siro focistadion.

Továbbtekertünk délnek Pisa irányába. Ez az a része az olasz csizmának ahol én biztosan nem tudnék élni: itt már nincsenek hegyek, tavak, de még a tengerparttól aránylag távol van, iszonyat meleg van, mocsaras vidék, millió szúnyoggal. Néhány nap alatt elértük Pisat és vele együtt a tengerpartot.

A tengerpart hihetetlenül zsúfolt, a viz mocskos és nagyon nagyon meleg. Pisa városa hemzseg a turistáktól. Egy aránylag kisvárosról van szó, mely nem lenne nagy szenzáció, ha nem lenne ott az a ferde torony. Mindenki látni és támasztani akarja a Pisa-i ferde tornyot.

Ez a város jellegzetessége, tulajdonképpen ezért jön mindenki ide. Marosvásárhelyen egy ilyen épület fellenditené rendesen a turizmust. Eszméletlen, hogy Pisa városának milyen bejövetele lehet ennek az épületnek köszönhetően.

Pisaból Firenzebe tekertünk. Firenze központja az UNESCO világörökség része. Valóban egy gyönyörű, mesebeli hely, de sajnos moccani sem lehet sokszor annyi a turista és hatalmas a meleg. Lehet télen nyugisabb lenne meglátogatni. Hogy mit lehet látni a városban látni? Vannak különleges helyek is mint pl. a régi híd, de nem a különleges helyek, hanem maga az utcák, épületek, a hangulat adja a város varázsát.

Július 16-án három fontos dolgot jegyezhettünk fel. Átléptük a 30.000 km-t elértük Romát és kerek 14 hónapja tekerünk.

Két napot töltöttünk Romában, első nap gyalog járkáltunk a központban, megnéztük a Colosseumot, a Vatikánt, az ősi Romát, a Pantheont, meg egyéb nevezetes épületeket.

Turisták ezrei vannak jelen ezeken a helyeken. Nap végén elmentünk pizzázni, 10 euro ellenében annyi pizzat és sört ehettünk, ihattunk amennyi belénk fért. Ketten 5 pizzát tudtunk megenni, két sört és egy liter vizet meginni. Az éjszakát egy ifjúsági szállóban töltöttük.

Másnap pihentünk, Előd még kiment fényképeket késziteni, végül ebéd után négy óra fele továbbindultunk.

Romából Nápolyba tekertünk, itt kellett találkozzunk Kovács Tamással egy közös nap erejéig, ki velünk tekert tavaly Pozsonyból Galantaig, idén ő is nagy útra indult Kürtről, szűlőfalujából, bejárni Europa egy részét. Hozott újdonságot ez a szakasz is, hiszen ilyen mocskos vidékkel, ilyen nem tőrődőm emberekkel, ennyi tolvajjal még nem találkoztunk. Szemét és örömlány tonnaszámra az útszélén, az emberek száguldanak az úton az autoval, nem létezik semmiféle közlekedési rend, szabályzat. Mindenki a saját szabályzata szerint cselekszik.Totális anarhia, káosz.

Nápolyhoz közelitve ez egyre jobban látszik, érződik. Nápoly a csúcs, a teljes nem tőrődőmség példaképe. Ilyet nem látni egész Europában.

Július 21-én találkoztunk Tamással. Egy kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel.

Eredetileg a Mt. Blanc elött kellett volna találkozzunk. Egy rövid beszélgetés után elmentünk vásárolni, majd ebédelni. Tamás volt a szakács, egy finom és laktatos bolognai laskát készitett. Az egy napi találka helyett abban maradtunk, hogy nem válunk szét, hanem amig lehet együtt tekerünk. Ő van időhöz kötve, hisz haza kellérjen a falunapokra, mely augusztus 15-én kerül megrendezésre. Neki már nem férne bele Szicilia, ezért ugy döntöttünk Előddel, hogy Sziciliát hagyjuk, helyette megyünk északnak Tamással együtt.

Ebéd után szieszta következett, majd elindultunk a Vezuv irányába édes hármasban. Nápolyt elhagyni is egy nagy élmény. Körülbelül ugyanaz a helyzet volt jelen, mint Nápoly előtt: semmi rend semmi szabály, tiszta dzsungel. Szűk macskaköves utcák kilométereken keresztül, teli szeméttel, gyümölcs és zöldségárusokkal, mocskos, kopott épületekkel, állandó mozgásban levő autokkal, melyek már reflexszerűen nyomják a dudát, az emberek kiabálnak, teljes hangzavar.

Halottuk, hogy Nápoly egy katasztrófa, de erre nem voltam felkészülve. Nápoly egyik végéből átkecmeregni a másik végébe, bármilyen közlekedési eszközzel az egy igazi kihivás, egy túlélési túra. Itt a gyengeségnek, határozatlanságnak nincs helye. Merésznek és szemtelennek kell lenni. Elértük a Vezuvot, bár a tetejére nem mentünk fel mivel felhőbe volt. Ez az élmény esett.

Viszont Pompei és Salerno között egy csodálatos partszakaszon tekertünk, ez kárpotolva minden rosszat. Az egyik ha nem a legszebb partvidéket láttuk az út során. Azok után amit láttunk és tapasztaltunk itt Olaszországban nem gondoltam volna, hogy ilyen szép élményben lesz részünk.

Július 24-én Salernoból Bari fele vettük az irányt.

Nyomon lehet követni minket az alábbi weboldalon:

http://m.diwicon.eu/MajerIstvanEmlektura/

2011-07-16T20:08:00.001+03:00

Mont Blanc

Első nap (Junius 25)

Kezdőpont: Les Houches, 1200m, 15:00 óra

Végpont: Les Rogues menedékház, 2750m, 19:30

Idő: felhőtlen égbolt

Indulás elött elbúcsuztunk Elöd szüleitől, a bicikliket beraktuk egy garázsba, a helyi család engedélyével, kezet ráztunk Előddel majd útnak indultunk.

Első szakaszban, erdőben, egy folyó völgyében meneteltünk felfele lassan, nyugisan mig elértük a 2010m-en lévő Mont Lachat nyerget. Itt eltűntek a fák, maradtak a csupasz sziklák, meg a zergék. Volt belőlük épp elég, nem voltak félősek, megálltak a kamera előtt.

További egy-két óra sétálás után elértük a 2750m-en fekvő Les Rogues menedékházat, itt töltöttük az éjszakát.

Napnyugtakor kitűnő, hegyes panorámakép terült a szemünk elé ugyan akkor lehetett látni a völgyet ahonnan indultunk, ami rossz volt, hogy itt még halható volt az autok zaja.

Alvás.

Második nap (Junius 26)

Kezdőpont: Les rogues menedékház, 2750m, 10:30

Végpont: Gouter menedékház, 3900m, 16:00

Idő: felhőtlen égbolt

Második nap kipihenve nyugisan, elindultunk a Goutner menedékház fele. 3300m-en, a száraz sziklás terepet, havas, sziklás terep váltotta fel. Előkerült a hágóvas és a jégcsákány.

A hágóvasat előzőleg nem probáltam fel, hogy talál-e vagy kell állitani rajta. Nem talált és hogy állitani tudjak rajta kellett egy nyolcas kulcs.

A hegyekbe meg nem visz senki magával egy nyolcas kulcsot, ennek nincs értelme. Belegondoltam, hogy vissza kell menjek, máris elkezdtem szédelegni. Előd is jött a hülyeségeivel, nem volt mókás kedvem. Rengeteg ember mássza ezt a hegyet és ennek most hasznát vettem, sorba kérdezgettem őket nincsen-e véletlenül egy nyolcas kulcsuk. Nem kellett messze menjek, a második emberke mondja, hogy neki van, végig hordozta magával, de nem használta. Boldog voltam, elkértem a kulcsot beállitottam a hágóvasat, megköszöntem, majd továbbindultunk.

Egy nagyon meredek szakasz következett, ahol többnyire mászni kellett. Itt potyognak a kövek. Sokszor elhangzott hogy pierre, ez azt jelentette hogy, valahol felül megindult egy kő, alul vigyázzanak az emberek. Nem túl nehéz, nem túl könnyű ez a szakasz, de ide már kell egy kis fizikai kondi, egy kis ideg meg figyelem.

Végül elértük a közel 4000m-en lévő menedékházat, mely tele volt emberekkel. Mintha nem is a hegyekbe lettünk volna hanem egy akármilyen völgymenti vendéglőben. Megpihentünk, ettünk ittunk, majd felhúztuk a sátrat és kiültünk napozni. Ebben a magasságban égető ereje van a napnak és ritkul az oxigén. Mellettünk volt egy csapat lengyel, ők hóemberépitéssel ütötték el az időt. Az oxigén hiány miatt sok mindent nem lehetett csinálni, hamar kifáradtunk. Az a hóember is nagyon lassan kelt életre. Végül kilenc óra körül elmentünk lefeküdni.

Harmadik nap (Junius 27)

Kezdőpont: Gütter menedékház, 3900m, 03:30

Végpont: Les Rogues menedékház, 2750m, 19:30

Idő: délig felhőtlen égbolt, dél után megjelentek a felhők

Harmadik napra maradt a csúcstámadás, melyet kora hajnalban inditottunk útnak.

Minden csomagot a sátorban hagytunk. Az éjszaka rettenetes volt, majdnem semmit nem pihentünk. Nem volt rossz idő, de hideg volt és fújt a szél. Hajnali négy óra fele, már kezdett pirkadni, idillikus hegyi képek tárultak elénk. Talán ezek voltak a legszebb pillanatok az egész gerinctúrában.

Gyönyörű volt az út felfele, hajnali mámor. Az emberek nagyrésze előttünk elindult, a fejlámpáknak köszönhetően a sötétségben kigyószerűen látszodott az ösvény. Útközben felfele még belefért egy kis civakodás is Előddel. Végül 8 óra körül elértük a 4810m-en fekvő Mont Blanc-t.

Maga a csúcs nem egy nagy szenzáció, tovább rontja a képet a rengeteg ember jelenléte, de az út oda fel az gyönyörű. Néhány fénykép után a hideg szél miatt visszaindultunk a sátorhoz.

Tizenegy óra körül kimerülten elértük a sátrat, pihentünk egyet, majd három óra körül elindultunk visszafele, a meredek sziklás részen. Szerencsésen leértünk a Les Rogues menedékházhoz, ahol az első éjszakát is töltöttük. Itt nagyon jól tudtunk pihenni, regenerálodni.

Negyedik nap (Junius 28)

Kezdőpont: Les Rogues menedékház, 2750m, 10:00

Végpont: Les Houches, 1200m, 13:00 óra

Idő: napos, felhős égbolt

Negyedik nap kezdtük érezni az izmokban a fájdalmakat. Ezek a fájdalmak a következő 4-5 napban végig jelen voltak. Éjszaka nem nagyon tudtunk aludni, nappal nem nagyon tudtunk járni. Mikor tekertünk nem volt különösebb gond. Déli órában elértük a kiindulopontot, elmentünk a biciklik után, elmeséltük, hogy milyen volt, végül ismét találkoztunk Előd szüleivel. Rendbeszedtük magunkat, ettünk egy tányér levest, elmentünk a campingezőbe, összeszedtük azokat a dolgokat amikre nincs szükségünk, hogy a szülők vigyék haza, majd meghivtak minket vacsorázni.

Összegzés:

Zöldfűlűségünket (helyenként látszodott, hogy még kezdők vagyunk) meg néhány apró hibát leszámitva amiket elkövettünk (nem vittünk sisakot, apró veszekedések, nem vittünk elég ivóvizet, ittuk a hólevet, mely végül nagyban hozzájárult az izomfájdalmakhoz), egy gyönyörű gerinctúrának voltunk részesei, mely kellemesen kifárasztott, számunkra újdonságokkal, új elemekkel, mint pl. a 4000m feletti jelenlét. Az időjárás nekünk kedvezett, nagyban segitve a túra sikerességét, élvezhetőségét. Az őrangyalok ezuttal pihenhettek.

2011-05-19T14:13:00.000+03:00

Portugália

Március 28 - A fiúk elérik a Portugál határt, Portóig a Douro folyó völgyében tekernek, csodálván a hatalmas olajfaültetvényeket, szőlő teraszokat, a citrom-, narancs-, fügefákat. A citrom, narancs, cseresznye érőben van, esznek belőle amennyi csak beléjük fér.

Március 30 - Kiadós esőben beérnek Portóba, ahol Jose Martins fogadja őket ideiglenes lakásán egy kis finom Portó-i borral. Rövid beszélgetés után elköszön, magukra hagyja a fiúkat a lakásban az ott tartozkodásuk idejére.

Május 1 - Meglátogatják Portó óvárosát, a Portó-i borpincéket. Portó óvárosa elbűvölő, bora izletes.

Május 2 - Elindulnak Lisszabon irányába, 4 napot tekernek immár a tengerparton, minden egyes nap lubickolnak a tengerben, élvezik az életet.

Május 5 - A kontinentális Europa legészakibb pontja(Nordkapp) után elérik a legnyugatibb pontot is: Cabo da Roca-t, majd estére beérnek a Portugál fővárosba, ahol egy ifjú pár fogadja őket: Sonia és Angelo.

Május 6 - Meglátogatják Lisszabon-t.

Május 7 - Továbbindulnak Portugália legdélibb pontja fele, folytatván a tengerparti életet.

Május 11 - Albufeira városában tolvajokkal van dolguk, a tolvajoknak sikerül meglógni a laptoppal(kézi számitógép), a laptophoz tartozó külső merevlemezzel, a hexagonbicskával és egy személyes levéllel.

Május 12 - Elhagyják Portugáliát. A lopás ellenére, ez volt az egyik legszebb ország Europában, ahol jártak. A déli gyümölcs, a tenger, a kedves emberek jelenléte kellemes emlékeket nyujtott számukra.

Május 14 - Sevilla. Az egyik legszebb város ahol valaha jártak. Az épületek teljesen más stilusban épültek, az egész város olyan mintha egy erdőbe lenne beépitve. Fantasztikus.

Május 16 - A fiúk egy éve vannak úton. Egy év alatt 25.300km-t tekertek, 28 országot érintettek, tekertek forró nyárban, hideg télben, minden egyes évszak más emlékeket nyujtva nekik. Négy hónap maradt hátra ebből a kalandból.

Május 17 - Gibraltár, a legközelebbi pont Afrikához. Talán a legforgalamasabb kisváros ahol eddig jártak útjuk során. Van egy hatalmas szikla, nagyon szép kilátás nyilik az öbölre. Ezen a sziklán találkoznak szabadon élő majmokkal, az egyik lepacsizik a fiúkkal.

Május 19 - Találkoznak Santiagoval, azzal a biciklis vándorral aki 2009 szeptemberében Marosvásárhelyen járt, tulajdonképpen ő adta a szikrát ehhez a kalandhoz. Itt pihennek egy napot majd indulnak Valencia. Barcelona irányába. Eseménydús, fárasztó egy hónapot tudnak maguk mögött a fiúk, tele rengeteg fordulattal, történéssel. Jól vannak, haladnak tovább az eltervezett útvonalon.

A lopás története

Május 10-én éjjel a tengerparton, Albufeira városában, Portugáliában alszanak a srácok. Lefekvést megelőző orákban, Lehel lepakol a bicikliről minen táskát, elmegy a laptoppal szállást keresni. Előd marad és lefekszik. Lehel 12 órakor visszatér, nem pakolja vissza a táskákat a biciklire, nem akar zajolni. Mindent egykupacba tesz, a biciklit lezárja majd lefekszik. Hajnali 5-kor Lehel megébred, nézi, hogy minden rendben a csomagokkal, látja, hogy hiányoznak táskák. Felpattan, költi Elődöt, Előd észreveszi a tolvajt, aki még ott volt három méterre tölűk. Előd marad, Lehel a nyomába ered, utoléri, a tolvaj kezébe felcsillan egy kés. Lehel megtorpan, megáll tartja a tisztes távolságot. A tolvaj elkezd segitségért kiabálni és fenyegetőzni, közben hátrál. A sötétségből kijön egy éjjeli őrnek hitt emberke, teszi a hülyét(A tolvaj társa). Lehel mondja, hogy tolvaj állitsa meg. Az őr futni hagyja a sötétségbe a tolvajt, Lehel utánna megy. Egy darabig szalad a sötétségben, kiér egy térre, ott már minden nyugis. A tolvaj meglépett. Visszamegy Elődhöz, ott kiderül, hogy az őr miután látta Lehelt elfutni a tolvaj után, felkereste Elődöt arcon ütötte, megrugdosta, kérte a pénzt Elődtöl. A fiúk hivják a rendőrséget, felmérik a károkat, megprobálnak megnyugodni. Jön a rendőrség, elmondják mi történt, a rendőrök csak annyit tudnak mondani, hogy elkell menni a rendőrségre, jegyzőkönyvbe venni a történteket. Hajnalodik. A srácok elmennek előbb a korházba, Elődöt kivizsgálni ott elmondják, hogy minden rendben, majd a rendőrségre. Mindezek után visszamennek a tett szinhelyére szétnézni, majd továbbálnak.

2011-05-14T14:44:00.000+03:00

Majus 11-en hajnalban tolvajokkal volt dolgunk. Elloptak a laptopot, a kulso merevlemezt es a hexagonbicskat. Ketten voltak, amig en elrohantam az egyik utan, a masik megverte Elodot. Az esemenyek lezajlasa utan rendorsegre mentunk es a korhazba. Jol vagyunk, Sevillabol tudok irni nagyon roviden.

2011-04-25T02:03:00.092+03:00

Vissza a franciákhoz

Mottó: „Aki nem tudja merre tart, azt oda vezetik, ahova akarják”

Sütő András

Ver mapa más grande

Francia földre érkezésünkkor, március 28-án, két dolog változott meg. Este kilenc órakor sötétedik és tavasz van. Reggelek még hűvősek, az esték kellemesek, napközben nagy a meleg. Előkerült a rövidnadrág.

British Ferries

Első két nap sok érdekes dolog nem történt, leszámitva a dimbes dombos, szembeszeles kimeritő utat. Második nap végén elértük a Mont St. Michel apátságot, mely a tengerből kiemelkedő szigetre épült, megközelitése eredetileg csak árapálykor volt lehetséges. Az UNESCO világörökség része, jelenben sokkal inkább turisztikai látványosság és valóban lenyűgözű, elbűvőlő.

Mont St. Michel

A Mont St. Michel látogatása után elkapott egy nyári zápor, melyben bőrig áztunk. Hirtelen jött nem készültünk. A rákövetkező napokban éreztük a legjobban a tavasz jelentőségét, vizes cipővel tekertünk egész nap és nem volt semmi gond. A franciákról alkotott véleményem nem változott, megmaradtak ugyan olyan kedvesnek, segitőkészeknek.

Angersben egy francia CS srác fogadott minket, ő vitt el másnap ebédelni egy nem közönséges vendéglőbe.

Jean, Angers-i vendéglátonk

A hely lényege, hogy csak pénteken szolgálnak kaját, mely annyiba kerül neked, amennyit a zsebed megenged. Egy csapat fiatal tartja a lelket ebben a helyben, szokásban.

Az ebéd elött volt szerencsém kiprobálni az emeletes biciklit. Trükkös volt.

Angers-t elhagyva még aznap, azaz április 1-én elértük a Loire völgyét, mely a reneszánsz korban épült kastélyokról hires. Nos van belölűk vagy két-három tucatnyi. Első nap meglátogattuk a Saumur-i várat és a Montsoreau-i kastélyt. Az éjszakát szabad ég alatt töltöttük, a Loire folyó partján.

Másnap meglátogattuk a Fontevraud-i apátságot, a Rigny-Usse, Langeais, Azay La Rideau, Villandry kastélyokat, majd nap végére elértük Tours-t, ahol Timothy Salvador fogadott minket.

Timothy Salvador és Jose, Tours

Őt Amszterdamban ismertük meg és még akkor elmondta, hogy ha Toursban járunk akkor szivesen lát minket. Toursban egy napot pihentünk, az elmúlt napokban 120 km-et tekertünk, kimerültek voltunk. A hirtelen megnyúlt nappalok következtében simán letudjuk tekerni akár a 130 km-t is. Letekertük, csapdába estünk, mert napi 120-130 km huzamosabb ideig mentálisan kikészit. Leszűkitettük a napi távolságot max.100 km-re, ez eddig beválni látszik.

Tours-t elhagyva még egy fél napot tekertünk a Loire völgyében, megtekintettük az Ambois-i illetve a Chenonceau-i kastélyokat, majd délnek vettük az irányt Bordeaux irányába.
A meglátogatott kastélyok közül a Villandry, Azay La Rideau és a Chenonceau kastélyok voltak különlegesek. Az első a kertjei miatt, az utóbbi kettő, mert folyóra épültek.

A Loire völgyéből áttértünk a kis falusi utakra, melyek idillikus tájakon, falvakon vezettek végig. Egy este vadászgép repült el 200 m-rel a fejünk felett. Fedél alatt voltam, hirtelen azt hittem, hogy egy rakéta közelit felénk. Kiléptem a fedél alól és akkor láttam, hogy mi történik. Előd kinnt volt egész idő alatt. Ezekben a napokban hatalmas meleg köszöntött ránk, április 6-án a hőmérő 30 OC fölött tekergett.

A Lackóval való találka elött, Riberac-ban töltöttük az éjszakát egy fiatal pár, két sportember társaságában. Megmérték a vérnyomásom, pulzusom, testsúlyom és azt mondták, hogy minden rendben velem részt vehetek az IRON MAN nevű triatlon versenyben (3800m úszás, 180 km biciklizés, 42 km szaladás, mindezt megszakitás nélkül). Ők több izben is megtették, egy hatalmas kihivás ennek megfelelni, remek fizikai kondició és mentális erősség kell hozzá.

Richard és Sian Angliából jöttek Riberac-ba, itt nyitottak egy testépitő termet és ebből élnek. Azt csinálják amit szeretnek.

Április 8-án dögmelegben elértük La Reole-t, ahol László  (Lackó) várt a reptéren hideg sörrel, pizzaval és két jeggyel mely feljogositott minket egy-egy ejtőernyős tandem ugrásra repűlőből, 4000m-ről. Egy éve találkoztunk vele útoljára, jó volt újra látni. A reptéren dolgozik ejtőernyőket csomagol és közben ugrik a repülőből, ez a második éve itt a reptéren.

Másnap felhőtlen volt az égbolt lehetett ugrani a repülőből. Megtettük mindketten és ez volt életem legerősebb, legintenzivebb élménye. Beültünk a repűlőbe, felvitt 4000m-re, majd kiszöktünk. Egy perc szabadesés, zuhanás. Soha nem tapasztalt érzések jönnek elő. Kiugorván a repűlőből átlépsz egy másik világba. Az első másodpercek egy nagy káosznak tűnnek, fogalmad sincs hol vagy, hol az eget hol a földet látod, forogsz összevissza és közben egyre csak zuhansz. Egy pár másodperc elteltével stabilizálodik a helyzet, viszintesen nézelődsz ott a horizont mely eddig soha nem tapasztalt távlatokba nyulik, ha lenézel akkor látod a mezőket a fólyokat, házakat, mind mind babszem nagyságú. Közben te egyre csak zuhansz. Minden új. Nem tudsz mindenre odafigyelni. Az agyadban ösztönszerűen beindul a pánik, a félelem. El kell magyarázd neki, hogy minden rendben nincs probléma. Nem egyszerű. Ha erre figyelsz, akkor elfelejtesz nézelődni. Egy pár másodperc és az agy megnyugodni látszik. A figyelmed a közvetlen környezetedre öszpontosul, mely kb. 3000m-rel van alattad. Megnyugszol és elkezded élvezni a helyzetet, és még mindig zuhansz, hallgatod ahogy süvit a szél.
A lelked szárnyal, jól érzi magát. 1000m-en kinyilik az ejtő. A zuhanás átmegy szálingózásba.
És ekkor robban a testedben a boldogság hormon. 8-10 perc szállingózás után, landolás. Megköszönöm az oktatónak, hogy vigyázott rám, majd elindulok a hangar fele. Hirtelen nagyon fáradtnak érzem magam. Beérek a hangarba és leülők. Nem gondolkodom, nem cselekszem csak ülők. Kb. 10 perc kell elteljen, hogy magamhoz térjek. Hatalmas élmény. Utánam felmegy Előd is ugrani, landolnak és látom, hogy ő is megy és leűl. Neki is kell néhány perc, hogy rendbe szedje magát.

Estére jöhetett egy fél üveg sör, meg egy kis beszélgetés. Másnap pihentünk, ettünk, ittunk, szaladni voltunk, beszélgettünk, lazitottunk.

Hétfőn, április 11-én elbúcsuztunk Lackótól és elindultunk a spanyol határ fele, mely három napi járásra volt biciklivel. Útolsó este Franciaországban, nagymama főzte zöldséglevest ehettünk. Spanyolországba a Pireneusokon keresztül vitt az út, pontosabban egy 15 km hosszúságú hágó várt ránk.

Spanyol határ

Jó idő miatt, kellemes mászásként maradt meg. Pamplona volt az első nagyobb város amit meglátogattunk. Hires a bikafuttatásairól, mely a San Fermin ünnep keretén belül zajlik minden év júliusában.

Pamplona, Estafeta út, itt futtatják végig a bikákat

Pamplonából Bilbaoba vitt az utunk, hegyeken, völgyeken keresztül. Ezeket a hegyeket nagyon befeketitette a bányászat, az ipar. Pamplona és Bilbao között egy estét volt szerencsénk egy baszk család vendégségében tölteni. Garázsban kértünk menedéket, házban kaptunk szállást, vacsorát, szeretetet.

Juantxe és Gurutze, baszk család

Bilbaoban Karcsi és Erika fogadott minket finom fuszulykalevessel.
Erika és Előd Budapestről ismerik egymást. Annak idejen egy helyre jártak dolgozni és néha bulizni. Itt új kerék külsőt vásároltam.

Az elkopott gumi.

Másnap ebéd után, mely a paella jellegzetes spanyol ebéd volt, elmentünk a tengerpartra egyet sétálni, fürödni, lazitani.

Paella

Idén ez volt az első fürdés a tengerben. Nem volt meleg a viz, de meglehetett fürödni benne.

Bilbaoból a spanyol főváros, Madrid volt a következő úticél, mely ötnapi járásra volt.

Az első két nap monoton tekerés volt, szoktuk az új környezetet, mely egyre inkább kezd elsivatagosodni, ahogy a félsziget közepe fele igyekszik az ember és ebben az új környezetben a kis kompakt telepűléseket, mely első benyomásra szegénynek és kihaltnak tűnnek.

Az útolsó három napot az időjárás változatossá tette. Három hatalmas vihart engedett nyakunkba. Az első elöl nem volt menekvés, a pusztán kapott el, a második elöl sikerült elmenekülni, a harmadik az már Madridban áztatott, ez volt a legrosszabb. Hasonló méretű vihart Budapesten kaptunk el.

Madrid

Nagypénteken, április 22-én értünk Madridba. Nem sikerült szállást találni, igy maradt az utcán alvás, ami nem is lett volna gond, csak a hatalmas esők miatt fedeles szállást kellett keresni. A hatalmas eső, párosulva a gumidefektekkel, a gondolattal, hogy nincs hova behuzodjál 90 km tekerés után, pokol volt. Két éjszakát töltöttünk Madrid utcáin, itt voltunk a legnagyobb csövesek. Meglátogattunk mindent amit lehetett, az óvárost, a királyi kastélyt, az egyiptomi templomot, a foci arenát (Santiago Bernabeu).

Az egyiptomi templom

Az egyiptomi templom újdonság volt, az tetszett és a Santiago Bernabeu. Itt Madridban a foci az Úr nem a művészet. Elképesztő, hogy mekkora sor van a stadion előtt. Orák kellenek, hogy oda bejusson az ember. De miutan bejutott az ember övé a pálya, nincs idegenvezető, mint az Allianz Arénában Munchenben. Természetesen meg van szabva, hogy hova szabad és hova nem szabad bemenni, de annyi idő áll az ember rendelkezésére nézelődni, fényképezkedni amennyit csak akar. Fel lehet menni az egyik tornyba ahonnan panorámás kilátás van a stdionra, meg lehet tekinteni a Real Madrid focicsapat történetét, az évek során összegyüjtött kupákat, öltözőt, le lehet menni a pálya egyik részére az alaguton keresztül amin a játékosok is kisétálnak egy nagy meccs elött. Majd a legvégén a boltban lehet vásárolni Real Madridos termékeket, ajándékokat.

Ifj. Jose Mourinho :)

Vasárnap elhagytuk Madridot. Ezt a Madrid-i látogatást nem fogjuk elfelejteni.

Madridot elhagyva meglátogattuk az El Escorial-i apátságot, ez 50 km-re található Madridtól, innen nagyon jól látható Madrid.

Április 24-én egy kisfalucskában, Munico-ban találtunk CS-s szállást, itt pihenjük ki a Madridi fáradalmakat.

Április 26-án útnak indulunk Portugália, Porto irányába.

2011-04-17T11:19:00.003+03:00

Betelt egy képalbum, a képek a következő cimen lesznek elérhetőek:

Bilbaoban vagyunk indulunk Madridba.
április 17.

2011-04-04T01:19:00.002+03:00

Észak-Írország, Írország, Wales

Mottó:"Nincsenek hibák, csak leckék"

Agrandir le plan

Bolondos sziget, rajta bolondos élőlényekkel, meghintve bolondos időjárással. Ez a kis sziget különleges mindenféle szempontból.

A szigetről: Írország gyönyörű természeti csodákkal van ellátva, partvonala meredek sziklákra épül. A legzöldebb és egyben az egyik legszemetesebb hely, ahol valaha jártunk. A kopár hegyormokat leszámitva a sziget teljesen zöld és ez márciusban.

Állitolag télen is zöld a sziget. Ebben nagy szerepet játszik az időjárás mely többnyíre meleg, nedves, csapadékos és szeles.

Az első pár nap gyönyörű időt fogtunk ki a szigeten. Hétágra sütött a nap, többnyíre szélcsend volt, mely ritka, mint a fehér holló ezen a szigeten. Este későn értünk a Larne-i kikötőbe ezért itt kerestünk szállást. Joe, az őr volt az első pozitiv élményünk ír földön. Jóformán el sem mondtuk, hogy a kikötőbe szeretnénk tölteni az éjszakát, ő vette a lapot és gond nélkül megengedte, hogy ott éjszakázzunk mi több forró teát, némi harapnivalót kaptunk vacsorára.

Joe

Larne-ból egy napos kitérőt tettünk, hogy meglátogassuk Belfast-ot és mivel estére ugyan oda, Larne-ba mentünk vissza ezért csomagok nélkül tettük meg az utat Észak Írország fővárosába. Belfastról annyit tudtunk, hogy nem egy nagy város, itt épült a Titanic luxus hajó, hogy él és vírágzik a konfliktus az írek és a brittek között, mely tulajdonképpen vallásos alapú. A brittek a protestánsok, az írek a katolikusok. A város egymaga nem nyújt nagy látványosságot és mikor mi ott voltunk, akkor a konfliktus problémát sem érzékeltük, mivel szép idő volt és mindenki annak örvendett. Estére visszagurultunk a kikötőbe, de előtte bementünk a helyi üzletbe eledelt vásárolni. Amig Előd vásárolt addig kinnt szóba elegyedtem egy öreg nénivel. Kiderült, hogy az öreg hölgy 96 éves. Mondtam neki, hogy az fantasztikus, majdnem egy teljes évszázad és hogy én is szeretnék 100 évet élni, míre elnevette magát, legyintett egyet, aztán mesélt…jó volt hallgatni.

Itt nem nehéz az emberekkel szóba állni: közvetlenek, barátságosak, segitőkészek. Állitólag kedvességük kissé felszines, segitőkézségük őszinte és ezzel egyetértek. Itt mindenki köszön mindenkinek és a köszönést kiegészitik a “Hogy vagyunk ma?” kérdéssel vagy, hogy “Gyönyörű napunk van ma, ugyebár?”, amíre úgy nagyjából nem érdekli őket, hogy mit válaszolsz viszont szerintem pont emiatt van az, hogy oly könnyű velük kommunikálni. Az alapkérdések után vagy mindenki megy dolgára, vagy leállnak kommunikálni. Ha problémád van és tudnak segiteni rajta akkor segitenek. Azt hiszem nem találkoztunk goromba emberrel, és bármilyen problémánk volt mindig könnyedén segitségre leltünk, legyen szó szállásról, biciklijavitásról, útbaigazitásról. Egy lengyel lány úgy fogalmazott, hogy itt nincs megengedve, hogy goromba légy az emberekkel és ehhez tartják magukat az írek. Mondtam Elődnek, hogy Erdélyben is ilyen kedvesek lesznek az emberek, ha visszaérünk, mindenki mosolyogni és köszönni fog nekünk.

Bevásárlás után visszamentünk a kikötőbe, ahol ismét Joe volt az ügyeletes őr. Gond nélkül és jó melegben töltöttük a második éjszakát is.

Másnap elindultunk a Giants Causeway (Az óriások égbe vezető lépcsője) írányába, mely a sziget északi partvonalán helyezkedik el. A Giants Causeway az ír sziget egyik nagy természeti csodája, látványossága, mely egy régen kihunyt vulkán lávájának maradványa a megannyi bazalt oszlop. Rengeteg turistát vonz, messze földön ismert jelenség, de szerintem a Causeway tengerparti útvonal sokkal több és legalább annyíre szép látnivalót rejt önmagában. Ilyenek a meredeken, a tenger fölé magasló sziklák és azokra épülő kastélyok, várak romjai vagy csak maga az út egymaga, mely vadregényes és meredek tájakon vezet végig. Ezen az úton történt, hogy tekerünk gyönyörű napsütésben, amikor egy szembejövő autoról leesik egy talicska. Az a talicska ott süvitett el mellettünk egy méterre, ha épp nekünk süvit akkor, mi egy darabig nem süvitünk semerre. Aztán kifogtunk egy körülbelül 15 km-s szakaszt, ahol többnyíre csak tolni tudtuk a biciklit, olyan meredek volt az út, de megérte, nagyon megérte.

A meredek emelkedők

A gyönyörű kilátás

Éjszakára egy kis farmon kaptunk szállást, egy ötgyerekes család vendégszeretetében. Ebben a tágas közösségben elég sok információval bővült látókörünk, hisz mindenki arról mesélt ami fontos volt neki.

Belfastban nem éreztük azt a híres nevezetes konfliktus-t, viszont az ország egyes részein csak kibujt a szög a zsákból. Itt találkoztunk elöször vele, mikor mondtuk, hogy Londonderry írányába igyekszünk, míre nagyon gyorsan jött a javitott válasz, hogy az Derry és nem Londonderry. London Angliában van, Derry Észak Írországban. Tudtuk, hogy beleütköztünk a számunkra még homályos konfliktusba, de nem feszegettük a témát. Azt is tudtuk, hogy majd lesz még esély felfedni a homályt, mely valóban a késöbbiekben kiderült. Észak Írország még Nagy Britanniához tartozik, ezért elég sok angol lakik itt, de mivel már az Ír szigeten van ezért az írek jelenléte is elég sok. Az írek magukénak látjak Észak Írországot, mig a Brittek, természetesen magukénak tekintik azt.

A város hivatalos neve Londonderry és a brittek, a protestánsok ezt igy is látják, az írek a katolikusok viszont Derryként tartják számon a várost és tulajdonképpen nem hiszem, hogy a nacionalizmus áll a háta mögött ennek az egésznek, hanem valóban inkább a vallás.

Egy másik példa, hogy az angol kírálynő készül meglátogatni Írországot, mely eléggé nagy viszhangot kavar az emberek között. Van olyan pub, ahova a kocsmáros kiírta, hogy ha az angol kírályné oda menne vigadni, akkor ott nem fog vigadni.

Ugyanaz a család mesélt még a hurling-ről az Írek nemzeti sportjáról, mely kelta eredetű kültéri csapatsport, amelyet ütővel és labdával játszanak. Az Írországban játszott hurlinget a világ leggyorsabb mezei csapatsportjának tartják.

Kiderült, hogy az ír családok zöme sok gyereket vállal és valóban elég sok helyen volt az, hogy minimum 4-5 gyerek van a családban.

A tengerpartot elhagyva délnek tekertünk. Sligo előtt egy éjszakát lakókocsiban töltöttünk, elöször az út során.

A család ezúttal mesélt az írek gazdasági helyzetéről. Elmesélték, hogy 30 éve nagy szegénység volt az országban, majd a gazdaság fellendült és az egyik leggazdagabb ország lett. Az volt egész a gazdasági válság kezdetéig, mely úgy néz ki, hogy csődbe vitte az államot. Állitólag az írek szenvedték meg a legjobban a válságot. Az ir állam nagyon kegyes az ingyenélőkkel, akkora segélyt ad ezeknek az embereknek melyből simán elélnek. Természetesen a tisztes állampolgárnak mely adózik az államnak ez nem magyon tetszik.

Hasonló helyzettel Norvégiában találkoztunk.

A sors érdekessége, hogy rákövetkező este Sligoban, pont ilyen emberkékbe botlottunk bele. Ők elmondták, hogy minek dolgozzanak mikor az “állam” pénzéből simán ellehet az ember.

Sligoból kitekertünk a nyugati partra, Westportba, ahol rég nem látott, számunkra kedves barátok vártak ránk. Enikő, Saci, Kuki és Hunor. Volt ott “öjöm és bódogság”.

A lányok tejbe vajba fürdettek. Finomabbnál finomabb ételeket készitettek: zöldségsalátát, ír reggelit, tökéletesre sikerült piskotát. Elvittek a híres neves ír pubokba (kocsmákba), ahol élő zene kiséretében kiprobáltuk a Guiness-t, az írek híres sörét, táncoltunk, beszélgettünk, egyszóval jól éreztük magunkat.

Az írek másik nagy jellegzetessége a pubok és azokban rejlő hangulat. Szinte minden pubban, szinte minden este élő zene megy. Az írek nagy nagy előszeretettel látogatják ezeket a helyeket. Számukra ez jelenti a szocializálodást. Itt esténként élő zene mellett összeülnek az emberek, esznek isznak, mulatnak, vigadnak, hangulatot teremtenek, mindenki barátságos és kedves. Távolról sem hasonlitható össze az otthoni kocsmák hangulatával. Az írek nagyra értékelik a művészetet, legyen az zene, tánc, költészet, bármi. Általános iskolában minden gyerek tanul egy hangszeren játszani, ez általában a furulya.

Utolsó nap mindannyian elmentünk egy kiadós gerinctúrára. Felgyalogoltunk a Crough Patrick hegyre, mely zarándokút is egyben. Kellemes egy napos túra ez, ahol mindannyian jól éreztük magunkat.

A csipet csapat

Fáradtan hazaérve egy bolondos ötlet révén mindenki lerajzolta egy jó nagy lapra mi tetszett neki az együtt eltöltött tevékenységekből.

Nagyon jól telt az itt eltöltött három nap, nem haragudtunk volna ha a skót ürgefürge most elénkbe áll és azt mondja, nem mehetünk tovább. Nem ugrott elő igy mi továbbindultunk szakadó, kitartó esőben Galway fele. Az egyetlen vicces jelenet erről a napról, mikor egy nyuszit láttunk szaladni egy auto előtt. A bolond nyuszi nem akart letérni az útról. Ennyíre bepánikolt nyuszit életembe nem láttam. Végül nem lett elütve mert a soför tekintettel volt a kis állatra. Vicces volt.

Elődnek megkopott a fogaskereke ezért Galwayben úgy döntött, hogy lecseréli. Kerestünk egy biciklisüzletet, ahol minden alkatrész volt és ahol egyben megengedték, hogy le is cseréljük azokat. Amig Előd megoldotta a fogaskerékcserét, addig én megoldottam a kűllő problémámat, mely már hónapok óta csak bosszantott. A szakik a biciklisüzletből rendesek és segitőkészek voltak, mindenféle szerszámot rendelkezésünkre engedtek és ahol elakadtunk ott segitettek.

Végül egy félnapi szerelés után két megújult, többnyíre egészséges bicikli gurult ki az üzletből. Előd boldog volt az új fogaskerekekkel, én boldog voltam mert nem volt többet törött kűllőm s emiatt nyolcas a kerékben. Köszönjük szépen a segitséget a West Cycling Íreland legénységének a segitséget (www.westirelandcycling.com)

Galwayt elhagyva a Moher-i sziklák írányába vettük utunkat. Hogy ne legyen felhőtlen a napunk, sötétedés elött gumidefektet kaptam. Végül a probléma megoldodott, volt egy ház a közelben, ahol egy fiatal pár lakott, megértették problémánkat és a garázsban elszállásoltak. Mikor mondtuk, hogy kik vagyunk mik vagyunk, akkor a fiatal hölgy mondja, hogy ő már hallott rólunk valahol. Épp ideje, gondoltam magamban, hogy a hírünk előbbre legyen, de tulajdonképpen örvendtünk neki. Velük is beszélgettünk, mégpedig az ír cigányokról. Bizony vannak ír cigányok, aki látta a Snatch (Blöff) cimű filmet annak van fogalma, hogy kell egy ilyen cigányt elképzelni. Lakókocsiban élnek, sok sok gyerekük van, kik után egy kisebb vagyont kapnak segélyként az államtól, ezért nem is nagyon dolgoznak. Ami érdekes, hogy minden ilyen családban van egy bunyós. Ha nézeteltérés van két család között, akkor összeeresztik a két bokszolót és amelyik kiüti a másikat, annak a családnak van igaza. Bunyó közben fogadásokat kötnek. Nem volt szerencsénk találkozni velük…

A Moher-i sziklák elött meglátogattuk a Burren-t mely tulajdonképpen az egyik legnagyobb karsztos táj Európában, mintegy 250 négyzetkilométer.

Engem nem nyügözött le annyíra. A Burren környékén eldugott kis falvakban, utcákon tekertünk, ez annál inkább bejött. A legjobb az volt, mikor a semmiből kigurult egy ázsiai ürgefürge biciklivel. Na az nagy volt, olyat se látni mindennap. Szegényt szembe kacagtam, nyilvánvalóan nem tetszett ez neki, de vicces volt.

Végül elértük a Moher-i sziklákat, Írország leghíresebb természeti csodáját. Pár száz méter magas sziklafal az óceán partján. Pazar látkép terül az egyszeri ember szeme elé. A Burrennel ellentétben ez valóban lenyügöző.

A Moher-i sziklákat elhagyva, elértük a 20.000 km-t. 20.000 km biciklivel a XIX.-ik században, mikor tucatnyi gyorsabb utazási lehetőség áll az emberek rendelkezésére.

Mennyi minden történt az alatt a távolság alatt. Mennyi mindent tud mesélni az a sok sok km.

Tartottuk tovább a tempót délnek. Elértük a Dingle félszigetet, ahova egy gyönyörű hágón keresztül visz az út.

Itt egy CS-s, francia hölgy látott vendégül minket. A félszigetet csomagok nélkül jártuk körbe. A körúton a táj szépségét leszámitva két érdekes dolog történt. Láttunk delfineket és egy kutya megjelölte területét az első kerekemen. A delfineket távcsőből volt lehetőségünk megtekinteni. Egy parkolóba, egy ürgefürge mind bámulta a tengert a távcsövőn keresztül. Megálltam megkérdeztem mit bámul. Mondja, hogy a delfin rajokat figyeli. Kérdem tőle, hogy én is figyelhetem őket. Persze és odaengedett a távcsőhőz. Tisztán látszodtak a delfinek, ahogy ugrabugráltak a vizben. Szép tapasztalat volt, de nem az igazi.

Egy másik parkolóba megállok bámészkodni, leteszem a bringát, odajön egy kutya, megsimogatom, majd bámulom a tájat. Egyszer csak látom a Blöki jelöli a területét az első kerekemen. Mondom neki Blöki ez milyen dolog, míre a hátsó kerekemet is jelölni akarta. Na tünés innen, rossz Blöki!

Dingleből egész Cork-ig csupa ünnep volt az életünk. Március 15-én megemlékeztünk az 1848–49-es forradalom és szabadságharcról, március 16-án ünnepeltük, hogy 10 hónapja tekerünk és március 17-én ünnepeltük Szent Patrik napját, az írek nemzeti ünnepét. Ezekben a napokban gyönyörű idő volt. Még a cica is kifeküdött napozni és a cicáról tudjuk, hogy fölösleges, meggondolatlan lépéseket nem tesz.

Corkban Faragó Levente és jegyese Barbara fogadott minket.

Levente nagyon sokat segitett az Irországi útvonal megtervezésében. Elvittek a Szent Patrik napi parádéra, melyet minden évben megrendeznek nagyobb városokban. Cork Írország második legnagyobb városa. A felvonulás nagyon szines, sokféle érdek, nemzet, kúltura, stilus képviselteti magát, mely csoportok, zenével, tánccal, kis bemutatokkal, rajzokkal probálják elmagyarázni, hogy ők kik és mi a mondanivalójuk. Felvonult az ír katonaság, a foci, művészeti, mozgássérültek iskolái, az állatkert, a női jogokat védő egyesület tagjai, a lengyel, litván, magyar, szerb, indiai, thaiföldi egyesületek tagjai és még sokan mások.

Ünnepi hangulat uralkodik ezen a napon. Mindenki igyekszik magát ünneplőbe öltöztetni kivül belül.

A felvonulás után az emberek szocializálodni mennek.

Vasárnap, március 20-án, útolsó Írország-i állomásként beértünk a fővárosba, Dublinba. Előd gyermekkori játszótársa, Tünde és barátja István fogadott minket finom májpörkölttel meg sütivel, majd elvittek Írország legmagasabban fekvő, egyik legrégebbi és leghíresebb pubjába a Johnnie Fox’s-ba.

Mint meséltem a pubokban nagyszerű hangulat uralkodik, itt is az fogadott minket meg a jó öreg Guiness. Ittunk, beszélgettünk, nevettünk, táncoltunk, jól éreztük magunkat. Amit elfeledtem írni a pubokról, meg a közhelyekről, hogy ezeken a helyeken nem szabad cigarettázni, ami nagyon nagyon sokat javit a hangulaton és az egyszeri ember közérzetén és ezt belátják a cigisek is. Ez még sok helyen igy van Europában.

Másnap úszódába mentünk, utánna Előd és Tünde elment Dublin látogatóba, én elmentem egyet tekerni az Istvántól kapott országútival, Dublintól úgy 40-50 km-re levő Nemzeti Parkba.

Brutális 100 km-t hajtottam le azzal a játékszerrel. Este kaptunk egy profi masszázs-t Carmen-től, egy román masszírozó csajtól.

Emlékezetes pihenő nap marad. Köszönjük szépen Tünde és István.

Március 22-én kora reggel gyönyörű napsütésben elbúcsúztunk Tündétől és Istvántól és áthajóztunk Walesbe.

Wales

Egy szűk és mozgalmas hetet töltöttümk Wales-ben. A hét első felében többnyíre a hegyekben kószáltunk eldugott kis hegyi utakon pazar tájakon. Március 23-án este elértük a legrégibb Outward Bound központot az Aberdovey-t, itt nagy szeretettel fogadtak minket.

Nagy Britaniában öt OB központ van, ebből nekünk 2-t sikerült meglátogatni. Amilyen döcögösen indult az elején a központok látogatása, a végére minden összeállt, olyannyira, hogy még William Ripley-el is, az OB vezetőjével is találkoztunk.

Az OB után visszavonultunk a hegyekbe, ahol ismét toltuk a bringákat felfele. Esténként a farmerek vendégszeretetét élveztük. Egyik este egy idős farmerhez kérezkedtünk be, ki másnap elvitt magával reggeli körútjára, mely abból állt, hogy bejárta kis járgányával 20 hektárnyi földjét, melyen bárányai vannak, megnézi, hogy minden rendben a velük és egy kis tápot szort szét nekik.

Meg még biztos figyelt ő mást is, csak mi nem tudunk róla. Terepszemle.

Március 25-én elhagytuk a hegyeket, az égető napsütésben kissé megégtünk. Ezen a napon sikeresen földhöz vágtam magam a biciklivel, melyet a sipcsontom és a térdem érzett meg a legjobban. Ezen az estén egy fiatal család fogadott be minket. Paul, Anette és a gyerekek. Épp a tavaszt ünnepelték egy kis szabadtéri vacsorával, mikor mi betoppantunk hozzájuk. Nagyon pozitivan és úgy fogadtak be maguk közé mintha egy nagyon régi barát jött volna látogatóba. Ez nagyon jóleső dolog, főleg ha eszembe jut, hogy ez egy hatalmas bizalmi játék.

Elképesztő, hogy egyes emberek mennyíre kedvesek és közvetlenek tudnak lenni. Paul a családapa fiatalkorában tizenhat hónapot csavargott Ausztráliában és Dél-Kelet Ázsiában, majd egyszercsak elege lett az egészből, visszajött Angliába családot alapitott. Utánna visszamentek Ausztráliába ahol öt évet éltek, végül a honvágy hazahozta őket és most itt vásároltak egy régi lakást, ezt szeretnék felújitani. Paul elmondta, hogy mindenki őrültnek hitte őt/őket ezekért a dolgokért és hogy lehet, hogy őrült dolgok ezek, de úgy éli az életét, ahogy tetszik és nem bán semmit. Talán ezért is fogadtak be olyan könnyen. Ezek az emberek szabad emberek, kincseik nem a tárgyi vagyon, hanem a lelkük. Jó volt hozzájuk bekopogtatni.

Március 26-án sajnos már forgalmas utakon tekertünk. Ezen a napon egy lóvaldában kaptunk szállást. A család csillaga lovaglásban, a 18 éves David, ki benne van az angol válogatott csapatban , és titokban remélik, hogy a srác ott lesz a 2020-s nyári olimpián. Mondtam nekik, mi majd szurkolunk, főleg úgy, hogy gőzünk nincs erről a sportágról. Elmondták, hogy ez egy nagyon drága sport, a szabályok bonyolultak és tulajdonképpen minden a ló-tól függ.

Tölűk nem messze, található Anglia egyik legrégibb falucskája, Lacock, melyet másnap reggeliben meglátogattunk. Több szempontból is érdekes ez a hely. Nagyon nagyon régi és gyönyörű házak találhatóak itt, melyek két mozgásból a középkorba varázsolnák az embert, ha nem lenne ott az a sok auto, mely nagyon el tudja rontani azt a hangulatot.

Itt található a Lacock-i apátság, ahol a legeslegelső fényképet készitették és itt forgattak jeleneteket a Harry Potter filmből.

Az útolsó napra Nagy Britanniában három cél volt kitűzve: Lacock falucska, Stonehenge meglátogatása és a Poole-i kikötő elérése, ahonnan a hajó visz majd minket vissza Franciaországba. Lacock-tól nem messze található a Stonehenge. A Stonehenge körkörösen elrendezett kőtömbökből és földsáncokból álló monumentális őskori építmény. Az UNESCO 1986-ban a világ kulturális örökségének jegyzékébe vette fel.

Rengeteg turistát vonz a világ összes tájáról. Mikor elindultuk a Stonehenge volt az egyik legnevezetesebb és legérdekesebb dolog amit megakartunk látogatni. Megtettük, de olyan nagy hatást nem keltett bennünk. Sokkal nagyobb fantáziát látunk az emberekben és a természetben, mint az épületekben.

Jelenleg semmi sem szebb annál, hogy egész nap tekerjél hegyek völgyek között, elsuhanni a természet állatvilága mellett (rengeteg mókust, nyulat láttunk) és napközben vagy esetleg nap végén elbeszélgess az egyszeri emberrel. Emiatt történt az, hogy úgy döntöttünk, hogy nem megyünk be Wales fővárosába, Cardiffba. Abszolút nem bánjuk, hogy a természetet és az embereket választottuk, a beton épületekkel és a rideg bezárt emberekkel ellentétben.

Stonehenge után, a kikötőbe tekertünk, ahol sajnos nem volt ott Joe aki nekünk szállást biztositson melegben, ezért kinnt aludtunk. Reggel fél hatkor keltünk és az tünt fel, hogy egyáltalán nincs hideg, sőt nagyon is jól aludtunk. Megvettük a jegyeket, majd elindultunk a hajóra, de mielőtt elértük volna a parti rendőrség félrehuzatott minket és rutin ellenőrzést végzett a csomagokon és átvizsgáltak minket is. Kipakoltatták véletlenszerűen az egyik táskát, megkérdezték mi járatban, majd kellemes napot kivántak és tovább engedtek. Ők kedvesek voltak, mik is azok voltunk, mindenki végezte a feladatát, majd mindenki ment dolgára. Tulajdonképpen álmomban sem gondoltam volna, hogy pont Angliából kifele leszünk leelenőrizve. A hajó, kalandunk 317-ik napján, március 28-án, helyi idő szerint 8:30 perckor elindult Chesbourg fele, Franciaországba.

Közel két hónapot töltöttünk a szigeteken és talán itt sikerült a legtöbb információt megtudni, emberekről, kúlturákról, életfelfogásról. Ebben nagy szerepe volt, hogy vidéken is tudtunk kommunikálni az emberekkel. Hajózunk vissza a franciákhóz, ahol a kommmunikió leszűkül többnyíre három szóra: bonjour, mersi, au revoír. Ekkora jelentősége van egy elsajátitott nyelvnek.

2011-03-18T11:09:00.003+02:00

Skócia

Mottó: Succes begins with will. Many a race is lost before even a step is run. Life's battles don't always go to the stronger or to the faster person, but sooner or later the person who wins is the person who thinks they can

A siker akarattal kezdődik. Rengeteg verseny már az első megtett lépés elött vesztett játszma. Az élet csatáit nem mindig a gyorsabb vagy az erősebb nyeri, hanem inkább az aki elhiszi hogy képes azt megnyerni.

View Larger Map

Skóciába hágón keresztül tekertünk be, minek cserébe izelitőt kaptunk az ország pompás tájáról.

Estére egy CS szállás volt lebeszélve, egy fiatal lány és testvére fogadott minket Hawickban. Nagyon nagyon kedvesek voltak. A skót nemzeti kaját készitették el, a „Haggis, neeps and tatties”, azaz rizses hús, krumplival és fözött tökkel.

Haggis, neeps and tatties

Meséltek Skóciáról, szókásokról, életfelfogásról, kultúráról, helyekről amit feltétlenül meg kell látogassunk.

London óta minden nap tekertünk, ezért rákérdeztünk, hogy pihenhetünk egy napot, mire jött az egyértelmű válasz, hogy természetesen. Másnap vacsorára Előd egy finom gulyást készitett, majd vacsora után, mivel a lány hegedű művész megadatott a lehetőség, hogy elöször életünkban hegedűt fogjunk a kezünkbe. Megtanultuk játszani a “jöjj el hozzánk télapó” cimű dalt.

Az egyik legértékesebb és legszebb CS élmény marad ez.

Hawickból a skót fővárosba vezetett utunk, ahol ismét a CS-nek köszönhetően egy fiatal magyarországi pár látott vendégül, Marcsi és Attila. Marcsi tanul, Attila dolgozik.

Edinburgh óvárosa őrzi a középkor varázsát: keskeny magas házak szorosan, egymás mellett domboldalra felhuzva, köztük végigszaladó macskaköves keskeny kis utakkal.

Egy napot szántunk városlátogatásra, egy eléggé ködöset. A város határán van egy gyönyörű kis hegy, ahonnan pazar betekintést nyerhet az ember, ezt szerettük volna élvezni, de a köd miatt ez esett, maradt a belvárosi séta. Marcsi estére egy finom muroktortát (sárgarépatorta) készitett nekünk, meghintve egy kis vanilliafagyival.

Edinburghot elhagyva elértük a skót fennsik határát, ahol a hegy lábánál, figyelmeztetve lettünk, hogy az út a hágó tetején havas és emiatt útlezárás van érvényben.

Folytattuk utunkat, mig elértük a pontot ahol levolt zárva az út.

Haladtunk volna tovább, gondoltuk biciklivel csak átjutunk rajta, mikor jön a hágóról a hegyi auto, kiszáll belőle egy skót ürge fürge, megkérdezzük mi a helyzet, mire hangosan elkezdi hadarni angolul, de skót dialektuson, hogy oda felmenni most tiszta őrültség, lehetetlen átkelni a hágón az életünkkel játszunk és forduljunk vissza most azonnal, foglaljunk éjszakára szállást a közeli szállóban. Amugy se volt felhőtlen a kedvem, mivel egész nap ködben tekertünk és bosszantott, hogy gyönyörű helyeken tekerünk el úgy, hogy nem látunk semmit, de mikor elmondták, hogy mit csináljunk akkor csak füstölögtem. Szót fogadtunk, jó gyerekek vagyunk és SOHA SOHA nem kockáztatnánk az életünket. Úgy döntöttünk, hogy várunk egy éjszakát meglátjuk mi lesz másnap.

Természetesen nem a közeli szállóban kerestünk menedéket éjszakára, hanem kaptunk egy kis hétvégi házat benne vendégszerető emberkékkel. Egy idős házaspáré volt a ház kik, Edinburghban élnek és hétvégére igyekeznek elhuzodni a város zajától erre a csendes helyre.

Elpanaszoltuk nekik, hogy jártunk mire gond nélkül befogadtak arra az egy éjszakára. Kiados vacsorát és reggelit, pihe puha ágyikót, sok sok szeretetet kaptunk és kiprobáltuk a gyömbérizű Iron Bru-t a skótok nemzeti üditőjét. Vacsora után egy nagyon jó kis beszélgetés folyt le.

Jackie es Ken

Ők is nagyon sokat meséltek a skótokról, ezuttal történelemről és politikáról többnyire. Ők meséltek skóciáról mi meséltünk Erdélyről. Aztán megkérdeztük, hogy nagyon dimbes dombos lesz az út az elkövetkező napokban, mire a férj elgondolkodott egy kicsit, majd egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán és mondta, hogy igen lesz egy két szép hágónk. Ezek a mosolyok a frászt hozzák ránk és ezt a mosolyt nem felejtjük el hisz az eddigi legnehezebb hágót hozta elénkbe utunk során.

Másnap megnyitották az utat lehetett tovább haladni. Elköszöntünk tőlük, majd elindultunk. Hamarosan elértük a hágó tetejét, ahol az emberkék javában sieltek. Számomra az egyik legviccesebb jelenet volt ebben a kalandban. Aki ott fennt volt mindenki sifelszerelésben lépegetett, mi ketten bicikliscipővel és két megrakott biciklivel tipegtünk. Ha szégyenlős lennék, szégyenemben elsülyedtem volna, de nem vagyok az, ezért csak mosolyogtam magamban. Még aznap elértük a mosolygos hágót, mely 20%-os volt. Egy kilométeren 200 métert emelkedett. Ez volt a legbrutálisabb hágó amivel valaha találkoztunk. Feltoltuk valahogy, de a skótok sem normálisak.

A hágókban az a jó, hogy onnan le is kell ereszkedni.

Itt fogtam meg az eddigi csúcs sebességet: 83km/h, úgy, hogy a hátsó kerekemben ki volt tőrve egy pár küllő, emiatt volt egy nagy nyolcas benne és a nyolcas miatt meg nem volt hátsófékem. A bicikli nagyjából esett szét alattam. Nekem meg mindazon járt a fejem, hogy vajon tekerjek még azon a pedálon vagy inkább ne feszitsem a húrt. Végül nem tekertem, pedig simán a 90 km/h-t is megfoghattam volna. Az első két napon a hires skót fennsikon ez a két jó dolog történt, találkoztunk két kedves emberkével és gurultunk egy nagyot. Sajnos minkét nap köd volt. Aztán harmadik nap mikor már nagyjából letekertünk a fennsikról akkor kisütött a nap.

A következő napokba az idő feljavult és végül a Loch Ness-i tavat egy gyönyörű napsütéses időben jártuk be. Egy éjszakát sátraztunk a tó mellett, reggel egy gyönyörű koncertre ébredtünk, melyet a természet adott elő nekünk.

Loch Ness

Loch Ness hires a benne lakozó szörnyről, Nessie-ről. Valóban egy nagyon szép helyen fekvő tóról van szó, de még millió ilyen tó van ami legalább annyire szép mint a Loch Ness. Mégis arról a millió tóról senki sem beszél senki sem tud. Ezt a tavat a szörny teszi különlegessé. Egy legenda, mely miatt emberek százezrei látogatják meg évente. Mi is mind bámultuk a tavat hátha épp most előbujik az a szörny. Nem tette. Előd volt a hibás, nem hitt benne eléggé. Loch Ness-t elhagyva ismét betekerünk a “hegyekbe”. A második felvonásban közepesen jó időt kaptunk el. Volt mit bámulni és igy élvezetesebb volt, de még mindig nem volt az a különleges, amiért olyan hires a skót fennsik.

Eilean Donan var

A Skye szigetre igyekeztünk, azt mondták oda feltétlenül el kell menni, hát elmentünk. A szigetre érve visszatért a rossz idő, ezért úgy döntöttünk, hogy nem járjuk körbe a szigetet, hanem indulunk délnek Glasgow irányába. Meglátogattuk az Outward Bound Loch Eil-i központját.

Útban a központ fele némelyest kitisztult az idő és kezdett értelmet kapni a fennsikjairól hires Skócia. Loch Eil-ből, utolsó felvonásban betekertünk a hegyekbe és ez volt az a pillanat ami valóban ámulatba ejtett.

Hasonlit a Moldoveanu csúcsra

Gyönyörű időben két napot tekertünk hatalmas gleccserformálta völgyekben, mely végül meggyözött a Skóciai hegyek vadságáról, brutalitásáról. Glasgowba ismét az Outward Bound biztositott szálláshelyet egy hotelben. Hotelből ismét farmra, majd március elsején áthajoztunk Észak Irországba.

Bár nem volt különösebb problémánk Skóciában, mégis úgy érzödik, hogy a skótok méltok hirnevükhőz. A szállásról: egymást követő éjjel aludtunk farmon, szénába tehenek mellett, majd másnap hotelbe, bezárt, üres, élettelen szobába. Mind a kettőnek varázsa van, de számunkra megkérdőjelezhetetlen, hogy hol telt, telik jobban.

2011-03-08T20:25:00.006+02:00

Boldog nőnapot kivánunk a hölgyeknek.

Anglia (Nagybritannia)

Mottó: "Légy büszke önmagadra (Be proud of who you are)"

A térkép erre a szakaszra:

View Larger Map

Január 28-án reggeliben áthajoztunk a szigetre, ahol rögtön egy nagy változással kellett számolnunk, mégpedig a közlekedési irányváltással.

Vezess a bal oldalon / Drive on left

Egy kicsit furcsa volt ez a vezetési stilus, helyenként meg is feledkeztünk róla, azonban a brit soförök figyelmesek voltak és nem ütöttek el. Egyedi a brit beszédstilus, a brit vakolatlan kőház, melyek szorosan egymás mellé épülnek, egy kis udvarral a ház elött. Két nap alatt értük el London-t, ahol Hunor és Hajni fogadott minket.

Hunor és Hajni

Londonban

Egy héttel a francia főváros látogatása után, január 30-án elértük az angol fővárost.

London a leghatalmasabb város utunk során. Népessége kb. 8 millió, a világ egyik politikai, pénzügyi és kulturális központja. Népességében rengeteg különböző nemzet, kultúra és vallás képviselteti magát, így Európa és a világ egyik legmultikulturálisabb és az Európai Unió legnépesebb városa.

Fekete Hunor volt egyetemi kollégám és kedvese Hajni fogadott minket Londonban.

Hunor és Hajni 2009 őszén jöttek szerencsét probálni Londonba, miután belátták, hogy otthon sok lehetőség nincs egy szép jővőre. Otthon az összegyüjtött kis pénzükkel fogták magukat és kijöttek az ismeretlenbe, ahol nem volt szállás, munkahely intézve nekik. És nem mentek haza. Munkát, szállást kerestek önmaguknak és bár az elején pokol volt az életük, mostanra másfél évre, hogy Londonba érkeztek stabilizálodott a helyzetük. Mindkettönek munkahelye van, egyikük sem dolgozik a szakmájában, de ketten együtt annyit keresnek, hogy minden pénzügyi problémájukat megtudják oldani és tudnak pénzt is félretenni. Az igaz, hogy idejük még egymásra se nagyon van, ezt tapasztalni lehetett amig mi ott voltunk. Otthon Hunor reggeltől estig dolgozott a szakmájában és nem keresett annyit, hogy nyugodt élete legyen.

Egyszerű kérdésre mely szerint hazamennek-e még valaha, egyszerü válasz jött: nem. És megértem őket. Hatalmas dolgot csináltak, ott hagyták az otthont, a biztos munkahelyet, a kényelmet, az otthoni környezetet, azaz a biztonságot, a bizonytalanért.

Nagyon fáradtan értünk Londonba. Fáradtságunknak köszönhetően első két nap többnyire a lakásban henyéltünk. Természetesen probáltuk hasznosan eltölteni az időt: biciklit egyengettünk, regenerálodtunk, pánkót sütöttünk, beszélgettünk, pókereztünk, múzeumot látogattunk.

Harmadik nap bementünk London központjába, ahol Pityuval kellett találkozzunk. Pityu szintén volt egyetemi kollégám. Mielött Pityuval összefutottunk volna, a brit csendőrség leigazoltatott, mivel biciklivel közlekedtünk gyalogos uton. Erre sem volt példa ezidáig.

Bárhol jártunk eddig nyugodtan lehetett közlekedni biciklivel gyalogosuton. Végül egy intővel elengedtek. A British Museum elött találkoztunk Pityuval, aki közel 3 éve a nyarat Londonba tölti rickshaw-zassal. A rickshaw biciklis taxit jelent. Legelöször elvitt a bázisra, ahol megadatott az a lehetőség, hogy kiprobáljunk egy ilyen bicikli-t.

A Rickshaw, biciklis taxi

Utánna Pityu elvitt városlátogatoba, láttuk a Big Bem-et, a Westminster apátságot, a Buckhingem palotát ahol a királyné nem üdvözölt minket, a London Eye-t (London szemet).

Háttérben a Parlament és a Big Bem

Ezekután visszamentünk a bázisra. Nagy Britanniában a gyorsétkezdék minden nap frissen készitett kajával várják a vendégeket, a kaja ami megmarad, záráskor (17:00, 18:00) odaadományozzák különböző civil szervezeteknek, mint pl. a Rickshaw. A városlátogatás után elmentünk egy ilyen gyorsétkezdéhez a megmaradt kajáért, felvettük, bevittük a bázisra, majd megebédeltünk.

Az ebéd után elmentünk a London Bridgehez, majd elégedetten és fáradtan hazatekertünk. Gyorsan teltek a napok.

London Hid.

Negyedik nap, délelött Hunoréknak meséltünk. Este kimentünk Pityuval és a rickshaw-al London központjába kiprobálni a biciklis taxi varázsát, látni Londont az éjjelben. Körülbelül éjféli 1-ig csavarogtunk a városban, majd egy kicsit átfázva hazatekertünk.

Pénteken Hunornak és Hajninak szabadnapjuk volt, elmentünk geocashingelni. A geocashing amolyan kincsvadászat féleség. Emberek rejtenek el pontokba “kincseket”, majd ennek a pontnak a koordinátáit közhirré tétetik az interneten, minek alapján bárki elindulhat a kincset megkeresni. Lehet ez a pont a természetben, épületben, bárhol. Az aktivitás értelme a kikapcsolodás, lazitás.

Wembley stadion

Végül a kincset nem kaptuk meg, viszont elsétáltunk a Wembley stadionig, majd elöször az út során ettünk a Mc’Donalds-ban, köszönhetően Hunornak és Hajninak.

A McDonaldsban

Délutánra hazaértünk, megebédeltünk, végül egy sör mellett Ne mérgelödj Havert játszodtunk. Tud az a játék demoralizáló is lenni, ugye Hunor?

Szombaton én bementem a rickshaw bázisra, hogy cseréljem ki a középtengelyem mivel, hogy 18000 km után meghibásodott és utánna még menjünk ki Pityuval egyet Rickshaw-ni ezuttal élesbe hátha sikerül valami kapás és akkor akár még pénzt is kereshetek. Késön értem be a bázisra, már kellett kimenni rickshazni, ezért a középtengely csere maradt késő estére. Közben a bázisra adományi célokból rengeteg csoki került be. Én kb. 15 kilonyi csokit tettem félre, melyet elosztottunk Előddel, Hunorral és Hajnival.

A csoki

Kimentünk pályára minden nagyon szépen ment, félora alatt kerestem 15 fontot. Aztán nekem jött egy taxis, a nép felmorajlott, a taxis lelépett és vége lett az estének. Nekem nem lett semmi bajom, a biciklinek a hátsópereme és a sárvédője viszont tönkrement, ki kellett cserélni. Visszatekertünk a bázisra, ahol maradt a biciklijavitás. Este 20:00 volt, de éreztem, hogy ez egy hosszú hosszú éjszaka lesz és nem csalodtam. Került egy perem, fogalmam sem volt, hogy azt hogy kell befüzni, ilyet még életemben nem csináltam. Elméletileg egyszerű, gyakorlatilag igazi művészet egy peremet befűzni, majd azt jól becentrálni.

Mikor kell az a bizonyos segitség olyankor mindig jön az őrangyal és segit. Ezuttal egy tranzvesztita (nőnek öltözött férfi) által lettem kisegitve. Szerencsére segitőkész volt és pontosan tudta, hogy melyik küllőnek hol a helye. Pechemre a fűzés felénél el kellett menjen, igy aztán a továbbiakban csak magamra maradtam. De elkészültem és kikészültem. Belett füzve a kerék és amig én azt befüztem Pityu megoldotta a sárvédőt. Már csak a centirozás maradt, azt is Pityu oldotta meg. Ekkor már hajnali 3 óra lehetett és még hátravolt a középtengely csere. Ejj be nehezen jött ki az elhasznált középtengely. Végül az is megoldodott. Mire mindent befejeztünk hajnali fél hét körül lehetett. Kb. egy óra volt az út Hunorék házáig, abban az állapotban nekem kellett másfél óra is. Útközben hazafele elaludtam a biciklin, végül nyolc óra körül hazaértem, teljesen kimerülten lefeküdtem. Hosszú hosszú eseménydús éjszaka volt ez tele pozitivumokkal és negativumokkal. Pityu köszönöm szépen, hogy megadtad ezt a lehetőséget és sajnálom, hogy igy ért véget a dolog.

Vasárnap estére maradt a Monopoly, ahol Hunor egy élete tartó veretlensége szakadt meg. Ne búsulj Hunor legközelebb a szerencse rád mosolyog.

Hétfőn reggel majdnem teljesen kipihenten elhagytuk Londont. Eseménydús egy hetet töltöttünk Londonban is, viszont ez más jellegű volt, mint a Párizsi egy hét. Még simán eltudtam volna lenni egy hetet Londonban. Köszönjük szépen Hunor és Hajni azt az egy hetet, nagyon nagyon kellett az a pihenés.

A következő állomás az egyetemeiről hires Cambridge városa volt. Gyönyörű napot fogtunk ki, elöszőr találkoztunk a hóvirággal.

Cambridge többnyire a kollégiumokból áll, van belölük vagy két tucatnyi. Sajnos a működésről és az elvekről sokat nem tudtunk meg, egy-két dolog viszont érzödött, az egyik a kollégiumok közötti rivalizálás, a másik, hogy ezeknek a kollégiumoknak komoly multjuk van, a legrégibb a 13-ik százada lett alapitva.

A King kollegium , Király kollégium

Cambridge városából Lincolnba tekertünk, itt egy olyan CS emberke szállásolt el minket akinek a foglalkozása nem más mint videojátékot tesztelni. Azaz ezen a szinten kezdte, azota vezetői szintre lépett. Irigylésre méltó szakma, egész nap játszól és fizetnek is érte. Ő irigyelt minket az utazásunkért, mi irigyeltük őtet a szakmájáért.

Matt

Lincolnból Leedsbe tekertünk, itt rókát láttunk, a ház elött kajára várva. Az angoloknál minden egyes nap láttunk legalább egy nyuszit, rengeteg fácánt, meg mindenhol ott a bárány.

De tényleg mindenhol bárányt látni. Előd van mivel szorakozzon. Élvezi ijesztegetni őket, néhanapján én is.

Róka jár az udvaron

A brit időjárásról: nagyon változatos, mi fogtunk ki napos meleg időt is és fogtunk ki ködös esős időt is. A ködös idő a tipikus brit kőházakkal megkeverve amolyan misztikus hangulatot ad. Ha vannak szellemek, nem tudom mert még nem találkoztam egyel sem, akkor a szigeten biztos, hogy ott vannak.

Eltekertünk Lake District-be, az angolok hires nemzeti parkjába. Itt gyönyörű időt, fantasztikus helyet fogtunk ki. Gyönyörű tavak körbevéve hagyekkel. Az az a hely ahol a legjobban érzem magam.

Itt másztuk meg az idén az első hágót, eléggé kegyetlen volt, de ez csak bemelegitő volt a skót fennsikra.

A Lake Districtet elhagyva, nem volt szállásunk, igy maradt a kopogtatos általában jól bevált módszer. Első házba bekopogtatunk, kinyitja az ajtot egy fiatal hölgy, mondjuk kik vagyunk mit szeretnénk, mire a hölgy: persze semmi gond, van a garázs ott ellehetünk reggelig, behivna a lakásba is, de van egy két éves lánya ezért maradjon a garázs, de ha kell befűti, meg plédet is ad. Használhatjuk a fürdőszobát, konyhát. Ez mind arra a kérdésre adott felelet volt, hogy van-e egy kis menedékük éjszakára. Kivoltunk akadva, ismét.

Vacsorát is kaptunk és utolag kiderült, hogy a lány is sokat utazott és szállt meg ugyanigy családoknál. A férj egy lengyel srác volt, doktori hivatással. Elmesélték, hogy elöször lengyelországban probáltak letelepedni, de az ottani orvosi fizetés meg rendszer pont ugyanolyan mint a román, ezért úgy döntöttek, hogy visszajönnek Angliába.

Földre szállt angyal

A férj gond nélkül kapott orvosi állást és az angol orvosi fizetésből él az egész család, és még sporolni is tudnak egy gyerek mellett. Elmondtuk mi is, hogy mi járatban vagyunk, mire a férj egy mondattal fején találta a szöget: this is a spiritual travel, azaz ez egy lelki utazás. Aztán elmeséltük, hogy a Lake District milyen szép volt és, hogy igyekszünk a skót fennsik fele. És akkor a férj megint nagyon szépen körbe irta mindkettőt: Lake District, gyönyörű, de látszik az emberi beavatkozás nyoma, minden rendezett, mig a skót fennsik, brutálisan szép és vad, nincs kiépitve. És igaza volt. A skót fennsik egyedi, nem lehet benne csalódni, maximum, ha rossz időd van, akkor viszont pokol tud lenni.

Másnap estére elértük a Hadrianus falat, melyet a romaiak épitettek, hogy védjék magukat a skótoktól. A fal a keleti partvonalat köti össze a nyugatival.

Itt ismét szállást kértünk és ismét az első kopogtatásnál szállást kaptunk, vacsorát, reggelit és útravalot.

2011-02-25T00:29:00.006+02:00

Franciaországban

Motto:"Kulcs a franciák kedvességéhez,

segitőkézségéhez :Bonjour"

Első izben megtett útvonal Franciaországban:

View Larger Map

Franciaországtól kezdödően lehetett igazából érezni a tél elmulását, a változás szelét.

A természet szép lassan kezdett életre kelni. Az idő egyre jobban kezdett felmelegedni, lehetett már kesztyű nélkül is tekerni. A déli orákban már megengedhető volt, hogy kinnt a szabadba ebédeljünk.

Az első ebéd a szabadban 2011ben

Az emberi érzékszervek szép sorjában kezdik el érezni a természet felébredését. Előbb a szem és a bőr észleli a napsugarat és annak melegét, majd a fül meghallja a madarak csicsergését. Ezt nagyon kellemes volt érezni a nyomasztó tél után, ezáltal mi is kezdtünk lassan lassan életre kelni, megujulni. Teljesen nem örvendtünk neki, mert tudtuk, hogy még ott van a brit sziget és az még hozhat meglepetéseket, de azért élveztük a tavasz első jeleit.

Pazar érzésektől fosztja meg magát az a személy, aki ezt nem tudja észrevenni.

Egy határmenti francia kisfalucskába volt szállásunk, melyet estére elértünk és barátságos emberek között tölthettük. A francia kisfalucskák gyönyörűek. Keskeny, kanyarós utcák, melyek mentén kőből épitett házak vanak felhúzva. Minden házból egy kislámpás révén pislákol kifele az élet. Titokzatos, misztikus hangulat fogadott minket, valahogy az az érzésem volt hogy, bepottyantunk a középkorba. Nappal sem veszitenek sokat a maguk varázsukból ezek a falvacskák

Persze nem voltak felhőtlenek a napjaink ezekben a napokba sem. Egyre gyakrabban kaptam a gumidefekteket, a szálláshelyre is gumidefekttel gurultam be. Másnap reggel azzal kezdtem a napot, hogy gumit foltoztam. Aztán utnak eredtünk és nemsokára megint gumidefektet kaptam. Akkor derült ki, hogy a hátsó külsőben levő drótszálak mind sértették ki a gumibelsőt. Előkaptam a leukoplaszt (sebtapaszt), s mind az egyszeri ember leragasztottam a kiálló drótszálakat, hátha lesz valami eredménye.

Nem volt, ismét gumidefektet kaptam. Ekkor jött a megmentő ötlet, mely végül nyerőnek biyonyult, hogy cseréljem ki a hátsó külsőt, az elsővel. Még egy probléma megoldva. A másik gond a szembeszél volt ami nem akart sehogy se alábbhagyni, ezért aztán eléggé megszenvedtük azt az 500 km-t, amit a határtól Párizsig tekertünk.

Második estét egy ismeretlen francia családnál töltöttük. Nem volt szállásunk, probálkoztunk a kopogtatos módszerrel, bát tudtuk, hogy ezuttal nehezebb lesz, mert a franciák nem tudnak angolul, mi meg nem tudunk franciául. Épp egy ilyen pompás kisfalucskában, láttunk meg egy embert, aki tett vett a háza körül. Odatekerünk, mutatjuk mit szeretnénk. Megértette, bár nem beszélt angolul és nem utasitott el. Volt neki egy kis istállója és oda beengedett minket éjszakára, vacsorát is kaptunk. Ennyire egyszerüen ment, ezuttal.

Mivel az idő valamelyest felengedett, megengedhető volt a sátrazás. Párizs elött sátraztunk elöször 2011-ben. Nagyon jol aludtunk. Jo mélyen.

Egy kicsit félve léptem át a francia határt, mert eddig bárhol megfordultunk és a franciák kerültek szóba, legtöbbször az volt, hogy ők nem beszélik az angolt, beképzeltek, egoisták azaz, mind negativ tulajdonságok jöttek elő. Nagyon nagyot csalodtam pozitiv értelemben. Bárhol jártunk és bárkit kérdeztünk, ha tudott akkor segitett. Az igaz hogy, nem nagyon beszélik az angolt, de még ugyis ahogy a fenti példa mutatja nem voltak arrogánsak. Sőt ellenkezőleg nagyon is segitőkeszek voltak, bár bevallották ők maguk is, hogy a francia valoban egy arrogáns nemzet. Ugyanez volt Párizsban is, ha utbaigazitásról volt szó, akkor bátran kérdezhettünk. A kulcsszó a franciák kedvességéhez : Bonjour.

Párizsban

Pontosan nyolc hónap után értük el Párizs-t. Párizs hatalmas. Ilyen szintű városban, csak Berlinben jártunk ezidáig. Egy kanadai srác, Blair szállásolt el minket azalatt az egy hét alatt amit Párizsban töltöttünk.

Párizsi vendéglátonk, Blair

Párizsban meglátogatott Ida és hozta magával a hideg frontot. Mig én kimentem Ida elejébe, azalatt Előd egy pazar krumpligulyást készitett. Késő délután értünk haza, megvártuk Blair-t, hogy hazaérjen, majd jóizűen belaktunk az Előd féle gulyásból.

Párizs nagyon szép. Egymagamban is egész szépen eltudtam volna lenni benne, de az, hogy a kedvesem ott lehetett mellettem az csodálatossá tette azt a rövid egy hetet.

Hajnalhasadás

Első nap meglátogattuk a belvárost, második nap elmentünk Disneylandbe, harmadik nap kitekertünk Versailles-be, a királyi udvarba.

Sajnos első nap pocsék idő volt, melynek következtében eléggé összelett csapva a városlátogatás és már délután hazamentünk. Mire hazaértünk és megebédeltünk az idő némelyest felengedett, igy kimentünk bolyongani még egy kicsikét a városban. Megnéztük az Eiffel tornyot este, majd feltekertünk a kacskaringos csendes kis utcákon a Sacre Coeur bazilikáig, honnan beláttuk egész Párizst.

Arc de triumph - Diadaliv

Tour de Eiffel - Az Eiffel torony

Párizs este

Aztán elégedetten, fáradtan és átfázva hazatekertünk.

Második nap Disneyland-be mentünk. Nagyon vártuk már ezt a napot. És nem csalodtunk. Disneyland az egyik földi paradicsom. Hatalmas területen fekszik, a család apraja nagyja eltud lenni ott egész nap ugy, hogy észre sem veszik, hogy eltelt a nap. Négy világra van felosztva a park: A Vadnyugat, Fantázia országa, Kalandfölde, Utazás a jövőben. Mindegyik világ minden aktivitásával, nagyon nagyon jól meg van alkotva. Fantasztikus dolog ott mozogni a mesevilágban, Miki egeret, Donald kacsát látni. Fáradtan és elégedetten értünk haza akárcsak első este. Ezen este Blair vitt el minket egy csendes kis étterembe vacsorázni.

Disneyland

Előd arcára kell koncentralni

Harmadik napra maradt Versailles, a királyi udvar. Hideg volt sokat nem bolyongtunk benne de, a legpompázatosabb, legnagyobb királyi udvar amivel találkoztunk utunk során. Hatalmas kert, gyönyörűen kiépitve. Nyáron fantasztikus lehet ott sétálni.

Következő nap én Idát kikisértem a buszmegállóba, mely ment a reptérre, Előd meg találkozott Gyöngyivel. Gyöngyit Előd Budapestről ismeri, meg annak idejen egy helyen dolgoztak.

Végül egy eseménydús hét után, búcsut vettünk Párizstól és útnak indultunk a Brit sziget fele. Az első éjszakát Beauvais-ba töltöttük, egy hotelbe, köszönhetően Gyöngyinek és Lacinak, akik nemcsak a számlát állták, hanem autoval az összes csomagot felszálitották Beauvais-ba, ahol meghivtak egy kiados vacsorára.

Laci és Gyöngyi.

Ilyen sokat rég ettünk. Úgy éreztem magam, mint az ünnepi kacsa, jól megtömve. Természetesen a sajt, nem maradhatott ki a menüből. A franciák nagyon nagyon finom sajtokat tudnak elővarázsolni. Ha francia családnál szálltunk meg mindig volt legalább 4-5 különböző sajt az asztalon vacsora után deszertként feltálalva.

A sajt mellé bort fogyasztanak.

Azt mondják ők maguk, hogy az év minden napjára van egy egy fajta sajtjuk. Micsoda sajtok...édes, penészes, kecske sajt, krémes, bűdős és mind mind izletesek. A franciák odafigyelnek, hogy mit és mennyit esznek. Nem is nagyon láttunk elhizott franciát. A gyerekek az édességet nem nagyon ismerik. Helyette sajtot, gyümölcsöt, joghurtot kapnak.

A francia előbb halna éhen, mintsem reggelire hagymát egyen szalonnával.

Beauvais-ba Előd egy újságba kiszúrta, hogy Bölöni László-t leszerződtete a Lens futballklub.

Lens Beauvoi-tól két napi tekerésre volt északnak ezért nem is haboztunk azon hogy, legalább megprobáljuk felkeresni Bölöni Lászlót. Lens-be érve elmentünk a futballklub stadionjához, ahol tudtunkra adták, hogy a csapatnak épp edzése van a külvárosban. Kitekertünk a klub technikai bázisához, ahol végül találkoztunk Bölöni Lászlóval, ki miután elmondtuk, hogy kik, honnan és mi járatban vagyunk boldogan fogadott minket. Bevitt az irodájába, felhivta szüleinket, elmondta, hogy épp hol járunk végül meghivott egy kiadós ebédre, miközben elbeszélgettünk.

Bölöni László épp a szüleinkkel beszélget

Az ebéd után emlékbe kaptunk egy egy trikót, majd folytattuk utunkat Lille-be ahol meleg szállás várt ránk.

Fantasztikus érzés volt Marosvásárhely egykori futball csillagával egy délelöttöt eltölteni.

RC Lens futballcsapata

Lilleből kifele jövet összekaptunk egymás között, mondjuk nem elöször, minek az lett a következménye, hogy két napig külön tekertünk. Dunker-ben a kikötőben találkozunk, megbeszéltünk néhány dolgot, majd másnap áthajoztunk a Szigetre.

2011-02-15T12:08:00.001+02:00

Hollandia

Kloppenburgból a holland határ már csak egy napi járásra volt. Az éjszaka Hollandiába volt betervezve, Emmen városába. A hőmérő már nem ment -5 fok alá és a hó is egy kicsit megcsappant, de azért még mindig nehézkes volt az előrehaladás. Délutánra elértük a határmenti német kisvároskát Meppen-t, ahol kisebb-nagyobb nehézségekbe ütköztünk. Előd biciklijén a lánc elszakadt, megjavitotta, de megint az volt, hogy mindezt hidegbe kellett lerendezni. Ezt főleg az ujak szenvedik meg.

Aztán nem kaptuk a bicikliseknek is járható útvonalat, mely átvisz minket Hollandiába. Végül eldugott, havas kis utcákon, nehezen átvergödtünk Hollandiába. Ég és föld Németország és Hollandia biciklis utak szempontjából. Ahogy átléptük a határt azon nyomban, megjelentek a tisztára takaritott biciklisutak, kitünő jelzőtáblákkal. Nagy megkönnyebbülés volt ez. Gyerekjáték volt letekerni a maradék 20km-t Emmen-ig. Emmen-be beérve kérdezösködtünk, hogy merre van az arra, mire egy kedves hölgy meghivott minket egy meleg teára, egy hangulatos kis kocsmába. Be jó volt beülni melegedni...
A kocsmában az emberek kifaggattak, hogy van-e ahol aludjunk, mondtuk hogy, igen Dinant Dekker fogad minket éjszakára. Mindenki megnyugodott, hogy jo kezekbe leszünk. Felhivták Dinant és elmondták, hogy megérkeztünk Emmenbe, ne aggodjanak mert jövünk.

A meleg tea után házhoz vezettek minket, ahol meleg étellel vártak bennünket.

Dinant Dekker

Anke Dekker

Eredetileg egy éjszakát szerettünk volna Emmenbe tölteni, de Dinant és Anke marasztalt, igy az egy éjszakából kettő lett. Emmenbe van egy nagyon jól kiépitett állatkert, azt láttogattuk meg. Újdonság volt a Piranha hal látványa és vicces a kenguruk kinntléte a hóban.

WTF!???!

Kaptunk ajándékba a Dekker családtól egy 300 GB külső merevlemezt és ugyancsak ők szervezték meg a szálláshelyünket Amszterdamban.

Az ajandek

Emmenből Zwolleba, Almerebe, majd Amszterdamba gurultunk és ezt mind biciklis utakon. Közünk nem volt az autokhoz egész Hollandiában. Mondjuk átkozodtunk igy is eleget, mivel a biciklisút hálozat ugy van kiépitve, hogy a turista a legtöbbet lássa az ország szépségéből, ezért sokszor túloráztunk a biciklin. A másik probléma az volt, hogy helyenként nem volt letakaritva a hó. Ennek sulyát a legjobban Amszterdam elött éreztük, mivel a biciklis út többnyire kinnt a természetben volt kiépitve, melyet télen senki nem takaritott. Nyáron vigan fütyörésztem volna, de igy valahogy nem jött a számra a füttyszó..

Amszterdamba 31-én értünk be, ahol Anke Dekker, testvére Jel és férje Chris fogadott minket “olieball”-al, azaz meleg pánkóval.

Chris es Jel

Örvendtem, mint egy kicsigyerek. Egy kis délutáni alvás után kimentünk a központba szilveszterezni. Beolvadtunk egy Couch Surfinges társaságba, söröztünk, füveztünk, megnéztük a hatalmas tűzijátékot, mely körülbelül két orát tartott, járkáltunk Amszterdamban, majd fáradtam hazamentünk. Különleges volt.

A rákövetkező két napra maradt a városlátogatás. A legszebb talán a keskeny utcák, a keskeny magas házaival és a csatorna rendszer látványa volt.

A házak előre vannak dőlve, de nem véletlenül. Az egyik oka: a keskeny ajtók miatt a bútorokat csigarendszerrel juttatják be a lakásokba az ablakon keresztül. Igy a bútor is bejut a házba és a ház fala is megmarad, mint a kecske a káposztával. Másik ok: hogy az eső ne verje a ház falát. Mind az az érzésem volt, mikor átmentem egy egy keskeny utcán, hogy a házak most dőlnek rám. Este Amszterdam nagyon hangulatos.

Meglátogattuk a Rijks múzeumot, mely Hollandia és Amszterdam aranykorát eleveniti meg. Szép volt, de mi nem ezt akartuk megnézni, hanem a Madam Thussauds-ot (hires emberekről készitett viaszbabuk) múzeumot. Mi mind kérdeztük, hogy ez az a múzeum amit mi szeretnénk látni, mindenki csak azt mondta, hogy igen igen, igy hát befizettük a belépődijat. Bementünk, majd 10 perc múlva elhagytuk a múzeumot. Ilyen gyorsan soha nem neztem múzeumot életemben. Ez volt a második legnagyobb ostobaság amit elkövettünk ezen az úton. Az első és a leghatalmasabb, az a rengeteg fölösleges csomag cipelése.

Volt egy gyémántkiállitás, arra is elmentünk, az ingyenes volt. Egy hangyapucányi gyémánt kb 500 euro. Ha annál nagyobb valamivel, mondjuk 2x akkora, akkor már kb. 10x drágább.

A múzeum és a kiállitás után Oscar Manger-el találkoztunk, aki Előd ismerőse. Előd Oscart még Budapesten ismerte meg, pár évvel ezelött, egy albérletben laktak 2 éven keresztűl. Oscar meghivott minket füvezni, meg egy finom pizzára. Befüveztünk, én egy kicsit rosszul lettem, mivel egy picit többet szivtam a kelleténél, Elődék pedig jólérezték magukat. Érdekes tapasztalat volt az az állapot. Mindenfélét éreztem a fűnek a hatása alatt: erőtlennek, rosszul, kellett nevetnem, ha akartam ha nem, majd elmúlt az egész és egy kis idő után kezdödött elölről az egész. A jelenség kb. 2 órát tartott. Füvezés után pizzázni mentünk és ott jött meg a fűnek a hatása, minek következtében egész idő alatt amig az étteremben voltunk kacagtunk. Meglettünk nézve rendesen.

Jel, Amszterdam-i házigazdánk gyüjtögeti a malacokat, mindenféle malacot, kivéve ami élő. Ajándékba vettünk neki egy kis perselyes porcelán malackát. Mekkora öröm lepte el az arcát mikor meglátta, hogy mit vettünk neki. Nagyon jól esett, hogy ekkora örömöt tudtunk okozni. Végül január 3-án távoztunk Amszterdamból.

Amszterdamból Leidenbe gurultunk, ahol ugyanaz az Oscar várt minket, aki velünk volt a fővárosban is. Amszterdam es Leiden között mesebeli helyeken tekertünk, kis falvak, keskeny utcákkal, magas házakkal a csatorna partján. Hangulatos volt még igy télen is. Közben történt egy nagy változás: eltünt a hó és a hőmérő sem ment napközbe -3 fok alá.

Leidenbe eszembe jutott, hogy Amszterdamban felejtettem a napszemüvegem. Megkértem Oscart, hogy autoval menjünk utánna. Amit mi megtettünk egy nap alatt bringával, azt autoval oda-vissza megjártuk egy óra alatt. Mire visszaértünk Előd előkészitette a húst és a szalmakrumplinak valót, amit megsütöttűnk, majd jóizűen elfogyasztottunk.

Elod es Oscar

Másnap Dordrechtbe mentünk ahol, Deuten Makkai Réka Bernd és a gyerekek(Simon, Janka, Andreas) fogadtak minket. Itt is két éjszakát maradtunk. Együtt elmentünk városlátogatóba, megnéztük a Simon Van Gijn múzeumot, ahol betekintést nyerhettünk a 19-ik századi gazdag polgárok hétköznapjaiba és pihentünk.

Úgy volt, hogy Dordrecht lesz az útolsó állomás Hollandiában és a következő éjjelt már Antwerpenben fogjuk tölteni. Ez nem jött össze, több okból kifolyolag. Az egyik, hogy nem néztük meg az utvonalat, hogy pontosan merre is kell mi menjünk, ezért megtettünk egy jó pár km-t fölöslegesen, igy elment egy csomó idő a tájékozodásra. A másik ok, hogy kb délután 5 óra tájban kaptam egy gumidefektet, ami idegileg kikészitett. Nem a gumidefekt készitett ki, hanem a télnek a súlya, az állandó kintlét a hidegben, a szálláshelyek szervezése. A gumidefekt volt az utolsó csepp a pohárban. És persze, hogy ilyenkor mindig jön a pozitiv. Egy kisgazda jött oda hozzánk és kerdezett rá, hogy segithet-e valamiben, vigye el a biciklit az autoval egy biciklisműhelybe? Mondtam, mehetünk. Elvitt a biciklisműhelybe, majd ott megkérdezte, hogy szeretnénk-e nála tölteni az éjszakát. Elfogadtuk.
A béka feneke alatt voltam idegileg. Nem volt erő a testemben, energia a lelkemben. Nyomorultnak éreztem magam...
Hazavitt autoval, felballagtam a szobába es lefeküdtem. Talán ez volt a mélypont.
Ja és reggel felkelek ránézek a biciklire és megint gumidefekt. Egy újabb lik lett a belső gumin, pedig a foltozás után nem is ültem a biciklire. Ha nem látom a két szememmel nem hiszem el.

Belgium

Az elkövetkező napokban sem voltam hangulatomban, nem is akartam nagyon emberek közé keveredni. Mégis Antwerpenben a vendéglátonknál egy szép kis társaságba keveredtünk, akikkel elbeszélgettünk, elidoggáltuk az időt, majd mindezt folytattuk egy kis hangulatos kocsmában, ahol épp CS találkozó volt megszervezve. Itt probáltam ki 4-5 különböző belga sört, de egyik sem izlett annyira mind a Pilsner. Lehet azért, mert azt nyáron ittam.
Jót tett ez a kis kikapcsolodás.

Antwerpenből Brüsszelbe mentünk egy nap alatt. Itt meglátogattuk az Atomiumot, a központi teret.

kepek

Engem Brüsszel nem nyügözött le, sőt csak felbosszantott, az amugyis labilis lelkiállapotomban. A szálláshely a külvárosban volt, nagyjából tudtam merre kell menni, de még hébe-hóba meg kellett kérdezzem merre van az arra.

Savanyú szájizzel maradtam az emberekkel folytatott kommunikáció után. A legrosszabb az volt mikor, megállitottam egy rendőrauto-t és megkérdeztem angolul, hogy tudják merre van az a bizonyos utca amit mi keresünk. Négy rendőr ült az autoban, két férfi ült elől, két nő hátul. A férfi már akarta mondani, hogy merre kell menjünk, mire hátulról a nő, hogyha segitséget szeretnénk, akkor beszéljek franciául. Éreztem, hogy elborul az agyam. Végül a férfi elmondta merre kell menjünk, majd mindenki ment dolgára. Megkaptuk Barbaráék, vendéglátóink házát, akik vártak már ránk. Elpanaszkodtam a rendörnővel történt kis balesetem, mire Barbara megnyugtatott, hogy nem kell idegeskedni, az ilyen embereknek komplexusai vannak. Olyan jól esett ez a kis vigasz. Ettöl függetlenül, ki voltam készülve és ahogy két nappal ezelött, pont ugyanugy, felballagtam a szobába és lefeküdtem.

Az Atomium

Barbaráéknál

Mindig megértést és segitséget kaptunk a rendörők részéről, bárhol jártunk Europában. Itt nem. Brüsszelt másnap elhagytuk, meglátogattuk Waterloo-t, Napoleon utolsó csatájának szinhelyét, ahol 1815. június 18-án vereséget szenvedett az Európai hatalmaktól.

Majd továbbgurultunk délnek, Luxembourg irányába. Belgium déli része irtozatosan dimbes dombos. Még Luxembourg elött történt egy fontos dolog: másodszorra kellett fogaskerekeket illetve láncot cseréljek. Egy órát vett fel ez a művelet 0 fokban. Másnap az ujjaim fájtak rendesen.

Luxembourg

Luxembourgban két napot töltöttünk. Első nap beértünk a fővárosba melyet sipp supp meglátogattunk, majd megkerestük az aznapi szálláshelyet. Kristóf és családja fogadott minket. Kristóf Barbaranak a testvére, aki minket Brüsszelbe fogadott. Sokszor megesik, hogy egy szálláshelyen a család aki fogad minket, beszervez nekünk újabb biztos szálláshelyet, családtagok, rokonok, ismerösők révén.

Tobiás, Domokos és Kornél

Anna es Kristof

2011-02-08T12:26:00.001+02:00

Dánia

Helsingborból hajóval keltünk át Dániába (Helsingorbe), ahol már a kikötőbe biciklis út, hó az útszélén és napsütés fogadott.

Elindultunk Koppenhágába, ahol biztos szállásunk még nem volt. Útolsó pillanatban ez is megoldodott a CS segitségével. Útolsó pillanatok...

Koppenhága gyönyörű még télen is. AZ EMBEREK ÚGY BICIKLIZNEK DECEMBERBEN, HÓBAN, HIDEGBEN, MINTHA AZ A VILÁG LEGTERMÉSZETESEBB DOLGA LENNE. A biciklisutak kifogástalanok, páratlanul jól megvannak csinálva és ez nemcsak Koppenhágában, hanem egész Dániában.

Még mindig kiakadok, ha arra gondolok, hogy a szökék magassarkuban, bulira kiöltözve tekertek. Két napot töltöttünk a dán fővárosban, meglátogattuk az óvárost, a Carlsberg sörgyárat, a Nemzeti Múzeumot. A Pilsner még mindig különlegesebb, mint a Carlsberg. A múzeumra meg legalább két napra van szüksége az embernek. A két nap alatt megállás nálkül havazott.

Kiralyi palota Koppenhagaban

Koppenhágából Odensenek indultunk, ami két napi járásra van biciklivel. Egy éjszakát a két nagyváros között kellett töltsünk. Előre megbeszélt szálláshely nem volt, igy hát maradt a Norvégiában jól bevált kopogtatos módszer. És aki kér az kap. Dániában sem kellett sátorban aludjunk. Egy ifjú pár fogadott be minket éjszakára. Szeretetet kaptunk tölűk. Sokat sokat.

Másnap elértük Odenset, itt Olti Csaba fogadott minket, aki Csikszereda-i és Odenseben mesterizik.

Peti Felvidékről és Csaba Csikszeredából

Neki köszönhetően ittunk édes sört és meglátogattuk a Hans Cristian Andersen meseiró szülőházát. Ezekben a napokban hatalmas hómennyiség hullott, ezért elég lassan és nehezen tudtunk haladni.

Hans Christian Andersen szobra Odenseben

Odenseből Koldingba vártak minket, viszont nem voltak teljesen meggyözödve, hogy képesek leszünk megtenni az utat a lehullt hómennyiség miatt. Megtettük, nem volt leányálom, de lehetséges, minden lehetséges. Kolding elött történt egy olyan dolog, amivel eddig útunk folyamán nem találkoztunk. Tekertünk a hóba és hidegbe, amikor megelőz minket egy auto, a legközelebbi parkoloba félrehúz, bevár minket, egy idős férfi kiszáll az autoból és megkérdezi, hogy van-e szállásunk ma estére, ha nincs akkor töltsük nála az estét. Mondjuk, hogy szállásunk van, de átvagyunk fázva és egy meleg teát nagyon szivesen elfogadunk. Leadta a cimet hova kell menjünk, visszaült az autoba és elöre ment fogadni minket. Mi folytattuk az utunkat, majdnem feleuton voltunk a meleg teától amikor, hopp leszakadt a hátsó csomagtartom. Várhatott volna, még egy kicsikét....

Ha történik egy jo akkor történik egy rossz is. De a rossz után ismét csak jo jöhet. Az emberke nem várta meg, hogy mi házhoz menjünk, hanem kijött elönkbe egy kis teherszállitó autoval. Épp jókor. Feldobtuk a bicikliket az autora, majd mentünk átmelegedni. Ránk fért. Melegedés után felajánlották, hogy bevisznek minket Koldingba, ne kelljen a hidegben, sötétségben tekerni. Mi elfogadtuk, igy teherszállitó auton érkeztünk Koldingba.


Földi őrangyalok

Itt Baczó Zoltán és Ildikó fogadott minket Székelyudvarhelyről. Fuszulykalevest kaptunk vacsorára .

Másnap még indulás elött elmentem egy biciklisboltba, hogy vegyek egy új csomagtartot. Nem kellett újat vennem, megjavitottak a régit.

Kolding volt az utolsó nap Dániában, a következő estét ismét Németországban töltöttük, Flensburg városában.

Baczo Zoltán és kedvese Ildikó

Négy hónapot töltöttünk Skandináv félszigeten, a legszebb élményeket nyujtotta nekünk Finnország, Lappföld, Norvégia, Svédország és Dánia. KÖSZÖNJÜK SZÉPEN SKANDINÁVIA.

Ismét Németországban

Ott folytattuk ahol abbahagytuk, jó nagy hóban.

Még valahol Osloban reménykedtünk, hogy mire elérjük Németországot addigra eltünik a hó, de nem, nem tünt el. Mindenki csak azt hajtogatta, hogy ez a nagy hó csak véletlen, már hosszú ideje ez a második fehér tél Németország északi részén. Ez a tény sokat nem segitett rajtunk. Estére gurultunk be Flensburgba, ahol Daniel fogadott minket, meleg szállással, kajával. Ezen a napon értük el a 15.000 km-t.

Daniel Flensburgbol

Flensburgból Rendsburgba ismét hatalmas hóviharban tekertünk. Nem volt egyszerű, de letekertük és az éjszakát ismét melegbe tölthettük, köszönhetően a Holger családnak. December 23-át irtunk aznap. Másnap a reggelinél egy nagyon szép karácsonyi ajándékot kaptunk Nils-től (9 éves).

Nils Holger

...és az ajándék

Karácsony szombatján 125 km-t tekertünk többé kevésbé könnyű terepen Hamburg-ig. Hamburg városáig nem volt probléma. Hamburgba viszont eltévedtünk, majd a szállás elött Előd hátsó váltókábelje elszakadott. Nem volt csere váltókábel. Mivel igy nem lehetett folytatni az utat, kivettük az első váltókábelt és azt tettük hátra. Nem volt több mint 15 perc, de -3 fokban, nem az a hű de nagy élvezet. Végül megtaláltuk a Hamburgi szálláshelyet, megvacsoráztunk, majd a felhalmozodott fáradtság ágyba döntött minket.

Ezekben a napokban is mindegyre elöre megszervezett szálláshelyeink voltak. Hamburg-ból Brema-ba vonattal mentünk. Hamburg és Brema között a távolság 120 km. Ez a távolság nekünk már túl sok volt úgy, hogy elötte való nap 125 km-t tekertünk, fagyoskodtunk. A vonatozás miatt volt időnk megnézni Hamburg-ot, elérni Brema-ba és ott meglátogatni a Brema-i muzsikusokat.

A Bremai muzsikusok

Az éjszakát egy kedves német hölgynél töltöttük, akinek volt két kutyusa, két cicája mind az állatmenhelyről. Heide Neumann közvetlen és barátságos volt velünk.

Heide Neumann

Magyarokkal való találkozás Kloppenburgban

Németországban az útolsó éjszakát, egy kisvárosban, Kloppenburgban töltöttük. Itt nem volt elöre megszervezett szállásunk, ezért úgy döntöttünk átmegyünk a városon, majd a külvárosban egy farmon szállást kérünk. A városból kifele, egy udvaron vig múzsikaszót hallunk. Hopp! Megállunk és bekopogtatunk. Vámosi Laci (Nagykanizsáról) nyit ajtót. Mondjuk neki magyarul, hogy kik vagyunk, mit csinálunk és hogy egy éjszakára kaphatunk-e szállást. Persze, hogy kaphattunk, nem csak szállást hanem, meleg kaját és ajándékba 3 kiló füstölt húst. Feltétel nélküli szeretetet kaptunk, természetesen nem elöször az út során. Kiderült, hogy a nagy házban ahol vendégül láttak, sok sok magyar munkás lakik, akik kimentek Németországba dolgozni a húsiparban. Köszönjük fiúk, köszönjük Laci az ajándékot. Sokszor ettünk abból a húsból.

Lehel, Golya, Vámos Laci és a Fater

Az ajándék

2011-02-03T19:49:00.000+02:00

Svédország.

Ritka boldogság fogott el, mikor megláttam a Norvég-Svéd határt. Azt hittem az már csak a mesékben létezik. Tiszta pszichologiai játék az egész, az ember újult erővel gurul tovább és az egész egy tábla miatt...

Svédországban az első dolgunk volt, interjut adni a regionális ujságnak. Ennek egy haszna volt, hogy aznap estére megoldodott a szállásunk. Köszönet érte a riporternek meg a helyi egyháznak.

Bár közel két hónapja télbe gurulunk, azért a svéd időjárás is tartogatott meglepetéseket: -17 fok, hóviharok, na meg mik is voltunk annyira ügyesek, hogy az ilyen napokon tekerjünk 120-150 km-t.

Milyen az mikor az ember -17 fokban teker 150 km-t? Lehet játszani a gondolattal. Különben rekordot döntöttünk, ez volt a legtöbb amit egy nap alatt tekertünk eddig.

Az időjárás mostoha velünk, viszont a társadalom most velünk van. Ezeken a nehéz napokon, nagyon nagyon sok segitséget kaptunk az emberektől, érdekes modon nem a svédektől, hanem legtöbb alkalommal a svédországban élő magyaroktól, lengyelektől, portugáltól, melyek feledhetetlen élményeket nyujtottak számunkra.

Hatalmas köszönet:

Eskilstunában a Zsidó családnak

Kumlaban Leventééknek

Stockholmban Petinek és Rékának

Gotheborgban Kugler Gábornak

Helsingborgban Robinak és Ibolyának

Halmstadban Attilának és Erikának

A Couchsurfereknek Karlstadból, Orebroból, Mariestadból, Lidköpingből, Trollhattanból, Varbergból.

December 1.

Ezen napon történt, hogy induláskor a hőmérő -14 fokot mutatott, este hétkor pedig -17 fokot.

Ez volt a rekord, ezelött és azután sem volt hasonló hidegre példa. Karlstadból kellett eljutni Őrebroba, ami az E18-as úton tekerve 115 km-t jelentett volna. Elméletileg az E18-as úton nekünk szabadott tekerni, de mivel az egész út jeges volt (kétsávos útról van szó), ezért végül nem az E18-t választottuk, hanem a kis falvak közötti utat, így lett a 115 km-ből 150 km.

Még egy rekord, kétlem, hogy bármelyiket is javitani fogjuk. Délután háromkor megálltunk (aznap először!!!) 80 km után, hogy ebédeljünk meg. Azaz a reggel elkészített két sandwich-et fogyasszuk el, de szomorúan és csalódottan kellett tudomásul vegyük, hogy két csontá fagyott sandwichet tartunk a kezünkben. Benzinkútnál voltunk megállva, így hát megkértük az elárusítót, hogy melegítse fel nekünk az ebédünket. Nem volt gond felmelegítette és mi jóízűen elfogyasztottuk. És ekkor jöttünk rá a szomorú valóságra, hogy még 70 km kijár nekünk aznapra. Nem olyan nagy gond az a 70 km, ha nincs az a hideg és nincs még vagy 40 kilo csomag a biciklin, de igy eléggé lehangoló volt a helyzet. Belevágtunk, ránk sötétedett, végül beérkeztünk Őrebroba, de az a 70 km legalább 140 km-nek tűnt. Az út természetesen havas jeges volt, de odafigyeltünk és nem estünk el. Örebroba, a kivilágitott utcára érve, ismét lehetett lazítani egy kicsit, ami abból állt, hogy én odavágtam magam, ami jólesett akkor, emlékszem csak feküdtem és a csillagokat néztem és jó volt. Csend és nyugalom. Összeszedtem magam, begurultunk az első benzinkúthoz, ahol az eladó mikor meglátta a fehér szakállamat, nagyot nézett, mire odamosolyogtam és mondtam neki, hogy jól vagyok. Akkor láttuk, hogy a hőmérő -17 fokot mutat. Egy különös nap volt ez.

Eskilstuna

A svéd főváros előtt 100 km-rel a Zsidó család fogadott minket. Gabriella, József, Melinda és a két cica, Herkules és Tess.

Gabinak az édesapja, Fejér Ákos, aki a kommunizmus idejében tornatanárként egy kisfalu diákjait biciklistúrára vitte országszerte, majd Európa szerte. Több évtizeddel ezelőtt szembeszállt a lehetetlennel és bebizonyította, csak akarni kell, csak küzdeni kell és akkor az álmok beteljesülnek, a lehetetlenek megvalósulnak. Itt lehet bővebben olvasni életéről:

http://www.szekelyszallas.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=499&catid=65&Itemid=10

Gabiék úgy fogadtak, hogy kijöttek elénk 50 km-rel autóval és hazavittek a meleg otthonba.

4-5 napja voltunk Svédországban és a hőmérő nem akart -10 fok alá csökkeni. Gabi felajánlotta már a legelején, hogy kijönnek elénk akár 100 km-t is, de nem akartam elfogadni az ajánlatukat, mert tudtam, hogy képesek vagyunk Eskilstuna-ig tekerni, de végül telefonáltunk és ők (Gabi és József) örömmel jöttek utánunk. Annyira átfáztunk, hogy egész hazáig mind csak melegedett a szervezetünk az autoban. Voltunk teremben mászni, több alkalommal is, meglátogattuk Stockholm-ot vonattal, járt a Mikulás, pihentünk, beszélgettünk.

Felirat hozzáadása

Az egy hét alatt amit Eskilstunában töltöttünk sikerült regenerálodni egy cseppet és arra már nem is akartam gondolni, hogy mi következik majd ezután. Induláskor Gabi és Józsi elvitt minket Mariestad-ig autoval, a következő szálláshelyig. És otthagytak minket. Mennyire más mikor búcsúzáskor, mi maradunk és az emberkék távoznak mellőlünk. Sokkal nehezebb. Ez volt az első alkalom hogy búcsúzáskor mi maradtunk és más ment tovább.

Eskilstuna volt a negyedik nagyobb regenerációs pont az utunk során, Helsinki, Nordkapp és Sandnes után.

Stockholm

Stockholmban Peti volt az idegenvezetőnk. Peti Marosvásárhelyről van, őt ismertem régebbről. Ami számunkra különleges volt ebben a évszakban Stockholmban, a Vasa muzeum meg a karácsonyi vásár volt. A muzeumban egy hatalmas hadihajó van kiállitva melyet a 17. században épitettek a svédek és az első utján elsülyedt. 1959-ben a svédek felszinre hozták a hajót, rekonstruálták, majd kiállitották. Nyáron tuti több látnivaló van Stockholmban, de igy télen ennyi jutott. A legkülönlegesebb élmény számomra Stockholmban Peti és Réka volt.

Peti és Réka

Különben ebben az időszakban az emberekkel való kapcsolat nyújtja a legnagyobb örömet, élményt.

Göteborg

Göteborgban találkozik három autopálya, tél is volt, nem volt valami különleges a város. Különleges volt Kugler Gábor, aki minket vendégül látott Göteborgban. A testvérével, Kugler Lászlóval, véletlenszerűen futottunk össze Berlinben. Jó volt mindkét testvérrel összefutni. Göteborgtól két napi biciklisjárásra volt a dán határ.

Kugler Gábor

Két érdekes dolog történt a határig. Megkaptuk az otthonról küldött karácsonyi csomagot, meg utolsó nap pokoli hóvihart fogtunk ki.

Helsingborg

Halmstad és Helsingborg között is hatalmas hóviharba tekertünk, 3 óra alatt 25 km-t sikerült haladni. Délutánra csak felengedett az idő, így sikerült estére begurulni Helsingborgba, ahol a Linnea Hotelben (www.hotell-linnea.se) szálltunk meg, Bartus Róbert Levente (Erdélyből) és kedves felesége, Ibolya (Kárpátaljáról) jóvoltából.

Bartus Róbert Levente és felesége Ibolya

Ők fogadtak minket nem is akárhogyan: házi pálinkával, gulyáslevessel, palacsintával és sok-sok szeretettel. Ez a sok sok finomság Svédország egyetlen magyar étterméből a Vig Özvegy-ből.


Vig Özvegy étterem

Vacsora után sétáltunk egyet Helsingborg központjába, majd fáradtan ágyba döltünk. Köszönjük a Bartus családnak.

2011-01-31T11:01:00.001+02:00

Január 29én elértük Londont. Minden rendben velünk. Elnézést, hogy ily hosszu ideig nem került a blogra bejegyzés. A mai naptol arrafele rendszeresen (3-4 naponta) fog jönni egy egy új beszámoló, amig utolérjük önmagunkat. Ime az első bejegyzés:

Az utolsó egy hét Norvégiában...

...eseményekben gazdag szakasz (550 km) volt. Ahogy történt:

Laci még egy hatalmasat segitett rajtunk. Autoval délnek vitt 100 km-t.

Még aznap tekertünk egy 40 km-t az E39-en, mely azon a szakaszon már gyorsforgalmi út. Mivel az nem megengedett a biciklisek számára, jött az útfelügyelő auto, összeszedett minket és levitt Lyngdalba (20 km). Itt nem volt szállásunk, de kopogtattunk egy farmon, ahol gond nélkül elszállásoltak minket.

Másnap Előd hajtóműve felmondta a szolgálatot a semmi közepén. Volt nálunk minden ami a cseréhez kell, kivéve egy meleg helyet. Stoppoltunk, nem volt gond. Norvégiában kiáll 2 erdélyi srác stoppolni, ki veszi fel őket? Egy Zilah-i srác, István.

Van ez igy, tulajdonképpen meglepödtünk egy kicsit, de ez volt az útolsó alkalom, hogy ilyensmin meglepődöm. Elvitt a következő nagyvárosig, Kristiansandig, ahol kaptunk egy meleg helyet és Előd kicserélte a láncot és fogaskereket(!elöször 14000km után!).

Volt szálláshely is Kristiansandtól 70 km-re, Arendalba. Egy Marosvásárhely-i pár várt minket (Csaba és Tünde), de a hajtóműcsere sok időt vett fel ezért nem tudtuk letekerni a maradék 70 km-t. Ekkor történt meg az ami eddig nem fordult elő, hiába kerestünk szálláshelyet nem kaptunk. Maradt a sátrazás. Ami megmaradt ebből a sátrazásból: tengerparton húztuk fel a sátrat, mely este alig-alig volt befagyva, de reggelre a fél fjordot jégmező boritotta. Nem volt gond.

Sátrazást követő napon, fordult elő elöször, hogy éreztem leszállok a bicikliről, berúgom a sáncba, majd megyek magamnak. Fantasztikus, hogy Norvégiában minden egyes nap szembeszelünk volt. És nem akármilyen. Két hónapon keresztűl...

Na de erőt vettem magamon és tekertem tovább. Arendalban Csaba és Tünde fogadott minket, nem is akárhogy, puliszkával és csirkepaprikással. Egy nehéz nap után ez maga volt a menyország. Az ember egy ilyen út során megtanul értékelni dolgokat....

Csaba még egy meglepetést tartogatott számunkra, azaz a paripákra. Az INTERSPORT-tal megbeszélte, hogy egy kicsikét nézegessék meg őket támogatói alapon.

Az INTERSPORT nyitott volt és igy a vaslovak rendbe lettek téve. Kicserélték a hátsó perememet, megjavitották az első csomagtartómat, az Előd bringáján kicserélték a bowden házat, centrálták és zsirozták az agyakat. Huuuuu, be jól gurultak, a javitás után, tiszta játék volt az egész. Hatalmas köszönet érte Csabának és az INTERSPORT-nak. Köszönjük szépen Tünde és Csaba, a két napot Arendalból. Egy szép emlék marad.

A maradék 250 km-t Osloig két nap alatt tettük meg. Első nap 160 km-t haladtunk, igaz egy kamion segitségével, dehát mi nem tehettünk rola, ott volt utunkban, aztán felvett és elvitt Hortenig, ahonnan Oslo már csak egy 100 km volt. Hortenben, a kikőtőben aludtunk, a vároteremben, ahol elméletileg nem szabad éjszakázni, mégsem szolt ránk senki. Reggel felkelünk bejön egy ürge-fürge, leül az egyik székre, hallgat majd megszolal, mondván, hogy na most vajon minket mi késztet arra, hogy ebben az itéletidőben tekerjünk. Mint kiderült ő volt az őr, aki felügyelte a várótermet és késő este jött, mi már aludtunk és nem zavarta meg álmunkat, mert látta, hogy nem szokványos hajléktalanok vagyunk....Aztán begurultunk Osloba...-10 fokba.

Osloba Pongrácz Zoltán fogadott minket. Ő Pestről ment ki dolgozni Osloba. Megetetett mint egy ünnepi ludat, elvitt Oslo látogatóba minusz tizen akárhány fokban, minek az lett az eredménye, hogy megfázott. Hideg volt, ez tény. De hatalmas köszönet érte, nem feledjük. Osloba, különleges volt a szoborpark, a karácsonyi vásár, a siugró pálya meg a hideg.

Rengeteg mindent kaptunk Zolitól. Köszönjük Zoli.

Osloból kifele hóviharba keveredtünk, az út lefagyott. 35 km-re a norvég fővárostól tehetetlen helyzetbe kerültünk, mozdulni nem tudtunk. Még 35 km-t kellett volna guruljunk, hogy elérjük a szálláshelyünk. Reménytelen helyzet . És akkor a fortuna asszonya ránk mosolygott, került egy autobusz mely, elvitt minket Mysenbe, ahol ismét melegbe tölthettük az éjszakát. Az utolsót Norvégiában.

Több mint két hónapot töltöttünk ebben a gyönyörű országban, melynek nagyrészét télbe tekertük. Rengeteg segitőkész emberrel találkoztunk, ennyi segitséget a nemzet lakosaitól nem kaptunk sehol másutt és kétlem, hogy az út során bármelyik nemzet felülmúlja, azt amit Norvégia adott nekünk. KÖSZÖNJÜK NORVÉGIA.

2010-11-19T22:30:00.001+02:00

Trondheim

Trondheimban Alex Brasetvik fogadott minket. Trondheim Norvégia 3-ik legnagyobb városa és egyben kikötőváros. Itt éreztük azt, hogy visszatértünk a nagyvárosi életbe. Rengeteg ember, mindenki siet dolgára, elvan egyfele. Szép a folyópartra épitett házsor.

Oppdal

Trondheimből Oppdalba igyekeztünk az E6-on. Oppdalban egy román családnál szálltunk meg, akik 3 éve vannak kinnt Norvégiában. Elképesztő volt, hogy Ninel az apuka, mekkora gyűlölettel tudott beszélni Romániáról. Velünk nagyon kedvesek voltak, meleg, kényelmes szállást, szalmakrumplit kaptunk. Van egy 9 hónapos gyerekük, David. Az érdekes, hogy Romániába nem akarnak visszamenni a megélhetés miatt, itt Norvégiában van pénz, de csak ök hárman vannak. Nincsenek barátok, a norvégok nem azok a barátkozó tipusú emberkék. Valamit valamiért. Mindennek ára van.

Itt úgy döntöttünk, hogy a fölösleges csomagokat itt hagyjuk és majd Zoltán (Norvégiában megismert marosvásárhelyi kamionsóför), ha erre jár akkor hazaviszi. Kép nem készült az otthagyott csomagról, de egy nagy nagy szemeteszsákot megpakoltunk rendesen. Ezután megmértem csomagjaim összsúlyát, mely mostmár mindössze 30 kg.

Az időjárás Oppdaltól jobbra fordult valamelyest legalábbis csapadék szempontjából. A hideg megmaradt és az már csak márciusban fog melegebbre változni. Ezért gyakran van, hogy a kezünk jól átfázik.

Sognefjellet

Oppdal után keresztúthóz értünk, egyik irányba Oslo volt kitáblázva 250 km-re, a másik irányba Bergen 500 km-re. Ejj, lehet, hogy Oslo fele jobban huztak a bringák, de mi maradtunk az eredeti tervnél és mentünk Bergen fele, át a Sognefjelleten, Norvégia legmagasabb hágóján (1435 m). Micsoda hágó volt. 50 km emelkedő, melyből 30 km jeges úton, majd 30 km ereszkedő, melyből 15 km jeges úton.

Nehéz volt. Lefele összesen 6-szor buktunk el az úton, de az élmény, az megfizethetetlen. Az egy életre szól. Minden fehér volt, csak úgy süvitett a szél és nyugalom volt. Minnél többet küzd az ember valamiért annál kedvesebb emlék marad számára.

Bergen

Bergentől 15 km-re voltunk, este 7 óra volt és még nem tudtuk, hogy hol fogjuk tölteni az éjszakát. Probáltunk szállást keresni, de nem jött össze. Egykedvüen haladtunk a város fele, amikor félrehuzott egy auto, kiszállt belöle egy srác, odajött hozzám és kérdezi, hogy mi vagyunk a biciklisek akik irtunk neki szállásügyben Bergenben. Mondom, igen mi vagyunk, mire ő, jól van akkor ő fogad minket és megadta a lakcimét. Ez most nagyon jólesett...

Bergen egy gyönyörű kikötőváros. Hangulatossá teszik a várost a régi faházak, a halpiac, a nyűzsgés a központban és a sirályok jelenléte nagyon kiszinezi a város hangulatát. A srác aki fogadott minket ugyancsak CS tag. Bergenben volt szerencsénk egy román emberkével összefutni. Matei Medgyesről van, 10 éve költözött ki Bergenbe és kihozta az egész családot. Egy rövid beszélgetés után megajándékozott minket 50 lejjel. Meg is hivtak magukhoz, mi nem éltünk vele. Bár igy útolag a pénz helyett lehet szivesebben tettünk volna egy kis látogatást. Nem voltak rossz emberek.

Strandvik

Épp Stavangerbe igyekeztünk, amikor kiment a majdnem vadi új első gumim is. Hejj be mérges voltam a BONTRAGER márkáju gumikra. Kettőt vettem én, egyet Előd és mind a három tönkrement 2-3 hét alatt. Szerencsére a közelben volt egy nagyobb bevásárlóközpont, itt tudtam egy új kűlsőt vásárolni. Vásárlás előtt tanácskoztunk Előddel, amikor ránkmosolygott a fortuna. Egy kedves hölgy jött oda hozzánk és mondja, hogy nagyon bátrak vagyunk, hogy ilyen időben tekerünk. Mondta, hogy ha belefér az időnkbe, akkor meghivna bennünket egy estére falucskájába, hisz pont aznap van férje 55-ik születésnapja és lesz egy kis buli rendezve. Szombati nap lévén, melyek nekünk igen keserű emlékeket idéz a szállás miatt, nagyon szivesen elfogadtuk a meghivást. De nem csak a szombati napért. Másképp is elfogadtuk volna. A szombati napok nekünk bajosak itt Norvégiában, mert azokon az estéken mindig nehezen ment a szálláskeresés.
Kellemes estét töltöttünk az ünneplő környezetben. Tortát meg sütit ettünk, ez különleges volt, Norvégiában nem olyan megszokott dolog a házisütemény.

Stavanger, Sandnes

Bergenből Stavangerbe igyekeztünk, itt a szállással nem volt probléma, Laci és Zsolt fogadott minket Sandnesbe, Stavangertől nem messze. Laci és Zsolt testvérek, marosvásárhelyiek és most Norvégiába jöttek szerencsét probálni.

Dolgoznak napi 12 órát mint sóför. Remek két srácot ismertünk meg személyükben. Bár testvérek, mégis különbözőek. Egy dolog közös bennük a vezetési stilus.
2371, 2469

A négy napból melyet itt töltöttünk, két napot a Lysefjordra használtunk el. A Lysefjord az egyik legszebb, legérintetlenebb fjord Norvégiában. Itt található a Szószék szikla (Preikestolen) és a beszorult kő (Kjerag).
Első nap a Szószék sziklát (Preikestolen) jártuk be, mely 604 m-re található a tengerszint fölött.

Estére nem mentünk vissza Sandnesbe Lacihoz és Zsolthóz, hanem bekérezkedtünk egy farmerhez.

Ő egy aggodó tipus, folyton csak azt hajtogatta, hogy örültek vagyunk, hogy ilyen időben tekerünk és hogy fel akarunk menni a beszorult köhőz mivel, hogy ott ilyenkor hó van.
Nagyon kedves volt velünk, szobát kaptunk, vacsorát meg reggelit. Mindent megadott amire szükségünk volt. Meg kellett igérjük neki, hogy ha lejövünk a hegyről felhivjuk és tudatjuk vele, hogy minden renben van. Megtettük. Köszönjük szépen Ivar.

Második nap meglátogattuk a beszorult követ (Kjerag) és a farmer nem hazudott mikor azt mondta, hogy hó lesz ott fent. Félméteres hóban császkáltunk fél napon keresztül és a cél nem hozta azt a meglepetést amit elvártunk tőle, de az addig megtett út kárpotolta a csalodást.

Egy nap erejéig csatlakoztunk a fiukhoz, bejártuk velük Stavangert és Sandnest. Meglátogattuk a 3 kardot, mely a vikingek nevéhez fűzödik, egy kicsit rendbeszedtük a bringákat, Előd is lecserélte a rossz gumit és meglátogattuk az IKEA-t. Ennyi hot-dogot életemben nem ettem, mint amennyit az IKEA-ban elfogyasztottam.
És hogy ne legyen baj az időérzékünkkel a fiúk megajándékoztak egy-egy karórával.

Az utolsó napot teljes pihenéssel és egy kis esti bulival töltöttük. Ránk fért.
Fiuk köszönjük mindazt amit értünk tettetek. Még egy dolog amiért érdemes volt idáig tekerni.

Innen megújult erővel tekerünk, Oslo irányába, mely már csak 550 km.

2010-11-02T09:47:00.001+02:00

Trondheimig röviden

November 1-t irunk, elértük Trondheimet. Sikeresen letekertünk északról, az időjárás megváltozott, bár még esik, de nincs hideg és fagy. Az elmult pár napban kesztyű és sapka nélkül is tudtunk tekerni. Az időjárással együtt a táj is megváltozott, elhagytuk a partvonalat.

Okt 26.

Az időjárás marad a régi. Reggel 10 körül indultunk útnak, de az út még jeges volt. Sandnessjoent elhagyva gyönyörködhettünk a Hét Növér hegycsoportban. Sajnos kép nincs róla. Estére Horn településen kapunk szállást, egy fiatal család jóvoltából. Elbeszélgetünk. Mikor megtudják, hogy a fenyképezőgépünk el van romolva, rövid tanakodás után úgy döntenek, hogy ide adják a sajátjukat. Nem is akármilyet, egy Fuji S5700, majdnem egy olyat, mint az eredeti volt (Fuji S5800). Az érzések amik ilyenkor lezajlanak az emberben? Többnyire nem lehet leirni. Egy fényképezőgép nem kis ajándék...
Köszönjük szépen, nem fogjuk elfelejteni.


Elisabeth Brornvik, David Ashager, Mats Petter Bjornvik

Okt 27.

Egész nap esik, estére elérjük az utolsó hajót az Rv17 turista útszakaszon. Összesen 6 alkalommal volt szerencsénk hajókázni. Az éjszakát egy kis falucskában töltjük, a Holm-i kúlturotthonban. A falu asszonyai vannak jelen, megvendégelnek és miután elpanaszkodom, hogy elvesztettem az otthonról hozott kanalamat, megajándékoznak egyel. Ismét tudok levest enni.

Okt 28.

Eltávolodunk a fjordoktól, az időjárás marad a régi. Az éjszakát egy campingezőben töltjük.

Okt. 29.

A fjordok hiánya teljesen más képet ad Norvégiának. Elérjük Namsos-t, ahol találunk egy hatalmas áruházat. Helsinki óta nem láttunk ilyen hatalmas üzletet. Az meg régen volt. Éjszakára egy 31 éves srác és 3 kis angyal fogad minket. Az angyalkák az elején óvatosak voltak, de hamar nyitottak és rövid időn belül, mind a három a nyakunkon lógott. Nagy élet van abban a családban.

Okt 30.

Szép időnk van. Elérjük Steinkjert, találkozunk a Mc Donalds-al, Helsinki óta elöször. Újra az E6-on tekerünk hosszú idő után. Nehezen megy a szállástalálás, Steinkjer már nagy városnak mondható és városban az emberek nem annyira nyitottak mind falun. Végül a város peremén, kapunk egy garázst, ahol eltöltjük az éjszakát.

Okt 31.

Ismét szép időnk van, lekerül a kesztyű és a sapka. Az éjszakát egy öreg párnál töltjük, a vendégszobában kapunk helyet. 6 gyerekük van, 12 unokájuk és 4 dédunokájuk. A néni 74 éves és törve beszéli az angolt. .

2010-10-26T15:21:00.000+03:00

Narvik.

Okt. 14-én késő este értünk Narvik városába egy hosszú, esős, havazós nap után, ahol CS-es vendéglátonk, Rune finom vacsorával várt minket.

Másnap Rune elvitt minket Narvik látogatóba. Csodás kis élmény volt. Levitt a kikötőbe ahol, frissen fogott tengeri rákot meg halat vásárolt vacsorára. Itt volt szerencsém megkostolni a tengeri rákot, ott helyben nyersen és frissen fogyaszthattam el.

Majd felvitt a domboldalra, ahonnan az egész város, meg a kikötő látszodott és közben mesélt a norvég életmodról, felfogásról, történelemről, vendéglátásról. Estére megettük a halat, majd inyenc kajaként megtisztogattuk a rákot és elfogyasztottuk.

Vacsora után Rune házimoziját élveztük. Megnéztük az Untergang-ot, Hitler utolsó napjait. Ezen a napon sok új élményben volt részünk, köszönhetően Rune-nak. Egy kellemes emberkét ismerhettünk meg Rune személyében.

Találkozás Marosvásárhelyiekkel

Narvikot 2 napja hagytuk el, mikor sikeresen belebotlottunk Zoltánba és Zsoltba. Előd szúrta ki a MS jelzésű kamiont. Volt ott öröm. Elhalmoztak minket minden földi jóval: almával (milyen finomak voltak azok az almák), szalonnával, napraforgó maggal, dióval és egy-egy Ursus sörrel.

Rövid csevegés után búcsút vettünk egymástól, mi mentünk délnek, Zoltán és Zsolt meg folytatták útjukat északnak. Köszönjük a hazai izeket fiúk.

Fauske.

Okt. 19-én értünk Fauske városába. Az időjárás nem hagyott alább, maradt a havazos, hideg téli időjárás. Fauske elött egész nap hegyre mentünk. Az Alpok óta nem izzadtunk ennyit, de a természet kárpotolt mindent.

És ez igy rendben is van. Fauske elött elromlott a fényképezőgép. Lehangoló, mert gyönyörű képeket lehetett volna késziteni és ami még nagyobb probléma, hogy Norvégia legszebb része még csak ezután következik. Lehetőségünk nincs újat vásárolni ezért kiprobálunk mindenfélét, hogy egy új gépre tegyünk szert. Felkerestük a helyi újságot Fauskeban, intervjut adtunk, hátha valaki felfigyel ránk és segit. Aztán a blogra is kifüggesztettük problémánkat. Az első segitség meg is érkezett. Marcell és családja Espoo-ból 50 euroval segit minket az új kamera vásárlásában.

Az új kamera ára kb. 200 euro. Fauskeban úgy döntöttünk, hogy nem az E6-s úton megyünk tovább, mivel az a hegyeken visz ár, hanem az Rv17-en, azaz a tengerparton. Fauskeból Bodo fele vettük az irányt és a délelötti órákban már-már kezdtük elhinni, hogy véget ért a rossz idő, mivel kisütött a nap és a felhők is elvonultak az égről. Az öröm nem tartott sokáig, mivel délután 6 körül Bodo elött 20 km-rel hirtelen hóviharba kerültünk. Az út pillanatok alatt megfagyott. Volt egy olyan igazi télies futárhangulata az egésznek. Természetesen nem folytattuk tovább a tekerést hanem igyekeztünk szállást keresni. Egy istállóba kopogtattunk be és kérdeztünk rá, hogy lehet-e itt eltölteni egy éjszakát. Az istállóban nem lehetett, de Julie, aki ott épp tett vett, felajánlotta, hogy ha bemegyünk Bodo-be, akkor ő ott elszállásol minket. Elfogadtuk. A paripákat betettük az istállóba, mi meg bebuszoztunk Bodo-be.

Bodo-ból Steinkjer-ig az Rv17-en.

Okt. 22. irunk ma, az időjárás marad a régi. 14-ik napja, hogy esik, havazik, hideg van. Mostanság csak úgy hipphopp jön egy-egy hóvihar, na meg este 6 után az út is lefagy ezért aztán egy picit lassabban haladunk.

Okt. 23.

A baj nem jön egyedül. Az időjárás hozta a formáját, sőt még egy kis jégesővel is megáldott minket. Nem volt veszélyes, de nem volt hova behuzodjunk, kopogtak a jégdarabkák a sisakjainkon. Estére az út nem fagyott meg, de miközben szállás után kutattunk a második csomagtartom beadta a felmondását, olyannyira, hogy mozdulni nem tudtam. Volt egy pár házikó körülöttünk, de sajnos egyik gazda se engedte meg, hogy használjam a garázst amig rendberakom a csomagtartom. Mert ugye az eredeti csomagtartó meglett javitva Csehországban, igy volt megoldás csak hát éppenséggel az út szélén este sötétbe egy-egy adag esővel meghintve nem olyan kellemes csomagtartót cserélni. Pedig az lett a vége, az útszéle, minek eredményeként jól átfázott a kezem és a lábam. Szerencsére Előd közben kapott egy szállást éjszakára, egy garázst természetesen. Kedvesek voltak a házigazdák, megengedték, hogy lezuhanyozzunk, forró teát és vacsorát adtak. Ez volt a 15-ik nap egyhuzamban, hogy az időjárás mostoha volt velünk.

Okt. 24.

Eső, egy kis hajókázás, majd este egy újabb probléma: a nemrégiben cserélt hátsó külső kiszakadt. Megint tehetetlenné váltam. Egy kocsit állitottunk meg, megkértük vigyen minket a legközelebbi kikötőig, ott volt egy váróterem ott töltöttük az éjszakát.

Okt. 25.

Napsütésre ébredünk, 16 nap után az első nap, hogy nem esik, havazik. Hajókázás közben kaptunk egy kamionsófört aki hajlandó volt minket elszállitani a legközelebbi városig, ahol új kűlsöre tehettem szert. Ezt meg is tettem, most viszont a hátsó peremem kezd kihalni. Az éjszakát ismét egy vároterembe töltjük, köszönhetően egy Kongó-i srácnak. Kb. 300 km-re vagyunk Trondheimtől.

2010-10-19T19:45:00.000+03:00

BAJ VAN

Fauskeban, Norvégiában vagyunk és sajnos a fényképezőgép felmondta a szolgálatot. Mi ezuttal nem tudjuk megengedni magnunknak hogy egy ujat vásároljunk. Aki ugy érzi hogy anyagilag tud minket segiteni, attól szivesen fogadjuk a támogatást és megkérjük előbb vegye fel a kapcsolatot velünk.

2010-10-15T19:43:00.000+03:00

Norvegia

Nordkapp

A sarki fényt volt szerencsénk Finnországban megtekinteni és már csak egy pár napra voltunk egy újabb gyönyörű látványtól, Nordkapp-tól. Az érzés, hogy közeledünk a világ vége fele egyre erősebb lett. A természet teljesen megváltozik ahogy az ember átlépi a határt. Eltünik az erdős rész, maradnak a kopár, puszta sziklák és megjelenik a viz, a fjordok.

Micsoda élmény az emberi szemnek, látni ahogyan a tenger a sziklákkal, hegyekkel ötvözödik. Hatalmas párost alkotnak. Érezni a levegőben a puszta erő jelenlétét. És ilyen gyönyörű helyen kellett mi feltekerjünk Nordkappig. Európa legészakibb pontja egy nagy szigeten található, a Mageroya szigeten és egy közel 7 km-es alagúton kell átmenni ahhoz, hogy az ember a szigetre jusson.

Ennek az alagútnak a legmélyebb pontja 212 m-rel a tenger szintje alatt vonul át. 3,5 km keresztül az ember csak lefele gurul, majd 3,5 km-t felfele teker. Nagyszerű érzés. Az alagút után már csak 40 km választott el bennünket, hogy elérjük Európa legészakibb pontját. Ezt az utolsó szakaszt csomagok nélkül tettük meg, hisz a szigeten két szálláslehetőségünk is volt. Csomagok nélkül is nehezen ment ez az utolsó szakasz, majdnem egész végig felfele kellett tekerjünk szembeszélben. Az utolsó 500 m-en, egy kis nyeregben egy hirtelen oldalszél egyszerűen lesepert az útról.

A következö mozzanatban az ember szeme már a Jeges óceánnal barátkozik. Egyszerűen nem tudom szavakba foglalni, hogy akkor mit éreztem. Azt látni, érezni kell. Turisták jöttek autobusszal, készitettek egy pár képet aztán ültek vissza a buszba. Mi meg csak ültünk ketten és vigyorogtunk. És tudom, hogy azok a turisták közel sem érezték azt amit mi éreztünk. 10.000 km tekertünk amig Nordkappra értünk. Talán ennél jobban nem lehet értékelni bármit is. Egy életre szól.

Arnt Egil barátságos otthona.

Egy hetet töltöttünk Nordkapp szigetén, 2 éjszakát Christian Vendler otthonában, 5 éjjelt Arnt Egil barátságos kis kuckójában. Mindkettőt a couchsurfingen keresztül volt szerencsénk megismerni. Arnt otthonában találkoztunk Alan Bezard, francia vándorral. Alain jelenleg 56 éves és 23 éves kora óta járja a világot vándorként.

Legutobbi kalandja az idén télen volt, Helsinkiből felgyalogolt Nordkappra 4 hónap alatt. Aki többet szeretne tudni erről az utról itt talál részletes leirást: http://helsinkinordkapp.blogspot.com/
Két csodálatos embert irmertünk meg Arnt és Alan személyében. Ettünk, ittunk, beszélgettünk, pihentünk, jól éreztük magunkat. Eredetileg egy éjszakát kértünk Arnt-tól, de minden este csak annyit mondott talán még kellene maradjunk egy napot. És ezt komolyan mondta és mi meg szivesen maradtunk. Nem éreztük fölöslegnek magunkat.

Az időjárás kedvezett, szélcsend volt, napsütés. Megkértük Arnt-ot vigyen el autoval a legészakibb pontra. Ő a kezünkbe nyomta a kocsikulcsot és mehettünk.

Igy, volt szerencsénk két alkalommal is Nordkappon járni.
Még aznap délután kicsónakáztunk az öbölbe halászni. Előd bedobta a horgászbotot és máris fogott egy halat.

A nagy izgalomban fényképet akartam késziteni, sietségemben az egyik lapátot elengedtem és az szépen eluszott a csonaktól. Vicces volt. Csak bámultuk ahogy az evező távolodik. Végül visszaszereztük és folytattuk a horgászatot tovább, aminek az lett az eredménye, hogy egy óra alatt 6 halat fogtunk. Nem semmi, igy öröm halászni. Egy hátránya volt ennek a horgászatnak, hogy jól megfagytunk, de a kis kuckóban hamar átmelegedtünk. A halat indulás elött ebédre elfogyasztottuk. Otthon éreztem magam ebben a kis kuckóban, köszönhetően Arnt-nak és Alan-nak Gyönyörű pozitiv példája lehet az emberiségnek ez a két emberke. És tanultam tölük.

Dél irányában

Nordkapp szigetét elhagyva, a következő célpont Tromso városa volt, ahol vártak minket. A távolság a két pont között kb.600 km. Jó időnk volt szépen csendben, szembeszélben tekertünk délnek, közben gyüjtögettük a sörösdobozokat, hogy keressünk egy kis pénzt is. Lehetőség adodott kipróbálni egy fekvő biciklit Arnold jovoltából.

Minden jól ment egész Storslett városáig. Ott számunkra megkezdödött a tél. A meteomokusok nagy mennyiségő csapadékot josoltak, lehűlést és ennek következtében havazást az elkövetkező 4-5 napban. Volt egy probléma, hogy sátorban nem lehet aludni, más szállás után kell nézni. Élelmiszerüzlet elött ültünk, egyszer csak jön egy emberke biciklivel, megáll, hozzánk szól barátságosan, egy rövid párbeszéd után, Előd megkérdi, hogy nem-e tud egy szállást biztositani arra az éjszakára. Az emberke gondolkodik, elnézést kér, engedjük meg menjen be vásárolni és közben gondolkodik. A gondolkodásnak szállás és kocsmázás lett a vége. Egy teljes lakást kaptunk két északára. A kocsmázásnak meg másnaposság lett a vége.

Vendégszeretetben volt részünk.
Köszönjük: Stein A. Blix Johnsen, Tommy Henriksa, Sverker Bohlin

Oktober 10

A havazás miatt úgy döntöttünk, hogy nem megyünk Tromsö-be hanem délnek megyünk Narvik városába, ahol egy CS szállásunk volt. Storslett városát elhagyva, egész nap esőben, kb. 2-3 fokban tekertünk. Mi többnyire tengerszinten haladtunk, tengerszint fölött 100 m-rel havazott.
Estére átázva, átfázva értünk Olderdale városába. A sátor szóba se jöhetett. Szépen bekopogtattunk egy-egy házikóhoz és megkérdeztük, hogy lenne-e annyi fedett helyük számunkra ahova éjszakára behuzodjunk. A negyedik kopogtatásra jött az igen válasz. Egy idős pár fogadott be minket éjszakára és nem a garázsba kaptunk helyet hanem a lakásban. Meleg teát, vacsorát, reggelit kaptunk. Mikor Agnor Matthiasen ajtót nyitott, akkor az első mondata az volt: ti meg lehettek fagyva. Nagyon-nagyon kedvesek voltak és mikor másnap indultunk, már ott volt az arcukban az aggodás, hogy mi lesz velünk. Mi meg megigértük, hogy vigyázunk magunkra és hogy értesitjük őket hogy létünk felöl.

Oktober 11

Elindultunk. Tudtuk, hogy még sok csapadékban lesz részünk. De ez a csapadék már nem eső volt, hanem hó. Egész áldott nap havazott. Karácsonyi hangulatunk volt.
Egy kis incidensben volt részünk, két nagyauto összekoccant a hátunk mögött. Csak az autok szenvedtek kárt.

Estére Skibotn településre érkeztünk úgy, hogy a biciklik félig levoltak fagyva. Bementünk az üzletbe a dobozokat leadni, mire kijöttünk teljesen lefagytak. Első, hátsó fék és váltó, minden.

Az üzlettel szemben volt a rendőrség Égtek a lámpák, igy hát elmentünk oda szerencsét probálni. Nem volt sikeres, a lámpák égtek, de senki nem volt ott. Különben Norvégiában ez szokás, hogy állandóan égnek a fények. A rendőrőrstől a következő házig többnyire toltuk a biciklit. Bekopogtunk. Kibújt egy idős bácsi, mondjuk mit szeretnénk, mutatja, hogy egy perc, becsukja az ajtót. Hamarosan újra nyilik az ajtó, ezuttal egy nő jön ki, köszön nem várja, hogy mondjunk semmit, annyit mond hogy, ti megvagytok fagyva, gyertek be. Bemegyünk forró csokit kapunk, mesélünk, kik vagyunk honnan jövünk mi a célunk. Kiderül, hogy a nemrég nyugdijba vonult rendőrkapitány otthonába csöppentünk. Aznap este is a házban kaptunk szállást.
Másnap képeket mutattunk, meséltünk. Indulás elött kajával pakoltak fel minket. A nő szemében ott volt az aggodás. Biztattak, hogy az időjárás nekünk kedvez és hogy hátszelünk lesz.

Oktober 12.

Nos, nem volt hátszelünk, inkább szembeszél, mely szép pirossá varázsolta orcánkat.
Csapadék is kevesebb hulott, mikor hó, mikor eső formájában. Az éjjelt egy kis műhelyben töltöttük.

Oktober 13.

A csapadék nagyrésze elvonult, az ég is kitisztulni látszott estére.

Szembeszelünk sem volt, igy elöször hosszú idő után tekertünk egy nap 80 km-t. Bár nem esik és nincs szembeszél azért a hideg kiszivja az emberből az erőt.
Találtunk egy pénztárcát mindenféle irattal, kevés pénzzel megpakolva és mikor azon tanakodtunk, hogy ezt most, hogy juttassuk vissza a gazdájához, épp arra jött egy rendőrautó. Leintettük és nagy boldogan, meg elégedetten átadtuk a pénztárcát a rendőröknek.
Az éjszakát Setermoen városába, a BARDU-I sportegyesület székházában töltjük. A kopogtatásnak az lett az eredménye, hogy pont a klub elnökéhez kopogtattunk be, aki felajánlotta nekünk ezt a lehetőséget. Mi meg örültünk neki.

Az időjárásról.

Nagyon-nagyon kegyes volt hozzánk eddig az időjárás. Amit az elmult pár napban megéltünk, ezt már Finnországba meg kellett volna éljük. Eddig a pillanatig a kedvünkben járt az időjárás, most mintha azt mondaná, hogy bocs fiuk, most egy picit belezenditek, de aztán majd megint jobb lesz. És mi tudjuk, hogy jobb lesz. Az időjárás nem az ember ellensége, ez ellen fel lehet készülni. Nem látok semmi rosszat abban, ha az ember hóban teker. Mi élveztük és szerintem élvezni fogjuk továbbra is. Felöltözünk és tekerünk. Néha fázunk és átmelegszünk. Ennyi.

A kérésről és az emberi vendégszeretetről.

Kérni és adni nem szégyen. Hogy az emberek segitségét kérjük az nem egy rossz dolog.
Nem egyszerű kérni sem és adni sem, de ha az ember él a lehetőségeivel, akkor azáltal több lesz, sokkal több. Sokszor az járt a fejemben a napokban, hogy vajon mit érezhet az az ember aki minket visszutasitott ilyen időben és mit az aki minket befogadott otthonába egy éjszakára. Én úgy gondolom, lehet naiv vagyok, hogy ha majd még egyszer az életben valaki bekopogtat hozzá, akkor azt már nem fogja visszautasitani.

2010-10-10T11:39:00.000+03:00

Finnország

Helsinkiből északra indultunk Jyvaskula városába, ahol Teemu és Ville várt minket. Útközben
A természet szinességével, apró kis csodáival, az emberek kedvességükkel kényesztettek minket. És amikor épp nem a fenntebb felsoroltakkal voltunk elfoglalva, akkor pénzt kerestünk. Minden egyes sörösdoboz, üditős üveg után kaptunk 15-20 centet.

Egy este egy idős néni kertjében húztuk fel a sátrat, vacsorát, reggelit és sok-sok kedvességet kaptunk tőle. Cserébe mi képeket, videokat mutogattunk, meséltünk neki.

Egy másik este ázottan érkeztünk be egy ház udvarára, engedélyt kaptunk az ottalvásra és nem sátorban, hanem a házigazda szaunaházikójában. Mitöbb befütötte a szaunát nekünk, minek következtében hamar átmelegedtünk, megszáradtunk. Köszönet érte

Aztán elértük a tavakat. A természet hatalmas nyugalmat adott csak azzal, hogy oly szinessé tette nekünk a kilátást. De a tavak társulásával biztositott a tökéletes nyugalmat, a harmoniát. Az valami hatalmas érzés mikor az ember teker erdőben, majd egyszercsak előbukkan egy tó. Egy tó melynek partjait nem lehet belátni. És ebben a pompában volt szerencsénk utazni 100km-et.

Jyvaskula 4 napi járásra van biciklivel Helsinkitől, egy csendes kis egyetemi város a természet közepén.
Itt találkoztunk Teemuval és Villevel két egyetemista sráccal. Nagyon sokat meséltek Finnországról, városlátogatóba is velünk jöttek és természetesen a szauna sem maradhatott ki. Köszönjük skacok.

Folytattunk utunkat Lappföld fele. A következő pihenőre Ouluban került sor, Marci és Ajno jovoltából. Ekler Márton Zalaegerszegről került Ouluba. Vendégül látott minket két éjszakára. Finom krumpligulyással várt minket. Kikapcsolodásként beszélgetéssel és egy társasjátékkal töltöttük el az estét. Másnap pihentünk, kaptam egy kis problémát a biciklin, a hátsó kerekem megkotyagosodott, igyhát elindultam biciklisüzletet keresni. Kaptam kettőt is. Az egyikben 10 eurot kértek, a másikba 20 eurot azért, hogy megszoritsák az agyat. Nálunk ezért max 2 eurot vesznek el a szakik… Eléggé kotyogos volt a helyzet, nem reckiroztam azzal, hogy nem javittatom meg. Igy került végül 5 euromba ez a kaland. 5 euro, mert meséltem nekik utunkról és ők ezt értékelték. Én meg örvendtem, hogy a paripa ismét egészséges. Estére maradt egy kis kocsmázás, ahol Zsolttal, Pistával és Józsival találkoztunk. Űtravoúl Marci ellátott minket egy kis hazai kedvességgel: kolbásszal, szotyi maggal, mogyoróval, szalámival. Köszönjük Márton és Ajno.

Oulubol már csak egy pár napra volt Lappföld. Folytattuk utunkat a természet lágy ölén.
Rovaniemi a Lappföld kezdete. Itt találkoztunk a Mikulással, itt léptük át az Északi sarkkört, itt lett Előd 28 éves és itt találkoztunk ...... egy kedves hölggyel, aki hallván a mi utunkról megajándékozott minket egy-egy oklevéllel mely bizonyitja, hogy átléptük az északi sarkkört. Kacsesz is kapott eggyet. És biztató hireket mondott a sarki fényről.

Beléptünk a rénszarvasok földjére. És innen arrafele teljesen a természet az úr és ezt lehet érezni. Forgalom alig alig volt. Hidegebb volt, a falevelek majdnem teljesen elvoltak már hulva. Itt volt egy olyan érzésem, hogy közeledünk a világvége fele és ez az érzés egész Nordkappig tartott.

Sodankylaban Riika Maijanen és Vesa látott vendégül minket egy éjszakára. Riika a finn-magyar társaság tagja és a Sodenkyla-i társaság elnöke. Érdekes volt egy finn emberkével magyarul beszélni.

A következö estét Sodankylatól 55km-re töltöttük, egy kis házikóban. Itt láttuk elöször a sarki fényt. Nem volt erős, nem volt nagy, de csodálatos dolog volt ezt az égi tüneményt megtekinteni. Ahogy a sötét égbolton megjelenik és végig pompázik az égen. Örvendtem mint egy kicsigyerek.

Innen három napra volt Norvégia. Ezalatt a három nap alatt, elszakadt az első és a hátsó váltó kábelem, kicseréltem a láncot és a fogaskerekeket 10000km után.

Útközben találkoztunk Michelle-l, aki már 4 éve van úton biciklivel. Sokat nem tudtunk beszélgetni, mert esős idő volt, pedig sok kérdést tudtam volna feltenni neki.

Három gyönyörű hetet töltöttünk Finnországban.A legszebb ország ahol jártunk. A természet nyugalma, Lappföld szépsége, az emberek kedvessége feledhetetlenné teszi az itt eltöltött időt. Köszönjük Finnország.
.

2010-10-03T16:24:00.002+03:00

Helsinki

Szeptember 3-án, 3 napos késéssel az eredeti terv szerint megérkeztünk az Ezer tó országába.

A kalandot egy kiados reggelivel, meg egy gumidefekttel kezdtük a finn fővárosban. Javitás közben felvilágositottak arrol, hogy ahova mi megyünk ott már havazott nemrégiben. Ezek után elindultunk városlátogatóba.

Helsinki nem nagy város, az épületek egyszerüek. Állitolag Helsinkit az oroszok épitették pár száz évvel ezelött. Bizonyos szimbolumok még ma is felismerhetőek az épületeken.

A központba rengeteg macival találkoztunk, pontosabban 142-vel. A macik az ENSZ tagállamait képviselik.

Az ENSZ ötlete ez. Üzenete a különböző államok közötti egyetértés javitása.

És itt találkoztunk Almási Rékával. Ő és családja fogadott be minket éjszakára a finn fővárosban. Ő volt az idegenvezetőnk is egyben azon a nap, elvitt többek között a mókusok szigetére. Fantasztikus élményben volt részünk, mókust etettünk és simogattunk.

Otthon megismerkedtünk Marcellel, Réka férjével és a gyerekekkel Ábellel(6) illetve Vilivel(4).

A napot egy szaunával fejeztük be.

Rengeteg új dologban volt részünk a megérkezésünk napján Helsinkiben. Hatalmas köszönet ezért Rékának és családjának.

Egy hétvége a Vormö szigeten a Lengyel-Almási családdal

Réka, Marcell és a gyerekek kikapcsolodni mentek azon a hétvégén, mikor ott voltunk, a Vormö szigetére és meghivtak minket is. Örömmel tettünk eleget a meghivásnak, jólesett lazitani egy kicsit, annyi tekerés után. Vormö egy kis sziget Helsinkitől nyugatra, kb. 50km-re. Péntek délután indultunk és rögtön egy kis szundival kezdtük az utat.

A helyszinre érve egy kis hajó gondoskodott, hogy a szigetre kerüljünk.

Péntek estére egy kis séta jutott, meseolvasás a gyerekeknek lefekvés elött, meg egy kis szocializálodás.

S bár Réka ugy mondta, hogy a semmittevésen kivül nem sok mindent lehet csinálni ezalatt a két nap alatt, azért a szombati nap egy eseménydús nap volt. Csónakáztunk, grilleztünk és szaunáztunk. Mindet élveztük. A csónakázást a gyerekek élvezték jobban, a szaunát a felnőttek. Újdonság volt a szaunaházból kirohanni és belecsobbani a tengerbe. Nagy élmény, egyedi.

Vasárnap halászni mentünk, igaz a hal nem akadott horogra, de az élmény megmarad. Horgászásból hazafele szedtünk egy csipetnyi áfonyát, melyből Réka áfonyássütit készitett azon nyomban. Nagyon izletesre, finomra sikeredett.

Nagyon jól telt az együtt eltöltött pár nap Vilivel, Ábellel, Rékával és Marcellel. Sokkal több volt ez mint egy kikapcsolodás, lazitás. Az egyik legszebb élmény volt az utunk folyamán. Köszönjük, hogy befogadtatok a családi körbe erre a pár napra.

2010-09-15T10:28:00.001+03:00

Balti államok

Ez volt az a része a térképnek, amiről majdnem semmit nem tudtunk. Hát most már többet tudunk. Tudjuk, hogy az emberek nagyon kedvesek, hogy csapadékdús. Ezekben az országokban majdnem minden este a sátrat egy házikó udvarán húztuk fel. Itt voltak a legjobb sátrazóhelyek. Ha jól emlékszem egyszer sem mondták azt, hogy itt nem lehet sátrazni. A sátrazóhely mellé majdnem mindig kaptunk még valamit: tavat amiben lehetett úszni, tejet, meleg vizet. Egy izben kaptam egy nagy zacskó vackort Lettországban.

Az autopályán haladtunk végig ezeken az országokon, mivel nagyjából csak ezek voltak leaszfaltozva. Az autopálya meg kikerül minden települést, ezért kissé unalmasak voltak a tekerések. Nagyobb városok amiket meglátogattunk:
Kaunas: Litvániának volt fővárosa, semmi különös, a város pereme eléggé lerobbant, sok a csöves.
Vilnius: Litvánia fővárosa. Itt már láttunk szép dolgokat, mint pl. az óvárost. Egy kedves lánnyal beszélgettünk ő mesélgetett érdekes dolgokat Litvániáról és Vilniusról. Pl. az ország neve azt jelenti, hogy eső.
Riga: A lett fővárosban Karlis Ventis volt a vendéglátonk és az idegenvezetőnk. Elvitt egy egyetemista nyitóbulira.

Jól esett kikapcsolodni, amiota eljöttünk otthonról nem voltunk éjszakázni. Karlis 20 éves, nemrégiben volt biciklivel kirándulni, Lengyelországból biciklizett le Budapestre. A szülei kedvesek voltak velünk, minden földi jóval elláttak minket. Nagy-nagy köszönet a Ventis családnak.

Észtországban találkoztunk három franciával. Két fiu és egy lány alkotta a csapatot. Ők márciustól vannak úton, franciaországból indultak, felmentek Nordkappra, onnan már le is jöttek és most igyekeznek Isztanbulba. Jövő márciusra tervezik a hazaérkezést.

Utánna találkoztunk két némettel, akik !nászúton! voltak biciklivel, ők szint úgy mint mi Tallinba igyekeztek. Aranyosak voltak.

Tallin az UNESCO világörökség része, gyönyörű kilátás nyilik a tengerre a várból. Itt láttuk az eddigi legnagyobb könyvtárat.

Egy éjszakát még itt aludtunk a kikötőbe, mielött áthajoztunk a Skandináv félszigetre.
Még ami érdekes volt, hogy a Balti államokba amig ott voltunk majdnem minden éjjel esett az eső.

Tallinba lezárult egy fejezet az eddigi kalandból. Három és fél hónapja vagyunk úton és a tervezett 6000km helyett, 8100km-t tekertünk. Időben 3 napos késésünk van. Rengeteg emberkét ismertünk meg eddig, megannyi szépet láttunk és hát a tapasztalatról nem is beszélek. A legszebb élmény a Grossglockner megmászása volt, Csehországban ittuk a legfinomabb sört, Lengyelországban láttuk a legszebb lányokat, az Alpokban volt a legnehezebb a tekerés, a legszebb főváros(ok) Prága – Budapest.

2010-09-10T11:21:00.000+03:00

Prágától Berlinig

Prágától északra, közel a cseh-német határhoz található a Svycarsko nemzeti park. Itt található Europában a legnagyobb természetes kőkapu.

A kőkapu alatt találtunk kb. 55 cseh koronát, ami 2 euro körül van. Ebből a pénzből vettünk fagylaltot és fogyasztottuk el az Elba folyó partján.

Érdekesség, hogy a határ elötti falucskában a lakosság nagyrésze ázsiai volt. Uzsorások, akik legfőképp cigarettából, de minden egyébből igyekeztek pénzt csinálni. Még román sört is láttunk árucikként. Mivel a németeknél drága a cigaretta, a környező országokhoz képest, ezért sok német lakós átjár a határon a cigaretta miatt és nemcsak. A vendéglői árak háromszor annyiba kerülnek Németországban, mint a környező országokban.

Az Elba folyó partján bicikliztünk Drezdába és egy alkalommal hajókáztunk is rajta, mivel nem volt más lehetőségünk.

Estére értük el a várost, de a városlátogás másnapra maradt. Drezdában jó tágasak az utcák, az épületek közötti terek. Amúgy Drezda egy gyönyörű város, különben minden egyes város amelyiken átfolyik egy nagyobb folyó az hangulatossá, szinessé válik. Drezdában is az óváros az Elba egyik felén, mig az újabbik fele a városnak a folyó másik felén terül el.

Drezdából kifele, kisebb eltévedés után, Berlin fele vettük az irányt. Semmi különös Berlinig, többé kevésbé egy egyenes úton tekertünk át hatalmas erdőkön.

Berlinbe érve, Előd azon nyomban dupladefekttel gazdagodott.

Aztán másnap reggel elindultunk várost látogatni. Előd ismét defektet kapott. Jó rózsás volt a hangulat. Szóval igy kezdödött a nap. Berlin központja az Alexander platz. Itt szétváltunk, mivel egy kicsit magányra vágytunk. Én körbejártam a központot, Előd közben megoldást keresett a sok gumidefektre. Egy bringásboltban meg is találta. Ugyan is itt találkozott Lacival, aki aznap este vendégül látott minket. Laci Magyarországról került előbb Svédországba, majd Németországba. Négy éve él Berlinben. Az ő jóvoltából ettünk svéd kecskesajtot, meg libanoni shaormát. A kecskesajt kimondottan finom volt.

Berlint két főtéma jellemzi: a II világháború és a Berlini fal. Legalább is egy turistának ez szúr szemet. Elég nagy jelentőséget adnak ennek a két történelmi eseménynek. Még ami érdekes volt számomra, hogy Berlin lakossága mennyire szines. Gondolok itt származásra, stilusra, viselkedésre.

Berlintől a tengerpartig.

Berlintől 80 km-re, Krochlendorfban van egy Outward Bound központ, ott volt számunkra szállás biztositva. Nem is akármilyen ellátásban volt részünk, hisz kastélyban aludtunk, épp a reggelit nem hozták ágyba.

Krochlendorf egy kis falucska távol a főúttól. A pihenésre, kikapcsolodásra vágyoknak tökéletes hely.

A következő éjjelt a senki földjén töltöttük, a német-lengyel határon. Nem kötekedett senki velünk, hogy ott alszunk.

Innen már csak egynapi tekerésre volt a tengerpart, melyet végül estére el is értünk.
De az a nap nem volt a mi napunk. Előd ismét dupladefekttel kezdte a napot, majd kenyeret kellett volna vásárolni ebédre, de a banki rendszer megzavarodott, ezért a bankkártyával nem tudtunk vásárolni. Volt nálunk kevés euro, probáltuk beváltani. Megkérdek egy személyt mégis merre találunk egy bankot vagy váltóirodát, észre sem vesz. Mintha nem is lennék ott. Megkérdek egy másikat ugyanaz. Aztán elindulunk magunkra, találunk egy bankot. Ott nem váltják be az eurot zlotyira. Megyünk tovább. Kapunk egy személyt, aki valahogy nehezen elmagyarázza, hogy merre találunk pénzváltót. Végül megkaptuk, beváltottunk 5 eurot, 20 zlotyira, lehetett vásárolni. Igen ám csak ekkor már kopogtak a szemek…

Dabkiban láttuk meg a Balti tengert. A tenger morcos kedvében volt, nem nagyon lehetett lubickolni, de azért Lehel megtette. Egy kicsit, egy rövidet lubickolt, de olyan nagyon nem élvezte.

Talán a tenger volt a hiányzó láncszem ebböl a nyárból. Jólesett ott lenni, a tengertől néhány száz méterre tekerni, hosszú-hosszú kilométereken keresztül. Felemelő érzés.

A tengerparton

Néhány napot voltunk a Balti tenger közelében. Jó volt újra reggelente tengerparton sétálni, vagy esténként hallgatni a tengert. Egyik reggel séta közben egy vaddisznóval találtam magam szemben. Számomra vicces volt. Ott állt öt méterre tőlem. Várt egy kicsit, majd hipphopp gondolt egyet és gyorsan befutott a tengerbe. Lubickolt egyet majd odébbállt. Vicces volt na. Mosolygok, ha eszembe jut.

Meglátogattuk a Slowinsk-i nemzeti parkot, ami Leba és Rowy között található a Balti tenger mentén. Ezek úgy mond vándordünék, melyek a szél segitségével évente 3-10 métert elmozdulnak.

Meglátogattuk Gdanskot, Lengyelország kikötő városát, majd elindultunk Varsó fele.

Volt rossz napunk úgy hogy ideje volt, hogy legyen egy jó napunk is. Ezen a napon ehettem sok-sok málnát egy lengyel gazda jóvoltából, egy benzinkútnál találkoztunk sáromberki cigányokkal, akik hot-dogot vásároltak Elődnek, vizet vettek nekünk és még adtak 10 zlotyit (2,5 euro). Mert “românul tot român rămâne”. Aztán a következő benzinkútnál én kaptam egy csokit egy lengyel emberkétől. Majd legvégül Varsóban találtunk a földön 20 zlotyit.
Vannak napok és napok....

Varsó

Hejj az a szembeszél mennyit bosszantott. 350km-t tekertünk Varsóig többnyire szembeszélben. Varsót épp úgy mint Krakkót, a Wisla folyó szeli át. A folyó egyik partján az óváros, másik felén az újváros. Varsóban láttam a legszebb szökőkútat, meg a legnagyobb épületet valaha is. Ez az épület a Kúltur és Művelődési Palota.

Bielowieza-i Nemzeti Park

Lengyelország és Fehéroroszország határán található. Ez volt számunkra az útolsó állomás Lengyelországban. Idegenvezető segitségével bejártuk az őserdő egy részét. Heten voltunk a csapatba: 2 francia, 2 belga, 1 skót és mi ketten. A túra végén a francia srácok meghivtak egy ebédre meg egy sörre. Jó kis kommunikáció kerekedett ki belőle. Végül meghivást kaptunk Franciaországba.

A nemzeti parkban található bölény. Szerte a világon kb. 4000 példány él, ebből 900 Lengyelországban, többnyire a Bielowiezai Nemzeti Parkban.

2010-09-06T10:25:00.000+03:00

Sikeresen elértük Helsinkit, 3 napot pihentünk vendéglátoink(Almási Réka, Lengyel Marcell, Lengyel Ábel illetve Lengyel Vilmos) jóvoltából. Ma azaz szeptember 6-án elindulunk Nordkapp fele. Már csak 1500km a legészakibb pont. Sikerült feltölteni az összes filmet illetve fényképet amit készitettünk az út során. Élménybeszámolok is megvannak irva hamarosan remélem sikerül öket feltenni

Üdvözlettel Helsinkiből.

2010-08-24T17:22:00.001+03:00

Útközben Lengyelországban

Krakow felé egy kis falucskába érve ismét különös helyzetekbe keveredtünk. Egyik mókás volt a másik már nem annyira.

A nem mókás jelenet az az, hogy egy embert találtunk kifeküdve az út szélén. Pontosabban az országút szélén, ami ugyebár elég forgalmas. Ki voltunk akadva, hogy nem áll meg senki, hogy megnézze mi is a problémája annak az embernek. Mi megálltunk és értesitettünk egy nőt a közeli vendéglőből. Az értesités úgy történt, hogy hivtuk magunk után, majd megmutattuk miért is hivjuk. A probléma aránylag hamar megoldodott, került gyorsan egy kocsi és már is úton volt a korház fele. Kiderült, alkohol-komába volt az emberke. Őzike után enyhe túlzással ember életet is mentettünk.

A mókás jelenet közvetlen ezután történt. Ebédidő volt és találtunk is egy asztalt egy kis üzlet előtt, ahol gondoltuk majd megebédelünk. Lemegyek megkérdezni az illető hölgyet, hogy megengedi-e, hogy leüljünk és ebédeljünk. Kiderül a nő nem tud csak lengyelül. Vakarom a fejem, nem tudom mi legyen. Ő kérdően néz, nem érti mit akarok. Egye fene gondolom, kihivom majd csak elmutogatjuk neki valahogy mit akarunk. Intem, hogy kövessen. Ő követ. Előd eközben kézzel-lábbal kommunikál a mentősökkel, mivel valaki értesitette őket közben az útmenti emberről, csakhát mire kiértek már nem volt ott. A mentősök sem tudtak idegen nyelvet. Közben kiér a nő az üzlet elé. Mindketten elkezdünk kézzel-lábbal magyarázkodni, hogy mi enni szeretnénk ezen az asztalon. A nő mosolyog, nem érti mit akarunk. Mi is mosolygunk. A fél táska már kivan pakolva az asztalra, még mindig nem értjük meg egymást. Végül 10 percnek kell eltelnie, amig leesik, hogy mit is akarunk. Nagy öröm és boldogság mindkét részről, a nő meg inti, hogy nyugodtan ehetünk.

Érdekes jeleneteket eredményez egy-egy ilyen fajta kommunikáció. Jó volt részese lenni.

Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborok

Bejárat a táborba

Oswiecimben meglátogattuk Auschwitz –Birkenau (Auschwitz II) koncentrációs táborokat.
Hivatalosan képeket nem készithettünk, de ez nem is az a hely ahol az ember szivesen fényképeszkedik. Viszont rengeteg információ áll a látogató rendelkezésére. Szükséges meglátogatni, ha az ember valóban át akarja érezni azt a hangulatot, ami abban az időben uralkodott ezeken a helyeken.

Még úgy jó kedvvel és napsütéssel mentünk be a láger területére, aztán kifele jövet a kedvünk nem volt valami mosolygós, s közben az időjárás is átváltott szürke esős időre.

Itt találkoztunk egy francia kerékpáros vándorral, aki Románia fele tartott. Fabien Savourouxnak hivják és aki többet szeretne tudni az ő utjáról az a http://laptitevadrouille.over-blog.com/ megtalálja

Az éjszakát a lágertől körülbelül 200m-re töltöttük, mivel a táborok látogatásával eltelt az idő és közben besötétedett. Mánap reggel 8 óra körül felhivott minket az Erdély fm és egy rövid telefonos beszélgetesen vettünk rész, ami élőben bekerült az adásba.

Csehország

Krakow után, a cseh határ fele vettük az irányt, ahol egy amerikai srácba botlottunk.

Michael Kraft, San Franciscobol

Mi tartottunk Brnoba, ő tartott Prágába. San Franciscoból jött Europát bejárni biciklivel három hónap alatt. Este egy sör mellett elbeszélgettünk, meséltünk az élményeinkről és ő is mesélt az övéiről. Másnap ő folytatta útját Prága fele, mi mentünk Brno fele.

Egész cseh területen egyéb nem volt csak dombra fel, dombról le. Hejj, fárasztó és bosszantó volt.

Brnoba Tomas Sikoraval találkoztunk, vele Kretán ismerkedtem meg.

Itt ittunk elöször Pilsner sört. A legfinomabb amit valaha is ittunk.

Brno után Ceske Budejovice fele mentünk. Hogy az út milyen volt? Dombra fel, dombról le….Ceske Budejoviceban kiszedték Elődnek a hátsó pereméből a hoppot.

köszönöm David Suchy (25)

Sajnos nem sokat segitett, mivel egyre több gumidefektben volt része Elődnek. Volt olyan nap, hogy egymás után két defektet is elszenvedett. Az ok? Azt nem tudjuk….

Prága előtt meglátogattuk Plzen-t, ahol Petr Stojkaval találkoztunk.

Vele 2008 nyarán ismerkedtünk meg, együtt voltunk a Fogarasokban gerinctúrán. És akkor itt ettünk ismét pizzát és ittunk mellé finom helyi sört.

Másnap meglátogattuk a Pilsner sörgyárat, estefele Petr segitett megjavitani a törött hátsó csomagtartót. Igy most van egy tartalék csomagtartóm.

Prága fele meglátogattuk a Karlstein kastélyt, ahol végre találtunk egy hágót. Örvendtem neki, mint kicsigyerek a cukorkának. Gyönyörű helyen van a kastély, olyannyira, hogy Előd sikeresen sáncba hajtott, hisz nem az utat nézte hanem a tájat.

Semmi komoly, egy kis horzsolás itt ott. És akkor egy kép a Prága fele vezető biciklis útról.

Csehország tele van biciklis úttal csak az a baj, hogy néhol ilyen terepen kell menj. Ez nekünk meg nem volt jó.

Prága talán a legszebb város amit eddig láttunk. Azért irom talán, mert még a mai napig sem tudtam eldönteni, hogy Budapest vagy Prága a szebbik. Gyönyörű épületek, hatalmas terek, millió emberke. Itt futottunk össze Mihailo Djordjevic, szerb sráccal, aki szintén biciklivel volt. A vége sörözés lett.

És Prágában lettem 26 éves.

Jelenleg Litvánia fővárosában vagyunk, Vilniusban. Igyekszünk Helsinki fele.

2010-08-16T15:32:00.000+03:00

Szlovákia

Tamással eltöltött egy nap után ismét magunkra maradtunk. Keletnek haladtunk a Spissky vár fele. Utközben meglátogattuk Besztercebányát. Semmi különös, a kommunizmus hangulatát őrzi a város. Mégis különleges hely marad ez számunkra hisz itt néztük meg a foci vb döntőjét egy jó hideg sör mellett.

Besztercebánya után egy ittas öreg bácsiba ütköztünk, egy kicsi falucskába. Megálltunk ebédelni ő odajött kérdezösködött keverve a németet az orosszal, majd továbbált. Egy fél óra múlva visszajött, egy fokkal józanabb volt és már a nyelveket sem keverte, tisztábban beszélte a németet. Elmondta, azért jött vissza hogy, meghivjon egy kávéra és hogy szivesen vendégül látna éjszakára is. Nem fogadtuk el a meghivást, hisz még csak délután három óra volt és még sokat kellett tekerni aznap. Végül 3 euroval ajándékozott meg bennünket. Rosszul esett neki, hogy nem fogadtuk el a meghivást és utolag mi is bántuk egy kicsit. Ez volt a második alkalom, hogy visszautasitottunk egy meghivást. Találkoztunk egy cseh biciklis vándorral, aki kb. 50 napja volt úton épp úgy mint mi, csak hát ő már hazafele tartott. Bejárta nagyjából a Balkán félszigetet. Elmesélte hogy, volt Alaszkában, meg Dél-Amerikában bringával. Jólesett magunkfajta emberkével összefutni.

A Spissky vár elött, meglátogattuk a Dobsinai jégbarlangot. Este értünk a barlanghoz és vacsorára rizset akartunk főzni, de nem volt vizünk. A parkolóban volt egy lakókocsi. Néhány perc gondolkodás után bekopogtattunk, hogy vizet kérjünk az emberkétől. Végül az lett, hogy megfőzte a rizset nekünk, miközben mesélt és sörrel kinált meg. Másnap reggel eggyütt látogattuk meg a barlangot és a belépődijat is ő állta. Alfred Thamnak hivják, Berlinből jött, hogy meglátogassa a jégbarlangot. A jégbarlang az egyik legnagyobb a világon. Kép sajnos nem készülhetett a barlang belsejéről

.
Barlanglátogatás után jöhetett a Spissky vár. A Spissky vár környékén, azaz Szlovákia Észak-Keleti részén nagyon sok cigány él. Találkoztunk csak cigányfalvakkal, nem voltak ellenségesek. Az egyik ilyen faluban hulladtam el a lezáromat. Észrevettem, de mire megfordultam a kis cigánykölyök már futott vele. Egye fene gondoltam egy probát megér, utánna megyek hadd lám visszakapom a lezárot. Az utca tele cigányokkal, mindenki élvezi a kis történést. Megállok a kölyöktöl 5 m-re, mutatom neki a tenyerem, hátha visszakapom. A kölyök vigyorog, mindenki minket figyel, senki nem mozdul. Eltelik igy egy kis idő, gondolom magamban, egye fene azt a lezárot, jobb ha odébbállok mielött a biciklit is kiveszik a fenekem alol. A kölyök gondol egyet, jön és visszaadja a lezárót. Megkönnyebülten ülök vissza a biciklire és békésen állok odébb. Azon az estén szinpadon aludtunk.

Másnap jöhetett a várlátogatás.

Még aznap elértük Poprad-ot az utolsó nagyobb várost mely utunkba esett Krakow fele. Itt kiderül, hogy a nehéz csomagoktól (megpakoltak rendesen Pozsonyban), meg a Szlovákia-i utaktól a hátsó csomagtartóm eltörött.

16 euroért kaptam egy újat, nem annyira jó mint a régi, de nincs eltörve. A régit is megtartottam hátha, majd egyszer megjavul. Megaztán a véremben van a cipekedés, minden fölöslegeset cipelünk ha kell ha nem. Majd az út végén kiváncsi leszek mi mindent cipeltem fölöslegesen. Még mielött elhagytuk Szlovákiát, a Magas Tátra örvendeztetett hegyormjaival. Élesek azok az ormok, olyanok mint valami fürészfogak.

Eseménydús napokat éltünk meg, jól éreztük magunkat Szlovákiában.

Krakow

Még egy város mely a világörökség része. A Wiszla folyó partján fekszik és talán Lengyelországban a legszebb a vár. A vár területén található a királyi kastély, a templom és hát a kilátás a várból az valami káprázatos.

A vár

39 fok melegben látogattuk a várost. A várral kezdtük, majd mentünk az óváros többi pontját is bejárni. Ekkor történt az aminek jobban örültünk, mint Krakow összes épületének. Bizonyos pontokban a tűzóltok a vizet szorták és mi rátaláltunk az egyik ilyen pontra. Hejj, az az öröm.

Kati, Benedek, Árpi


Gosia, Halszka

Erni

Olek

És ez csak az öröm egyik fele volt, mivel hűsűlés közben találkoztunk egy csoport magyarral, illetve lengyellel, akik Lengyelország északi részére igyekeztek, a tengerpartra.
Meghivtak bennünket egy sörre, amit mi elfogadtuk és igy vált teljessé a hűsűlés.

A sörözés után meglátogattuk az Emilio Schindler gyárat. Schindler német tiszt volt a II Világháborúban, aki rengeteg zsidó életét mentette meg azáltal, hogy dolgoztatta a gyárában.

2010-08-11T19:16:00.000+03:00

Nehany sor idezet Gellert Ostrozansky levelebol:

Entrance

Újra úton. Bekötöttem szememet és vaktában nekivágtam ismét meghódítani a számomra ismeretlent. Cél nélkül bolyongva, ha fáradtan, kinyújtózva, ha éhesen, éhesen maradva szelni ketté régmúlt birodalmak határát. ma ismét minden a helyére került, belső szerveim újra a régi ritmust járják, mintha ősi dobok uralnák minden lépésem, szivem dobbanásával együtt. Ahogy a tenger belésimul a part homokszemcséi közé, úgy - oly sebesen vált szivem dobbanása szinusz hullámról tangensbe. Nevetséges hasonlatok, de őszinték. Minden egyes szívdobbanással közelebb kerülök azokhoz a helyekhez, amelyek szent erekjeként magaslanak ki a monoton táj, illetve élet-kultúrából, vagy olykor könnyen alakotváltoztató papucsállatkaként simul a völgy erezetébe. Rajta hát, ne tétovázz, jöjj velem. Megmutatom mindazt ami szívembe szorult, a városok zaját, a magányos kóborlást a sötét utcákon, a még nálam is magányosabb napkorongot, ahogy álmosan szikrákat karcol a tenger síkjára, vagy ha éppen kedve támad, ezernyi fény-paplant tereget ki száradni a végtelen ruháskötélre, mely körbefonja a bolygó felszínét.

A napok néha oly rövidek, mintha csupán pár perc telt volna el napfelkeltétől napnyugtáig, máskor viszont, amikor előre megírt tervek és uticélok felé haladok, hosszúak, mert egyrészt azoknak kell leniük, hogy a tucatnyi élmény-csomag mind beléférjen, másrészt, mert a magány időn belül kiköltözik testedből egy időre, s elveszted azt a hitet, hogy nem az út számít, hanem az élmény, amit e út során örökre megjegyzesz és magadba zársz. Volt idő, mikor az életet örok utazóként képzeltem, s benne vele együtt látam önmagam, ki egy szál utizsákkal a vállán vágja ketté az út porát. Ma, ameddig nem tapasztalom az álmokat csak egy kicsit is valóságosan, addig nem vagyok képes értük harcolni, mert szinte biztosan tudom, hogy úgysem teljesülnek. Az álmok valóra váltásához fokozatos munka, felkészülés és meditáció szükséges, amely teljes egészében testi és szellemi egyaránt. Ha így folytatod, lassan már örök álom lesz a világod, örökké úton, magányosan - sose találva haza, s az álmod az lesz majd egyszer, hogy te is ember légy, hogy közéjük tartozhass. Lehet, de most inkább elterülök homokpadlós lakosztájomban a szabad ég alatt és várom, hogy az idő megajándékozzon egy újabb előadással, amelyet a nappal együtt ad elő, a kellő időben, a kellő helyen, épp előttem. Boldog vagyok, hogy itt lehetek. Ilyenkor ne törődj a napi rutinnal. Itt, ebben a pillanatban, mikor a nap elérkezik a színpad kapuihoz, felér a lépcsőn, meghajol s elkezdődik a játék. Csak élvezd az előadást, hisz egész nap erre vársz. Élvezd és tapsolj szívedben. Úgy nézd végig, mintha e pillanat soha többé nem jöhetne vissza, érzékelj minden egyes mozdulatot, hallgasd, mégha síri csend is van. Nem kell hogy megértsd, nincsenek szabályok. Minden amit látsz, legyen az valóság vagy képzelet, már megtörtént egyszer, veled vagy nélküled.

2010-07-22T16:37:00.001+03:00

Leonberg

Leonbergben Németh Csaba fogadott és látott el vendégszeretetével , nem is kicsit. Hosszú hosszú idő után ehettünk újra szalmakrumplit és hát ettünk is éjjel nappal amennyi csak belénk fért. A szalmakrumplit jó hideg sörrel, meccsnézéssel és lustálkodással nyomtattuk el annak rendje és módja szerint.

A paripákat is megegyengettük egy kicsit. Fékpofát állitottunk, mert időközben koptak, láncot és fogaskerekeket tisztitottunk, aztán megcseréltük az első gumi kűlsőt a hátsó kűlsővel, mert a bicikli hátsó fele nehezebb volt, igy 3000km után kétszer jobban megkopott mint az első kűlső gumi. Na szóval azért nem lustálkodtunk állandóan.

Aztán kimentünk sörözni egyet, egy kis jóizlésű kocsmába, ahol éppen kedevezményesen osztogatták a sört, mégpedig úgy, hogy egyet fizetsz kettőt kapsz. Miután megbeszéltük az élet nagy problémáit és hazasegitettük egymást, még lefekvés előtt természetesen ettünk egy kis szalmakrumplit. Csak mert jólesett.

Mi tagadás, jól jött az a két nap pihenő Leonbergben. Könnyes búcsú után útnak indultunk Stuttgart felé.

Stuttgart, München

Stuttgart központja elkápráztatott és nem feltétlenül az ott található épületektől, azok is gyönyörűek, de sokkal jobban tetszett az, hogy életre kelt városra találtunk. Az emberek kivannak ülve a parkokba, sakkoznak, kártyáznak, beszélgetnek, elvannak. Olyan mint egy hangyaboly. Nagyon hiányzott ez a kép. Sajnos Magyarországon és Ausztriában eléggé kihaltak a települések, Budapest kivételével. De hát Budapest főváros…
Ugyan ezt láttuk Ulmban és Münchenben is és ez sokkal jobban tetszett, mint az óriási középkori épületek.

Münchenből kifele jövet épp az éjszakai szállásunkat keresgéltük, amikor is a németekre jellemző kedvességgel odajött hozzánk egy házaspár és megkérdezték, hogy segithetnek-e valamiben.

“Elpanaszkodtuk” bajunkat és hát a baj már nem is volt baj. Joaqim és Brigitte látott minket vendégül azon este. Érdekes az volt, hogy ők reggel korán elmentek munkába és hát mi még ott aludtunk továbbra is. És hát ez nem volt gond nekik. Sőt müzlit és tejet készitettek ki nekünk reggelire. Pakolászás után rendet hagytunk magunk után és továbbálltunk. Emlitésre méltó a kutyusuk, sajnos a nevére már nem emlékszem, nagyon okos kutya. Joaqim elrejtett valamit a házban úgy, hogy a kutya ne lássa, majd mondta, hogy keresse meg és a kutya minden alkalommal megtalálta.

Berchtesgaden

Mielőtt elhagytuk volna Dél Németországot meglátogattuk Berchtesgadenben a Samhuber családot. Ez egy újabb regenerációs pont volt számunkra. Berchtesgaden egy sportoló számára maga a paradicsom. Van ott minden: gyönyörű tó (Königsee), gyönyörű hegyek (az Alpok), na meg a friss hegyi levegő. Nyáron lehet úszni, biciklizni, szaladni, kajakozni, télen pedig a téli sport kedvelői probálhatják ki a sipályakat, még bobpálya is van.

Otthon éreztük magunkat ezen a tájon. Két napot töltöttünk itt és nem unatkoztunk egy percet sem. Első nap Schorsch volt az idegenvezetőnk, majd második nap úgy döntöttünk, hogy egy kis kikapcsolodásként menjünk el egy egynapos gerinctúrára. A cél a Hoher Göll volt (2521m). Útközben meglátogattuk a “Sasfészket”, mely Hitler hétvégi nyaralója volt.

Hitler "Sasfeszke"

Tudta ő hogy hova kell épiteni egy nyaralót, én sem épiteném különb helyre. A Hoher Göllt is elértük, mely épp a német-osztrák határon fekszik. Végül a kikapcsolodásra tervezett napból egy eseménydús, de fáradtságos nap lett. A hegy megdolgoztatott.
Ezen két nap alatt Gizella fözőtt finom és vitamindus ételeket. A szervezet nagyon örvendett neki, és hát mi tagadás mi is. Nagyon kedvesek, Outward Bound oktatok voltak valamikor, esténként meséltek nekünk sok szépet és jót, miközben néztük a naplementét, mely vörösbe öltöztette az Alpokat.

Elod, Schorsch es Gisella

Salzburg

Salzburg a világörökség részéve van nyilvánitva, nem véletlenül. Mintha nem is e világi lenne az a város. Kolosszális épületek, hatalmas vár, az ember kis hangyának érzi magát benne. Rengeteg látnivaló van és aki teheti az látogassa meg. Nagy nehezen kaptunk egy kis domboldalt, melyről be lehetett látni a várat, meg a vár alatt húzodó katedrálisokat, kozépkori utcákat.

Salzburgból kifele ismét a szálláshelyünket keresgéltük és hát olyan helyet akartunk ahol nincsenek csupasz csigák. Mert bizony ám nagy probléma Dél Németországban és Ausztriában a csupasz csiga, annyi van belőlűk, hogyha ehető lenne, akkor a kajával sem lenne probléma. De sajnos nem ehető. Egy ház udvarán épp egy emberke töltögette a kis úszómedencéjét és úgy gondoltuk megkérdezzük, hogy alhatunk-e az udvarán, mivel egy ilyen szép, gondozott füves területen csak nem lesznek csúszómászok. Megengedte, dehát elárulta, hogy bizony az ő udvarában is sok a csiga. De volt neki egy kis ugrálója, amin a gyerekek szoktak ugrabugrálni. A probléma megis oldodott és az éjszakát az ugrálon töltöttük.

Bécsig a Dunaparton

Biciklisut a Duna parton

Salzburg és Linz között minden egyes tengerszemben megfürödtünk. Nagy melegek voltak, és ha voltak tavak akkor hűsűltünk is. Mielött még Linzbe értünk volna az út menti árokban találtunk egy őzikét, aki látszolag egy balaset áldozata lett. Mivel nem volt szivünk csak úgy otthagyni őt, elsiettünk ez első házhoz és elmagyaráztuk mit láttunk. A ház tulajdonosa a hir hallatán rögtön ült az autóba és közben hivta az állatorvost. Hogy mi lett az őzike sorsa nem tudjuk, mivel mi folytattuk utunkat, de remeljük, hogy jól van.

Linzben nem volt sok látnivaló, eléggé iparvárosnak tűnik. Ami emlitésre méltó, hogy innen Pozsonyig a Donauradweg nevű biciklis úton tekertünk a Duna parton végig kb. 300 km-t. Rengeteg biciklissel találkoztunk. Az emberek nagyon jó kis kikapcsolódásnak tekintik a Dunaparti biciklizést. És hát az is. Felemelő érzés a hatalmas Duna mellett tekerni. Remélem, majd egyszer a Marosparton is végigtekerhetünk, biztos az is szép lesz.

Megfürödtem a Dunába. Vicces volt, bementem a vizbe és térdig sem ért a viz. Jól van, megyek befele biztos elmélyül. Bementem 10 m-t és sehol semmi, csak térdig érő viz. Hát gondolom magamban, ilyen nincs. A nagy Dunában akarok úszni, és térdig ér a viz… Megyek, megyek, aztan egyszer csak hopp, kellett ússzak

Lubic a Dunaban

Magyarok találkozója Bécsben.

Estére döcögtünk be Bécsbe, megálltunk megbeszélni hogy s mint legyen tovább. A semmiből Kati szól hozzánk. Kérdezi mi járatban, mi felelünk. Kiderül, hogy minden hónap első keddjén a Bécsi magyarok kiülnek egy söröcskére. És hát mi pont a hónap első keddjén csöppentunk Bécsbe és Kati pont erre a találkozóra sietett. Meghivott minket és mi elfogadtuk. Nagyon sok kedves emberkével ismerkedtünk meg. Mint útolag kiderült, elég rég kinnt vannak már Bécsben, ez azért van mert egyszerüen nem fogadták el az otthoni társadalom által nyújtott feltételeket és jobb életre vágytak. Nem volt egyszerű nekik beolvadni egy teljesen idegen környezetbe, de a hosszú kitartás meghozta az eredményét.

Kati es Lehel

A találkozó után, Katinál töltöttük az éjszakát. Reggel elbeszélgettünk egy kicsit, majd rövid búcsúzkodó után elindultunk Bécs látogatóba. Ugyanaz mint Stuttgart, Ulm, Munchen, Salzburg. Nekem kedves emlékeim vannak ezen városról, hisz egykoron motorbiciklivel tekertem fel Bécsig, résztvenni a futomaratonon, és eltölteni ott egy-két gyönyörű napot.

A Schönbrunn kastélyt akkor nem sikerült meglátogatni, de viszont most megtettük. Meglátogattuk a Stefans Domot és még rengeteg történelmi épületet. Este megnéztük a Német-Spanyol focimeccset. A második félidőt egy biciklis futárral néztük meg, ülvén a járdaszélen. Meccsközben beszelgettunk. Laza fickó volt. Mesélt erről arról, meséltünk mi is erről arról. A futárkodás volt a főtéma, meg az árakat hasonlitgattuk Ausztria és Románia között. A srác felajánlotta, hogy van pár fékpofája amire már nincs szüksége és ha elmegyünk hozzá akkor nekünk adja, valószinüleg alhattunk is volna nála. Én nem szerettem volna elmenni azon okból kifolyólag, hogy másnap Pozsonyban kellett találkozzunk a családdal és már késő volt, nem volt kedvem meg fölösleges km-et leroni. Előd úgy gondolta, hogy elmehettünk, alhattunk ott és másnap mehetünk Pozsonyban. És biztos hogy ezt is megtudtuk volna valositani. Dehát az egészből egy jó nagy veszekedés lett és végül Bécsből kifele egy hidon aludtunk. Egyszerüen nem tudtuk megbeszélni ezt a dolgot.

Talalkozas a csaladdal Pozsonyban

Nagy öröm volt szeretteinket viszontlátni. Vették a nemkevés fáradtságot és felutaztak Pozsonyba csak hogy minket lássanak, segitsenek. És hát láthattak, ott ragyogtunk előttük épen, egészségesen. Hozták az utánpotlás kaját nehogy kihaljunk a nagyvilágban. Rengeteg finomságot kaptunk, azt sem tudttuk mihez nyúljunk. Köszönjük kedves Édesanyánknak a sok sok finom kaját amivel elhalmoztak minket. Imolának köszönöm a tésztát, Kedvesemnek meg a túros gombocot meg a házicsokit. Mind mind finom volt..A hirtelen öröm és a gyors pakolászás után, felmentünk a várba egy kis gyors városnézésre, hisz onnan belátni egész Pozsonyt. Nem hiszem hogy valaha is gondoltuk volna, hogy szeretteinkkel épp a Pozsony-i várban fogunk elidőzni. A vár meg a parlament látogatása után, még egy röpke sörözésre futotta, ahol igyekeztünk mesélni utunkról, történéseinkről, aztán mindenki indult a maga dolgára.

Egy nap tekerés Tamással

Pozsonyban, a várban volt megbeszélve a találkozó. Miután elbúcsuztunk a családtól délután 6 körül, rá nemsokára találkoztunk Tamással. Rövid ismerkedő után, felkértük legyen az idegenvezetőnk Pozsonyban illetve Szlovákiában egy szakaszon. Az idegenvezetés remekül megy neki, hisz sikerült egész Pozsonyt bejárnunk.

Pozsonyt elhagyva egy remek kis tavat szemelt ki éjszakai szállásnak. Esti mosakodás után jöhetett a vacsora, mely most amolyan terülj terülj asztalkám volt, hisz Tamás gondoskodott arról, hogy ne maradjunk éhesek és szomjasak, na meg ott volt az otthonról kapott finomabbnál finomabb kaják. A kettő kombinációjaként kisült egy jó nagy zöldségsaláta bécsi szelettel, meg utánna egy kis túrosgomboc. Jólesett rég ettünk zöldségsalátát. Jöhetett az esti beszélgetes a tűz meg egy-egy sör mellett. Megbeszéltük az élet nagy problémáit, hogy Tamásnak tervbe volt Romáig utazni bringával és nagyjából meg is volt tervezve minden, dehát a munka közbeszólt és igy úszott minden.

A reggel jól kezdödött, napsütés finom gyümölcssaláta, ennél több nem is kellett. Reggeli meg pakolászás után Tamás vezetett minket Galanta fele, ahol egykori szobatársa Gellért lakik. Útközben találtunk egy gyönyörű kis tengerszemet, lehűsűltünk benne. Jól esett hisz akkora, már nagy volt a meleg. Sajnos az út minősége, meg a rengeteg frissen kapott csomag megviselte az előrehaladásunkat, elég sokszor lepotyogott valami a bicikliről. Ebéd időre értünk Galantara, ahol Tamás meghivott bennünket ebédre egy kis vendéglőbe. Közben megjött Gellért. Ismerkedtünk, beszélgettünk. Gellért beutazta már Europát tavaly nyáron vonattal. Összeségében két remek fickót ismerhettünk meg Szlovákiából. Gellert nagyon jól tudja mit akar az élettől, Tamás is csak ő habozik néha néha egy kicsit. Örvendünk ennek a találkozásnak, mindig jó dolog új barátokra lelni.

Tamas es Gellert

2010-07-22T16:28:00.000+03:00

Dél Németország, Lichtenstein, Svájc

Az Alpokból az útirány a Schwangau-i Outward Bound központ volt, hol bár nem tudták, hogy érkezünk kommunikációs probléma következtében azért nagyon szivesen fogadtak az ott lévő oktatók. Szálláshelyet, vacsorát keritettek a semmiből. Két éjszakát töltöttünk a központban, ezalatt részt vettünk különböző aktivitásokon, megismerkedtünk OB oktatókkal, meglátogattuk a Neuschwanstein-i kastélyt, mely gyönyörű, viszont a turistákat úgy terelgetik a kastélyban, mint valami bárányokat a pásztorok.

Schwangauból a Boden-tó fele, megálltunk vásárolni, vásárlás után elbeszélgettünk egy nénivel, ki dijazta 5 euróval merész vállalkozásunkat.

A Boden-tónál találkoztunk egy idős nénivel, aki tökéletesen beszélte az angol nyelvet, pedig német volt. Ki voltunk akadva. A Boden-tó óriási, Ausztria, Németország és Svájc határán fekszik. A tó partján aludtunk, reggel arra ébredtem fél 7 fele, hogy egy idősebb pár se szó se beszéd jöttek és megfürödtek a tóban. Gondoltam csak nem lehet olyan hideg, hogy ne tudjak megfürödni. Tévedtem, hideg volt és ez volt az első lubic próbálkozásom mely kudarcot vallott.

Vaduzt szemeltük ki következő célpontnak melyet még aznap elértünk. Estére megjött a rossz idő, igy éjszakára bekérezkedtünk egy padlásra. Egy kedves öreg néni volt aki minket elszállásolt. Ha tudtuk volna, hogy olyan öreg nem zavartuk volna. Reggel mielött eljöttünk volna még pénzt is akart adni, melyet nem fogadtunk el. Vaduzba remekül működik a polgárőrség. Miután megkaptuk az engedélyt az öreg hölgytől, hogy a padláson aludhassunk, nem mentünk egyből lefeküdni, hanem előbb az udvaron megvacsoráztunk. Vacsora közben megjött a polgárőr és belénk kötött, hogy mit keresünk ott. Elmondtuk, hogy mi a helyzet mire ő azt felelte, hogy ezt nem veszi be. De aztán hamarosan bevette, mert az öregasszony igazolta amit mi elmondtuk, aztán duzzogva elhuzott. Jó kis élmény volt.

Vaduzból Svájc fele vettük az útirányt. Sajnos az idő esős maradt, igy sokat nem láttunk Svájcból. Szalonnát sütöttünk Svájcban a Walen-tó partján, majd természetesen meg is fürödtem benne. Estére ismét szerencsét probáltunk egy háznal és ismét szálláshelyet illetve vacsorát kaptunk, Rosa Menzi és Heinrich Menzi jóvóltából. A vacsora ravioli volt, ami nagyon izlett nekünk. Aznap este a szénában aludtunk.

Az esős idő nem hagyott alább, igy hát esőben vonultunk be Zürichben, ahol Szélyes Zoltán és barátnője Amelie fogadott minket. Megtudtuk, hogy nem is olyan olcsó az élet Zürichben, pl. a havi albérlet 1500 euro és 2500 euro között van és egy kiló hús 50 euroba kerül. Mondjuk a fizetés is a helyén van. Aznap este Zoltán meghivásából egy vendéglőben vacsoráztunk, ami új dolog volt számunkra. Ez uton is szeretnénk megköszönni neki és barátnőjének a vendéglátást.

Lehel, Zoltan, Amelie

Svájcból kifele jövet találkoztam a Rohloff bicikli aggyal melynek az a remek tulajdonsága van, hogy a váltó és az agy egyben van, ennek következtében nincs szükség fogaskerekekre. Még egy nagyon jó tulajdonsága, hogy lehet helyben vátani. Nagy öröm volt ám. Köszönet érte Martinnak és Beanak, kik mellesleg még kaját is adtak nekünk, de az akkor abban a pillanatban nem érdekelt, a Rohloff agy lesokkolt.

Német Svájc határán találkoztunk II világháborús épületekkel. Egy keskeny völgyben jöttünk végig és volt egy olyan világháborús hangulata az egész környezetnek.

Meglátogattuk a Duna forrást Donauschingenben, a Fekete erdőben erdei úton bicikliztünk 100km-t. Egy biciklisnek elkell mennie bringázni a Fekete erdőbe.

2010-06-24T19:17:00.000+03:00

Gerinctúra a Grossglockneren

Eljött a pillanat egy újabb álom megvalositására. A cél, feljutni a 3798m magasban lévő Grossglockner csúcsra, Ausztria legmagasabb csúcsára.

Lienzben kezdtünk el érdeklődni a csúcs mászhatósága felől, és hát lehangoló hírekkel gazdagodtunk. Azt mondták az információs irodában, hogy a hó túl nagy és hogy csak túravezetővel lehet megmászni a hegyet. A hegy lábánál jobb híreket kaptunk: megtudtuk, hogy lehet kölcsönözni hegymászáshoz szükséges felszerelést (jégcsákány, hágóvas) és hogy bár a hó nagy, de attól még lehet menni és hogy az időjárás is kegyes lesz hozzánk.

Első nap:
Kora reggel kikölcsönöztük és bepakoltuk a gerinctúráhóz szükséges felszerelést, majd biciklire ültünk és még tekertünk kb 10km-t. Elértük a Grossglocknerházat 2100m körül, itt hagytuk a bicikliket, majd délután 3-kor kezdetét vette a gerinctúra. A napi cél az Erzherzog Johann menedékház elérése volt, melyet különböző információk szerint 6 óra alatt el lehet érni. 3000m-ig nem nagyon találkoztunk hóval, körülbelül itt jutottunk fel a gerincre is. A gerincen haladva tovább, a csúcs felé 8-9 ora körül ránk köszöntött a köd és mivel a jelzés is kezdett egyre ritkább lenni, úgy döntöttünk, hogy nem megyünk tovább és behúzodunk egy kis odúba, mely a sziklába volt bevésve. Behuzodván megvacsoráztunk, megittunk egy pohár forró teát, és lefeküdtünk azzal a reménnyel, hogy másnapra minden kitisztul és tudunk haladni rendesen.

Második nap:
Hajnali 5-kor keltünk és valóban szép tiszta volt az ég, ködnek csak a messzi távolban volt nyoma. Útra fel. Elindultunk az Erzherzog Johann menedékház felé, ezuttal a hágóvassal a lábunkon. Minden jól ment a hó fagyott volt, lehetett haladni, csak hát ismét megjött a köd, és ez teljesen bezavart nekünk. Amig nem volt köd addig láttuk a messzeségben a menedékházat és bár nem volt turista jelzés azért jól tudtunk haladni. Viszont a ködben, egyedüli irányadónk az iránytű, a józan eszünk és egy korábban elkészitett fénykép volt a házról. Az igazi kihivás ettől a pillanattól kezdödött. Megtalálni a menedékházat, teljes ködben, útjelző táblák hiányában, és olvadozó hóban mely jelentősen megnehezitette az előrehaladást. Kemény fizikai illetve pszichológiai megprobáltatás elé voltunk állítva a hegy és az időjárás által. Többé kevésbé találomra haladtunk előre, egyre lassabban. Körülöttünk szakadékok és hát a köd miatt sokszor pengeélen haladtunk. Előd egy adott pillanatban megcsúszott és kapásból 10m-t csúszott lefelé. Szerencsénkre a hó már annyira olvadt volt, hogy felgyült alatta és igy szerencsésen megállt. Hámba voltunk, kettőnk között egy 15m kötél. Több órás keresés után még mindig nem találtuk a menedékházat, amit már rég el kellett volna érjünk. Pszichésen kezdtünk kiakadni. Az egónk csak azt mondta, hogy ez nem jó, induljunk visszafelé. Nem adtuk fel, mentünk tovább, kerestük a menedékházat, tudtuk hogy valahol itt kell legyen. De nem volt...Azt mondtuk, hogy jól van, még egy utolsó probálkozás és ha nem, akkor megyünk le a hegyről. Nem láttunk 3 méternél többet előre. És az utolsó probálkozás bejött. Átázott bakkancsokkal, pszichésen megviselve, az utolsó pillanatban, déli 1-kor megkaptuk az Erzherzog Johann menedékházat. Boldogok voltunk, nem is kicsit. Innen a csúcs 2 órányira volt, de úgy döntöttünk, hogy ködben nincs értelme csúcstámadást indítani ezért egy forró tea mellett átmelegedtünk és egy jó nagyot aludtunk. Még ide tartozik, hogy velünk egyszerre ért fel 4 magyarországi a menedékházhoz, ők más irányból jöttek. Ők úgy döntöttek, hogy még akkor megtámadják a csúcsot. Meg is tették 3-an közülük, az egyik hölgy a kimerültség miatt úgy döntött, hogy inkább a menedékházba megvárja őket. Elmentek 2 óra körül és hát ugye kb. 5 óra az út a csúcsig s vissza, ők a köd miatt 6 órát csináltak. Este 8-ra értek vissza a menedékházhoz és onnan még visszaakartak menni a völgybe, mely még legalább 6 órás út lett volna, teljes ködben. Nagy nehezen meggondolták magukat és végül a menedékházba aludtak. Nagyon jó döntés volt az.

Harmadik nap:
5-kor ébredtünk és lestük hogy mi lesz. Szép lassan kitisztulni látszott ezért gyorsan kaptuk magunkat és csúcstámadást intéztünk fél 8-kor. Fagyott hóban jol haladtunk, és fél 10-kor elértük Grossglocknert (3798m). Útközben szép idönk volt mire csúcsot értünk befelhősödött.
Egy kicsi pihenő és a fényképezkedések után visszaindultunk, a menedékháztól elvettük a maradék felszerelést és irány a völgy. Estére értünk le a Glocknerhaus-hoz, kisebb üggyel bajjal, gleccserhátakon “csúszkálva”. Teljesen kimerülten értünk le.

Összegzés:
Soha soha ekkora megprobáltatást nem éltünk át hegyen, és bár voltak veszélyes helyzetek, azért az őrangyalok ott voltak és vigyáztak ránk. Egy fantasztikus élmény volt megmászni a hegyet. Köszönjük a hegy szellemének, hogy megengedte azt, hogy mi ott lehessünk és hogy onnan épségben lejöhettünk.

2010-06-24T19:13:00.002+03:00

Ausztria avagy az Alpok

Új ország, új kalandok. Az időjárás a magyar-osztrák határon eléggé mostoha volt velünk, de ahogy haladtunk egyre jobb lett, és szemeink elé tárult az Alpok látványa. Havas ormok, smaragdzöld pázsitok, kristálytiszta szinekkel megáldott virágok, bár egyszerű mégis pompás kis családi lakások. Mesevilág. Az emberek kedvesek, segitőkészek, nyugodtnak látszanak.

Rengeteg biciklis út van, és ahol nincs ott is lehet nyugodtan az autosokkal közlekedni. Egy alkalmat leszámitva, Ausztriában alig hallottunk dudaszót. Az az egy alkalom ugy adodott, hogy véletlenül felkerültünk a gyorsforgalmi útra. Na onnan egy az egyben ledudáltak az autosok. Bár gyönyörű az alpok, megemlitendő, hogy helyenként biciklivel, túratáskákkal pokolian nehéz tekerni. Majdnem minden egyes nap megmásztunk egy 20 km-es hágót. Persze az ereszkedő az egy külön élvezet volt. Egyetértettünk mikor gurultunk le az Alpokból, ezt mégegyszer nagyon szivesen, de soha többet biciklivel.

Bicikliztünk a türkiz kék Dráva völgyében 70km-t biciklis úton egész fel Lienzig, rengeteg biciklissel találkozva útközben, bicikliztünk az Osztrák-Szlovén határ mentén melyet csak a magas sziklabércek választottak el egymástól, szenvedtünk felfele a Hochalmstrassen és a Grossglocknerstrassen, megmászva az alpok 2 kegyetlenül nehéz hágóját, természetesen ritka nagy élvezettel gurultunk befele. Láttuk a Krimml vizesést mely állitolag, az 5-ik leghosszabb a Földön. Fürödtünk a Dráva folyóban, Wörther tó égszinkék vizében, Előd fát ültetett, mig én tüzet raktam a szalonnasütéshez a Dráva völgyében. Aludtunk ezalatt a három hét alatt a szabadég alatt, figyelve minden este a Göncölszekeret.

A tetőpont a Grossglockner csúcs megmászása volt, egy életre szólo élmény.

2010-06-12T15:19:00.000+03:00

Sziasztok,

Minden rendben velünk, megmásztuk a Grossglocknert, igzekszünk Svájc fele. Tettünk fel sok sok képet, remélem hamarosan sikerül feltenni az élménybeszámolokat illetve a videokat.

Minden jót kiván Lehel és Előd Innsbruckból